Üdv,

Már nagyon időszerű, hogy bejelentkezzem, hogy vagyunk. Túlesnék először a rossz híreken. Megvagyunk, bár közel sem problémamentesen. Mióta megvan a kislány, most először ad okot igazán az aggodalomra. Nekem kezdettől fogva gyanús volt az emésztése. Nem volt szabályos hasmenése, de annyira laza volt a széklete, hogy több helyen is megemlítettem, hogy ez szerintem nem normális, de mindenki -védőnő, rokonok, ismerősök- lehurrogtak, hogy ebben a korban ez rendben van. (Azóta már tudom, hogy nem. Amelyik baba már szilárdat eszik, annak szilárdat is kell kakálnia.) A legérdekesebb, hogy nem folyamatosan volt így, május-június környékén, mikor bilire szokott, tisztán emlékszem, hogy úgy tűnt, minden rendben van a nagydologgal. Pedig ha akkor produkálja azokat a tüneteket, amiket most, már akkor elmehettem volna vele a dokihoz, és lehet, hogy mire a bölcsit elkezdi, már meg is oldódott volna a probléma. De nem így történt. Kis szünet után augusztusban, mikor a Balatonhoz mentünk, ismét előjöttek a tünetek, és ahogy azt az egyik őszi posztomban írtam is, szegény a bölcsődében kezdettől fogva küszködött, ami a karácsonyi ünnepekre végül átment durva hasmenésbe, úgyhogy elvittem a gyerekorvoshoz, aki beutalt a gasztroenterológushoz. Ő egyébként a tünetek alapján laktóz intoleranciára tippelt, azt mondta, míg oda bejutunk, tartsunk laktózmentes diétát, hátha segít. Közben felhívtam a kerületi szakorvosokat, és jött a sokk! Az első, azok után, hogy vázoltam neki, hogy pici gyerekről van szó, aki kínlódik, meg elvileg a bölcsiben is csak akkor kapja a laktózmentes kaját, ha van diagnózis egy szakorvostól, szemrebbenés nélkül adott egy időpontot május 22-re. Nos, én világ életemben védtem a magyar egészségügyet, rengeteg áldozatkész orvossal találkoztam a múltban, nagyon sok segítséget kaptam tőlük, de ettől komolyan eldurrant az agyam. Nem gondolják komolyan, hogy majdnem öt! hónapot fogunk várni! A legkorábbi időpont, amit egy másik kórházba kaptunk, február vége lett, ami emberibb, mint a május 22, de akkor is két hónap várakozási idő, ami alatt erőteljesen amortizálódik az idegrendszerem, hiszen addig sem tudom mi a gond, meg nyilvánvalóan őt is rendkívül frusztrálja, ha nem jut el a klotyóig. Egyébként nem lenne annyira fontos az időpont, ha használna a diéta, és a kislány jól lenne, de sajnos úgy tűnik, hogy nem. :(

A bölcsődében jófejek voltak, és habár tényleg csak akkor lennének kötelesek laktózmentes ételt biztosítani neki, ha a gasztró doki ír egy papírt, mégis azt kap addig is, míg február végén biztosat nem tudunk. Azt már megnézték, nincs-e szimplán valamilyen fertőzése, nagyon reménykedtem, hátha csak valami baci vagy vírus, amit pár bogyóval ki lehet kúrálni, és vége a mizériának, de a laborba leadott minta sajnos mindenre negatív lett... Több minden is kiderülhet. Szerintem tuti nem lisztérzékeny, mert azok a kisgyerekek általában soványak, testileg fejletlenek, és hasi fájdalmaik vannak, ő pedig nem fogyott semmit, illetve döbbenetes módon a hasmenéshez semmilyen fájdalom nem társul nála. Lehet még fruktóz, vagyis gyümölcscukor intolerancia, ami rossz hír lenne, mert annak állítólag elég durva a diétája. Ott van még a tejfehérje, de az azért nem lehet, mert ő jelenleg nem laktóz, hanem teljesen tejmentes diétán van, tehát akkor is jobban kellene lennie. Mindenesetre ha ételallergia, akkor, mivel még pici, idővel majd kinövi!

