Üdv,
Elnézést, hogy ekkora kihagyásokkal mesélem a sztorinkat, de a gyerek ellátása, napi kétszeri séta és házimunka mellett csak akkor tudnék gyakrabban írni, ha mondjuk kihagynánk a délutáni játszóterezést, de annyira imád kimozdulni, hogy sajnálnám szegénytől megvonni ezt az élvezetet. :) Szóval az örökbefogadói tanfolyamnál hagytam abba:
Még egy érdekes téma merült föl a négy nap során, ez pedig a nyílt és a zárt (titkos) örökbefogadás kérdése volt. A zárt örökbefogadás az, ami velünk is történt; a szülő néha lemond, de leggyakrabban inkább elveszíti a gyermekéhez való jogot az életvitele, gyermekével szemben tanúsított magatartása miatt (pl. nem látogatja). Ekkor a gyámügy örökbe fogadhatóvá nyilvánítja a babát, és keresnek neki szülő(ke)t, akik nem találkoznak személyesen azokkal, akik az életet adták a kicsinek. A gyámügy persze ad annyi infót róluk a leendő szülőknek, amennyit csak lehetséges, de semmilyen személyes adat (név, lakcím) nem kerül nyilvánosságra, a vérszerinti szülők pedig nem tudhatják, hová került a gyermek. A nyílt örökbefogadásnál a biológiai és az örökbe fogadó szülő találkozik egymással. Ezek a szülőanyák általában valamivel jobb szociális rétegből kerülnek elő, mint a zárt örökbefogadásnál. Olyan fiatal nők, akik felmérik, hogy olyan élethelyzetbe kerültek, amely ellehetetleníti, hogy felneveljék a babájukat, ezért keresnek neki egy alkalmas családot. A zárt örökbefogadásnál az anya talpa alól általában annyira kicsúszik a talaj, hogy már nincs olyan helyzetben, hogy dönthessen kicsinye sorsáról, az esetek nagy részében elveszik tőle.
A nyílt adoptációt kizárólag alapítványok intézik, ha jól tudom öt ilyen van Magyarországon. Csakis terhes anyákkal foglalkoznak, és még a baba világra jötte előtt összehozzák a bajba került nőt a gyermekre váró házaspárral. Előnye, hogy az örökbefogadó szülők látják, kitől jött a kicsi,ami sokaknak megnyugvást ad, és talán a biológiai szülő fájdalmán is enyhít picit, ha látja, hogy szerető családba kerül a gyereke. Viszont szerintem mindez visszafelé is elsülhet, hiszen lehet, hogy ha én találkozom a gyerekem várandós anyjával, aki nekem totál nem szimpatikus, akkor nem őt választom. Így viszont minden előítélet nélkül magát a gyereket, és csakis a gyereket néztem, mikor meghoztam a döntésemet. Egyébként az öt alapítványból három fogad egyedülállókat, a többi kizárólag házaspárokat. Sorban rátelefonáltam mind az ötre, és az egyiknél a vezetőnő nekiállt kiselőadást tartani arról, hogy mennyire fontos a két szülő, merthogy az ő örökbefogadó házaspárjaik közül is milyen sok esetben történt meg, hogy később meghalt az egyikük. Dehát én pont erről beszélek!!! Lehet, hogy ők jó szívvel odaadnak egy babát egy párnak, akik mondjuk egy éven belül elválnak, vagy valamelyikük elhalálozik, nekem meg nem akarnak adni, holott lehet, hogy jövő ilyenkorra boldog párkapcsolatban leszek. Az emberi szűklátókörűség határtalan... (Na jó, mondjuk ezek a sok esetben egyházi alapítványok valószínűleg akkor sem adnának a magam fajtának, ha lenne párom.) :) Egyébként mondták nekem, hogy a másik három alapítványnál sincsen sok esélyem, de egyhez, amelyik nem kért pénzt -merthogy a legtöbb fizetős!- azért beadtam... és most jut eszembe, hogy el is felejtettem szólni nekik, hogy már van gyerekem, úgyhogy vegyenek le a listájukról! Na mindjárt írok is nekik egy mailt. :)
