Üdv :)
Volt Kölnben két hete egy Tavaszi Leszbikus Találkozó. Minden évben más városban rendezik meg, most épp erre a rajnaparti településre esett a választás. Nem volt semmi extra, napközben workshopok, elöadások, este meg koncertek voltak programon. A legjobbnak az bizonyult, hogy részt vettem egy hátmasszás workshopon, amit így utólag rendkívül élvezetesnek értékelek. :) Egy természetgyógyász hölgy megmutatta, mit kell csinálni, aztán párokat alkottunk és egymáson kipróbáltuk a látottakat. Először aggódtam, hogy kizárólag összeszokott párok lesznek, én meg majd ott nézek egyedül kifelé a fejemből, de aztán szerencsére nem így alakult. Annak ellenére, hogy nem annyira vagyok oda azért, ha vadidegenek nyúlkálnak hozzám, egész jól el tudtam lazulni. Jó nagy mázlim volt ám! A lány, aki velem került párba, gyanúsan jól csinálta a dolgát, mire kiderült, hogy tulajdonképpen ez a szakmája. :D Szóval nagyon profin csinálta, amitől kissé gátlásossá váltam, mikor nekem kellett masszíroznom, merthát ugye én messze nem vagyok olyan gyakorlott, de állítólag egész jó voltam. Mindenki halálos természetességgel vette lefelé a pólóját, én meg csak pislogtam, mert már jó rég feszítettem ennyi nő között úgy, hogy derékon felül mindössze egyszál melltartó van rajtam… Persze volt kirakodó vásár is-nehogy már egy napot is eltöltsünk konzumálás nélkül-a könyvektől kezdve a szexjátékokig rengeteg mindent összezsúfoltak egy kis helyre. Az utóbbi kategóriában egyértelműen a szivárványszínű vibrátor volt a legötletesebb, szép szabályosan mind a hat színnel ellátva. ;) A végén aztán csak egy kis derékra akasztható üdítőtartót vettem. Felcsatolod a nacira, alul pedig egy apró gumigyűrű lóg rajta, amibe a flakon nyakát beleakasztod. Így a kezedben ugyan nem kell tartanod a cuccot, viszont ahogy járkálsz, minden mozdulatnál idegesítően nekicsapódik a combodnak az üveg... rendkívül praktikus...
Tartottunk még pár nem német ismerőssel egy előadást is a külföldi leszbikusok helyzetéről Németországban. Hogy milyen érzés itt lenni, milyen okból és háttérrel kerültünk ide, blablabla. A szervezőknek sikerült jól elszúrniuk, mert az eredetileg kiírt időpontot megváltoztatták, és (valószínűleg) emiatt sokan nem jöttel el… Mindegy, relatíve kevesen voltak, de így legalább családias volt a légkör, jót beszélgettünk. Kifejezetten érdekes volt, mert nemcsak olyan 'friss húsok' voltak ott, mint én, hanem olyanok is, akik már harminc éve itt élnek… háth, hogy őszinte legyek, nem festettek valami rózsás képet a helyzetükről. Azt a bizonyos láthatatlan falat, ami általában a németek és a külföldiek között van, nagyon nehezen lehet ledönteni, márha egyáltalán sikerül. Hihetetlen volt hallani az egyik bolíviai hölgytöl, hogy ő itt öregedett meg és mégis kívülállóként kezelik. Annyira szomorú volt, ahogy mesélte, hogy több évtized után sem érzi magát itthon, de ahonnan ő jön, ott olyan állapotok vannak, hogy nem mehet vissza. Itt még mindig jobb neki. Ilyenkor mindig végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy egy olyan országból jövök, ahova bármikor visszatérhetek, ha kedvem tartja! Ahol dolgozom, oda rendszeresen jönnek afrikai ügyfelek, és sokukon látom, mennyire frusztráltak attól a helyzettől, amiben vannak. A politikai vagy a gazdasági helyzet miatt el kellett hagyniuk az otthonukat, családjukat és egy olyan országba csöppentek, ahol elég erőteljesen másodrendű állampolgárnak kezelik őket. Úgyhogy választhatnak, hogy hazamennek éhezni, felkelők elöl menekülni, vagy itt maradnak, ahol van mit enniük, van hol aludniuk, de a szeretteik távol vannak és nap mint nap előítéletekkel kell megküzdeniük.
Tudjátok, néha dühítő dolgok is tudnak ám örömteli fordulatot venni! Azt már írtam, hogy augusztus elejére nem kaptam szabit, úgyhogy a tervezett barcelonai utam ugrott. Sebaj, gondoltam én ezután. Akkor hazarepülök augusztus közepén és elmegyek Anyuval egy tájfutóversenyre. (Jóanyám űzi ezt a sportágat, amely az erdőben zajlik, adott pontokat kell megtalálni egy térkép és egy tájoló segítségével.) A versenyek általában egy-két naposak szoktak lenni, de minden nyáron van egy nagy, egyhetes versenysorozat az ország valamelyik szép szegletében. Erre kiderült, hogy egész augusztusban nem kapok szabadságot. Habár Bonnban akkor mindenki itt lesz, de a környékbeli fiókokból, pl. Kölnből annyian lelépnek azidőtájt, hogy maradni kell erősítésnek. És mivel augusztus iskolaszünet, természetesen azoknak kedveznek, akiknek gyerekük van. (Íme egy újabb szemléletes példa, hogy egyedülállónak lenni szívás...)
Én ekkor már igazából magasról tettem rá, mikor óhajtanak elengedni. Mivel tervezni szemmel láthatólag nem tudok, hát megrendeltem a repjegyet szeptember elejére -ezt engedélyezték- mire két nappal később kiderült, hogy B.Pesten eltolták a pride időpontját aug. 30. és szept. 6. közé, úgyhogy ha minden jól megy, kb. 3 napon részt tudok venni! Juhééé! :) Úgy örülök neki, ezt már tavaly is próbáltam összehozni, csak nem sikerült. Valaki odafönt biztos meghallotta, hogy mostanában mennyit sírt a szám és megsajnált. :)
