Hullafáradt vagyok, de ezt szeretném leírni, míg friss az élmény. Ma nagy nap volt, majdnem hét hónap után Emili újra találkozott a nevelőmamájával. A dolgot már terveztük egy ideje, ők pedig ma eljöttek vidékről, és összefutottunk egy játszótéren vele, a nagylányával, és az ötéves fiával, Emi nevelt bátyjával. Gondolhatjátok, mekkora volt az öröm!!! Emili nem hiszem, hogy bármelyikükre is emlékezett volna. Az elején megilletődve nézett, de csak azért, mert hirtelen ott termett ez a kis csapat, és őt kezdte ajnározni. De amint odaértünk a játszótérre, fesztelenül nekiállt tombolni és rohangálni, mint ahogy azt a legtöbb kisgyerek társaságában tenni szokta. A kisfiú persze emlékezett őrá! Kérdezte, hogy elmegy-e hozzájuk E. látogatóba. Mondtuk neki, hogy most tuti nem, de egyszer valamikor talán. :) Kellemes délutánt töltöttünk el a társaságukban. A kiscsaj tényleg nem panaszkodhat, hoztak neki ajándékot, teletömték édességgel, ilyesmi. :)

Murphy törvénye itt is bejött, ugyanis a gyerek, akinek a majd' hét hónap alatt zéró sérülése volt, tegnapelőtt egy orbitálisat tanyált a kismotorjával, úgyhogy pont most, amikor meg kellett volna mutatnia, hogy az elmúlt időben még gyönyörűbb lett -már ha ez egyáltalán lehetséges-, az orra és az ajka gyakorlatilag egy nagy, vörös seb volt. Mindegy, úgy tűnik, ez nem ijesztette meg őket túlzottan, áradoztak, hogy ki van pendülve a gyerek, kigömbölyödött -ezt megpróbáltam bóknak felfogni :)- és ugye a laza nyolc centi, amit az utóbbi időben nőtt, azt is rögtön észrevették... Milyen fura lehetett nekik látni őt ennyi idő után! Csak néztek, hogy nyomja már a szöveget; mennyi mindent tud, amit akkor még nem.

M.-el dumáltunk egy nagyot. Ő természetesen a kislányról faggatott, én pedig az ő új nevelt babájukról kérdeztem, aki most Emi helyén van náluk. Mondta, hogy mind a mai napig van olyan, hogy véletlenül Eminek szólítják a lánykát. :) Állítólag egy tünemény, aranyos kislány, aki ha lehet, még keményebb körülmények közül került hozzájuk, mint E.

Azért szeretek M.-el beszélni, mert mindig mond valami új infót. Most például mesélte, hogy miután már E. az én lányom lett, a szülőanya felhívta, hogy mi van a gyerekkel. Először csak annak a kis falunak a családgondozója zargatta, amelynek a gondozásában a fiatalkorú anya van, aztán ő maga is beszélt vele. M. megmondta neki, hogy erről a vonatról bizony lemaradt, Emilinek már új családja van, ha két hónapos kora óta nem jutott eszébe meglátogatni a gyerekét, akkor ne most ébredjen... inkább abba az erőfeszítésbe fektesse az energiáját, hogy a második lányát megtarthassa... ugyanis most ő is egyedülálló szülő, a büszke apukát lecsukták valami apróbb dolog miatt.

Egyébként még mielőtt bárki nagyon félreértené a dolgot, a családnak semmilyen releváns információja nincsen rólunk. Nem ismeri a pontos lakhelyünket, nem tudja a családnevemet, nem tudja a kislány új, teljes nevét. Ez a kapcsolat teljes egészében az én beleegyezésemmel áll fenn, azt eddig semmilyen szempontból nem találtam terhesnek, ők minket meg nem találnának, ha én azt nem akarnám. M. elmondhatatlanul hálásnak tűnt ezért a lehetőségért, én pedig örülök, hogy ilyen apróságokkal gazdagabbá tehetem a gyerekem életét, hiszen ők a múltjának egy parányi része. :)