Talán a legfontosabb megjegyezni való, hogy Emili pár napja betöltötte a második életévét. :) Happy birthday, sweet baby girl! :) Lementünk a nagyszülőkhöz megünnepelni.

     
Próbálja elfújni a gyertyát a kissé csúnyácskára sikeredett sünitortán. :)

A napszemcsi az egyik szülinapi ajándék volt.

Csipeszezik a dédinél.

Egy másik aji... kutya szenzorokkal. Ha hozzáérsz, vagy csak elmész mellette; ugat, nyüszít, stb. Véletlenül ott felejtettem anyuéknál, mikor visszajöttünk. :)

És egy másik fontos mérföldkőhöz is elértünk ez alatt a kiruccanás alatt. Mivel osztálytalálkozóm volt, most először, mióta nálam van, nem én tettem le este aludni. Hát megfizettem érte az árat! A gyerek, aki eddig egy szó nélkül elment aludni, utána napokig üvöltött elalvás előtt. Nem csak anyuéknál, itthon is, és ami a legrosszabb, hogy rájött, hogyan tud biztonságosan kimászni a kiságyból, úgyhogy a szobában nem lehetett ott hagyni. De nekem az az elvem, hogy terroristákkal nem tárgyalok, úgyhogy újra és újra visszatettem az ágyba. Pár nap után aztán lenyugodott magától, és minden visszatért a régi kerékvágásba. Tudom én, hogy az ilyen idős gyerekeket sokan altatják még, ott maradnak velük, míg el nem alszanak, de őnála erre eddig soha nem volt szükség, márpedig visszafejlődni nem szabad. Még akkor sem, ha megijedt attól, hogy picit eltűntem. Hozzá kell szoknia.

Ma voltunk a védőnőnél a kétéves állapotfelmérésen. A magassága 91 cm, tök nagy! Magasabb, mint amire számítottam. Másfél évesen 83 centivel kaptam meg, szóval fél év alatt nőtt nyolc centit. A csaj mérlege szerint nincs 14 kiló, ami sztem ki van zárva, mert érzem a fogásán, hogy egyre gyarapodik. Ha ez igaz lenne, az azt jelentené, hogy április óta fogyott, akkor ugyanis több, mint 14 kilónak mérték. Márpedig a derekam nem ezt érzi, mikor megemelem.

És ha már itt tartunk, kicsit mesélnék a mentális fejlettségéről is. Több tucat szót tud, minden nap újabbakat mondd ki, és tőmondatban használja őket, úgy mint; 'Itt a kutya/cica.' vagy 'Emi/anya eszik', stb. Napközben szobatiszta, ma is szólt a játszótéren, hogy vigyem ki a susnyásba pisilni. :) Nagyon szeret rajzolni, ami persze még kimerül a vonalak huzigálásában. Kérni szokta, hogy rajzoljak neki egy cicát, és azt szépen összefirkálja. :) A meséskönyvek mindig érdekelték, de másfél évesen még csak a képeket nézegette, és nem ült le meghallgatni a sztorit, egy ideje viszont kéri, hogy olvassam el neki a mesét. Persze még nem érti az egész történetet, de gondolom mivel egyre több szót, mondatot megért belőle, most már leköti. Szereti magától kanalazni az ételt. Azért még jó darabig az a leghatékonyabb, ha én is besegítek, mert ő miniatűr adagokat vesz ki, és abból is mindig elcsorgat, de a levest például csak magától hajlandó enni.