Illetve van még egy lehetőség, ami nyugtalanít, mégpedig, hogy a dolognak elvileg lehet lelki oka is. Létezik egy irritábilis bélszindróma nevű állapot, mikor hosszútávú stressz, szorongás hatására valakinek emésztési panaszai alakulnak ki (hasmenés, puffadás, stb.). Ezen azért csodálkoznék, mert nekem Emili nem tűnik stresszesnek. Attól eltekintve, hogy néha felsír éjjel, ha rosszat álmodik, és az utóbbi időben felkapcsolva kell hagyni nála a kisvillanyt este, míg el nem alszik, szerintem vidám, nyugodt, kiegyensúlyozott. Egyébként azt sem tudom, van-e egyáltalán értelme egy két és fél évest mondjuk terápiára hordani. Tud a pszichológus egy ilyen picivel bármit kezdeni?... Hjaj, ha ez nem lenne, egész jól bírnám ezt a gyerek+munka dolgot, de ez így már elég nagy falat, nem gondoltam volna, hogy idegi alapon így ki lehet merülni.

De hogy pozitív dolgokat is mondjak, ettől eltekintve nagyon szépen fejlődik. Továbbra is élénk, érdeklődő, egyre komplexebb dolgokat mondd és kérdez, öröm hallani tőle az újabb és újabb mondókákat, dalocskákat. :) Nagy újdonság, hogy egy ideje a babás satírozás helyett elkezdett alakot is rajzolni. Le tudja girbe-gurba vonalakkal rajzolni a csiga házát, az eper körvonalát, ami a jele, és úgy általában szeret kört rajzolgatni. Egy érdekes új szokása, amit csak jóval későbbre vártam, hogy elkezdett visszakérdezni, hogy miért?!, ha mondok valamit, és kitartóan nem is tágít, míg nem válaszolok neki. A számokat ismeri kb. tízig, kezdetben össze-vissza mondta, ahogy telik az idő, egyre pontosabban teszi őket egymás után. Mostanában a színekre kapott rá, egyre többet ismer, de még van mit gyakorolnia azon, hogy pontosan eltalálja őket. :) Továbbra is kedves, érzelemdús baba tud lenni, és épp úgy igényli, hogy viszontszeressék, mint mikor hozzám került. Nagyon szeretem vele tölteni az időmet. :) Egy dolog változott jelentősen, mióta nálam van, ez pedig az étvágya. Az elején általam soha nem látott zabálásokat rendezett, szinte tekintet nélkül arra, mi volt a tányérjában. Visszanézve a fotókat, amik tavaly ilyenkor készültek róla, valóban sokkal kerekebb is volt a képe, mint most. Az okát pontosan nem tudni, ez lehetett akár egy pszichés reakció is, egyfajta túlélési taktika az új környezetben, a lényeg, hogy mostanra már kifejlődött az ízlése, és habár ami a fogára való, abból továbbra is jó nagy adagot meg tud enni, de most már válogat, és ha valami nem ízlik neki, abból semmilyen unszolásra nem hajlandó enni.

Igyekszünk társasági életet is élni. Tagja lettem egy fórumnak, ahol olyan szülők cserélnek eszmét, akik roma származású gyerkőcöt fogadtak örökbe. Megosztjuk a tapasztalatokat, tanácsot adunk a különböző speciális élethelyzetekhez, ilyesmi. A múlt hónapban találkoztunk is néhányukkal. Kedves felnőttek, gyönyörű gyerekek, nagyon kellemes volt! Ezek a fotók ott készültek:

A szervező kisfiával. Összesen hat gyerkőc volt, és Zsolti volt az egyetlen a bandából, aki fiatalabb volt Emilinél. (Ő is csak pár nappal.) A jelenlévő gyermekek is tükrözték a tényt, hogy jóval több fiú vár örökbefogadásra, mint lány, ugyanis E. volt az egyedüli adoptált csajszi.