És természetesen arról is volt szó, fogadjunk-e örökbe kisebbségi babát, avagy sem. Az egész csoportban csak mi, a két egyedülálló nem tettünk etnikai kitételt a kérvényünkben. Mindenki egyetértett abban, hogy ez a roma dolog pont olyan, mint maga az örökbefogadás. Aki nem érzi alkalmasnak magát az adoptációra, az ne adoptáljon, aki pedig nem érzi úgy, hogy fel tudna nevelni egy cigány gyereket, az ne vállaljon be cigány gyereket, mert azzal nem csak magát, hanem a gyereket is tönkrevágná. Ez evidens. Mindenesetre amikor rákérdeztem a többiektől, mi a konkrét oka, hogy alapból elutasítanak egy kisebbségi babát, ilyen, és ehhez hasonló válaszok jöttek, hogy; 'Nem bírnám elviselni, hogy a szomszédasszony ferdén néz rá.'...Mi???... Ismétlem, nem kell mindenkinek etnikumot örökbe fogadnia, Isten ments, de az ilyen kifogások azért elég gyengék... ha már az ember hozott egy döntést, amit nyilvánosan vállal, akkor annak az okát ne a szomszédasszonyra kenje, hanem tessék felnőni, és őszintén a valós okot kifejteni, vagyis hogy NEKI mi a problémája ezzel a dologgal. Volt, aki azt mondta, hogy akkor a gyerek nem hasonlítana rá... WTF?! Egy örökbefogadásnál azért nem árt felkészülni rá, hogy a baba nem fog hasonlítani, ezt egy szimpla etnikai kitétellel nem lehet kivédeni. Egyébként ha én pl. azt mertem volna mondani, hogy nekem nem kell egy szőke, kék szemű gyerek, sztem mindenki hörögve közölte volna, mekkora rasszista vagyok. Dehát úgy látszik ez egy ilyen világ, hogy hófehérke válogathat, ha neki úgy tetszik... Nem szeretnék jobban belemerülni ebbe a témába, mert még megbántok valakit, csak végezetül megemlíteném a legkézzelfoghatóbb okot, ami miatt sztem nem praktikus beleírni a kérvénybe a 'csak fehér bőrű' kitételt, mégpedig az, hogy rengeteg gyereknek nem is tudják pontosan a származási hátterét, úgyhogy ha ilyen kitétel van, akkor kizárólag csak a kétség nélküli származással rendelkező babákat mutatják majd meg a leendő szülőknek, úgyhogy egy nagycsomó lehetőségtől elesik, aztán meg sír a szája, hogy évek óta vár.
A tanfolyam egyik legizgalmasabb része az volt, mikor eljött egy felnőtt örökbe fogadott lány mesélni a tapasztalatairól. Nagyon szimpi, harmincas csaj volt, négy évesen fogadták örökbe, de azt mondja, nem igazán emlékszik az az előtti időszakból semmire. Mesélt az anyukájával való nagyon szoros, de viharos kapcsolatáról; arról, hogy felnőttként megkereste a vérszerinti szüleit, és hogy ez milyen élmény volt neki. Érződött rajta, hogy sok mindent fel kell dolgoznia, ami valószínűleg abból adódhat, hogy a szülők nem megfelelően kezelték a szituációt. Az anyja őt nagyon szerette, de a nőt, aki őt a világra hozta mindig minősíthetetlen hangnemben lehordta mindenféle útszélinek, ami érthető módon annyira nem tett jót szegény lány személyiségfejlődésének, úgyhogy nem is mondta el a szüleinek, mikor megkereste azokat, akik az életet adták neki. Én igazi tragédiának fognám fel, ha a lányom nem tisztelne meg a bizalmával, és a tudtom nélkül vágna bele ilyesmibe, mert az azt jelentené, hogy a hosszú évek alatt nem tudtunk egy olyan szoros, őszinte kapcsolatot kiépíteni egymással, hogy ebbe beavasson. Mondjuk én soha nem lennék annyira idióta, hogy rosszat mondjak azokról, akik őt megcsinálták. Miért is tenném, hiszen nem ismerem őket, nem ártottak nekem semmit. Sőt, nekik köszönhetem a gyönyörű gyerekemet. :) Az adoptált lány azt is mondta, gyakran érezte úgy gyerekkorában, hogy csak úgy lóg a levegőben, ami szülei viselkedésének a tükrében érthető, hiszen ha valakinek megtagadják vagy bemocskolják a múltját, azzal gyökértelenné válik, márpedig gyökerek nélkül nem épülhet fel egy erős személyiség. Szóval szerintem ahhoz, hogy egy örökbefogadott gyerek ne sérüljön maradandóan, sok ilyen apróságra van szükség; elfogadjuk amit a múltból magával hozott, hogy legyen mivel nekivágnia a jövőnek.