Még egy fontos dolog, hogy voltunk bölcsinézőben. Már egy ideje azon pörgök, hogy ősztől bejussunk az út túloldalán, tőlünk öt percre lévő bölcsődébe. A kerületnek kötelessége nekünk valahol helyet biztosítania, csak nem biztos, hogy ott, ahol mi szeretnénk. Amint minden papírja megérkezett a kiscsajnak, be is adtam az igénylő papírt, ami egy elég komoly nyomtatvány. A családtagjaid alapadatain túl csatolni kell mindkét szülőtől kereseti igazolást, hogy van-e autótok, ha van tesó, az hova jár, illetve egy igazolást a munkaadótól, hogy mikortól szándékszik újra foglalkoztatni. Nekem egy igazolást kellett írnom arról, hogy teljesen egyedül nevelem a gyereket, az anyakönyvi kivonatban fiktív apa van, nem kapok senkitől gyerektartást, és a szüleim is vidéken laknak. Ezek az adatok egyrészt ahhoz kellenek, hogy egyénileg megállapítsák számomra a gondozási díjat, másrészt, hogy lássák, el tudnék-e jutni reggelente egy távolabbi bölcsibe, vagy próbáljanak meg benyomni ide a legközelebbibe. Ez itt szociális alapon megy, és be kell látnom, hogy ha anyagi szempontból nem is, de a bölcsibe való eljutás rugalmasságának a szempontjából bizony szociális eset vagyok. Nekem bizony nagyon komoly koordinációt fog kívánni a mindennapokban, hogy hozzam-vigyem Emilit a bölcsibe munka mellett... vagy egy csillagászati bébicsősz számlát. Egyébként úgy döntöttem, nem indítunk úgy, hogy örökbe van fogadva. Félreértés ne essék, én vagyok a legbüszkébb, hogy egy ilyen különleges lányom van, aki ilyen különleges módon került a családba, de még a tanfolyamon meséltek pár horrorsztorit arról, hogy néha egy-egy begyepesedett pedagógus nem tudja természetesen kezelni a helyzetet, másképp bánik a gyerekkel, megbélyegzi. (Egyébként meg ha kiderül, egyáltalán nem tragédia. Én felkészültem, állok elébe, hogy kezeljem a helyzetet!) Mivel az igénylő papíron az állt, hogy a gyámügytől kell az igazolás a képzelt apáról, felhívtam a gyámügyes hölgyet aki az adoptációt véglegesítette, mondtam neki, hogy tudom, hogy az örökbefogadási papírokban ez benne áll, de mivel azt első körben nem szeretném megmutatni nekik, ki tudna-e nekem állítani egy külön doksit erről. Ő közölte, hogy a bölcsőde tulajdonképpen nem egy hatóság, hogy mindenféle igazolásokat kérjen be, írjam meg nekik kézzel, aláírva, azt el kell fogadniuk. Úgy tűnik igaza volt, mert szerdán voltunk a szociális osztályon, ahol szóban azt mondták, hogy Emilinek lesz helye itt a legközelebbi bölcsődében!!! Juhúúú! Remélem az ilyen kijelentésekkel nem dobálóznak csak úgy, mert én már beleéltem magam! Most várjuk a hivatalos levelet. Egyetlen dolog aggaszt csak egy kicsit, ami még azelőtt történt, hogy ezt az infót megkaptuk volna. Elmentünk megnézni a bölcsit, gondoltam függetlenül attól, hova kerülünk, nem árthat, ha lecsekkoljuk a helyet. A megbeszélt időpontban fogadott bennünket az intézmény vezetője. Kedvesen válaszolt a napirenddel kapcsolatos kérdéseimre, aztán megmutatott egy játszószobát. Mivel E. imádja a közösséget, meg az új játékokat, ideges voltam, nehogy elkezdjen üvölteni, mikor eljövünk onnan. Kicsit rá is zendített, mikor kijöttünk a szobából, de mondtam neki, hogy megyünk megnézni más játékokat, és akkor megnyugodott. Vicces volt, hogy mikor áthaladtunk a mosdón, és meglátta a miniatűr WC csészéket, jelezte, hogy rá szeretne ülni, és az igazgatónő orra előtt pössentett is egyet. :) Az intézményt egyébként 2011-ben nyitották, minden újnak és tisztának tűnt... A nő kérdezte, mikortól szeretném beadni a gyereket, mondtam neki, hogy szeptembertől mennék vissza dolgozni, és mivel láttam, hogy náluk a nyári szünetnek vége augusztus elején, én még abban a hónapban szeretném beszoktatni, hogy szept. 1-től már melózhassak. Ő rögtön a fejét rázta, hogy mivel az ovi szeptembertől kezdődik, a végzős bölcsisek augusztusban még visszajönnek egy hónapra. Kérte, hogy ugorjak már be a szociális osztályra, amely  a gyerekeket szétosztja, és szóljak nekik, hogy írják át a kérvényemet szeptemberi kezdésre, különben őt zaklatni fogják telefonon, hogy van-e üresedés. Én ezt meg is tettem, megkerestem az osztályon a hölgyet, aki az ügyünkkel foglalkozik, elmondtam neki, mit kért tőlünk az igazgatónő. Ő csodálkozva mondta, hogy dehát ő most intézi, lesz helyünk augusztustól, csak erről az igazgató hölgy még nem tud. Most az tényleg lehetséges, hogy a szoc. osztályon tudnak olyan felszabadult helyről, amiről a bölcsiben meg nem?! Háth, majd meglátjuk, ha megérkezik a levél. :)

De, hogy a gyerek érkezése óta először valami másról is írjak; íme egy új sorozat, amit ajánlanék; The Fosters. Jennifer Lopez a producer, egy leszbikus párról szól, akik két örökbefogadott gyermekük mellett egyikük előző házasságából származó fiát nevelik együtt. A sztori akkor kezdődik, mikor hirtelen mindezek mellé egy problémás kamaszlány nevelőszüleivé is válnak. Az eddigi négy részből két és felet láttam, és megfogott. Nézzetek bele!