Itt elvileg a Pál Kata Pétert énekli, de eléggé elhülyéskedte a dolgot. :)

Itt az ujjaimat számolja. Szerinte nekem hat van egy kezemen. :)

Végül pedig egy rendkívül érdekes dokufilm a brit gyámügy/gyermekvédelem világából.

Aki nem szeretné előre tudni a tartalmat, az ne olvasson tovább, mert spoiler lesz!

Először is leszögezném, hogy ez a dokumentumfilm csak információ darabkákat mutat be, nem tudja nekünk megmutatni az egész képet, de a fő dolog, amit leszűrtem, hogy ott is pont olyan lassan őrölnek a gyámügy malmai, mint idehaza. Ott az a két gyönyörű nagylány, akik már réges régen örökbe adhatóak, és mégis a rendszerben dekkolnak, úgy telik el gyermekkoruk egy tetemes része, hogy csak lógnak a levegőben. Tragikus... Említi is a velük foglalkozó hölgy, hogy nem volt problémamentes a múltjuk. Pedig ezen enyhíthetnének, ha kicsit csipkednék magukat.

A másik durva rész, ahol egy házaspártól elveszik a két pici gyereküket. Teljesen ledöbbentem, mikor egyszerűen közölték velük, hogy van két órájuk utoljára játszani velük egyet, aztán intsenek búcsút, mert max. akkor látják őket még az életben, ha ők majd felnőttként úgy döntenek, felveszik velük a kapcsolatot. Értettem én, hogy a kicsik nem maradhatnak náluk családon belüli erőszak miatt, de nekem úgy tűnt, nem a gyerekekre veszélyesek, és azt hiszem, itthon, ha nem mondanak le róluk, és tartják velük a kapcsolatot, akkor ilyen esetben sem adják őket örökbe. Ha a gyerekre nézve veszélyt jelent a szülő, akkor természetesen nálunk is elvesztik a jogaikat, de olyankor nincsen utolsó találkozás és búcsúzás. Respekt az anyának, hogy az utolsó pillanatig tarotta magát, csak akkor kezdett el zokogni, mikor már vitték a gyerekeit. Néha szoktam rá gondolni, milyen jó lenne ilyen területen dolgozni, de ezek az esetek visszarántanak a realitásba. Gyermekvédelmisként biztosan nem bírnék kiborulás nélkül végigcsinálni egy ilyen akciót.

Viszont a a nevelőszülők története zaklatott fel a legjobban. Ott egy ötéves kisfiú, akit csecsemő kora óta ők nevelnek, de tisztában vannak azzal, hogy jogilag nem az övék a gyerek. Aztán mikor lehetőségük nyílik rá, a nevelőszülők benyújtják az igényüket, hogy adoptálhassák a fiúcskát. Eddig megszokott a sztori. Akkor kezd az egész szürreálissá válni, mikor a gyámügy beleegyezni tűnik az örökbefogadásba, a kisfiúval a gyermekvédelmis szépen közli is, hogy maradhat azoknál az embereknél, akik világ életében gondoskodtak róla! majd ezután értesítik a szülőanyát, aki addig felé sem szagolt a kölkének, hogy a gyereke örökbe fog menni, mire ő fellebbez, aminek helyt is adnak! Agyrém!!! Hogy lehet annyira inkompetens a hivatal, hogy egy gyereknek megígér valamit, ami még nem is biztos!? Van fogalmuk arról, mekkora károkat okoznak ezzel annak az ötévesnek? A nevelőszülőkről nem is beszélve, akik már szintén beleélték magukat. Nálunk is jelzik a szülőnek, ha örökbe adhatóvá válik a gyermeke, de természetesen még azelőtt, hogy bárkinek is felajánlanák a kicsit. Mikor néztem, annyira dühös lettem, hogy szó szerint fizikálisan rosszul lettem. A történet vége a filmből nem derül ki, ott fejeződik be, hogy várnak a hatóság döntésére, visszakapja-e az életadó, vagy maradhat az addigi családjánál. A neten sajnos nem találtam meg, mi lett az ügy végkifejlete, ha valaki esetleg talál valamit, kérem szóljon.