Sziasztok,
remélem senkinek sem forrt fel még az agyvize ebben a kánikulában. Tegnap valami olyan észveszejtő hőség volt, ahogy a járdán meg kellett állnom a pirosnál, a beton olyan erővel sugározta ki magából a forróságot, hogy szó szerint azt hittem, megfulladok! Még azt a pár másodpercet is kín volt egy helyben kibírni árnyék nélkül. Annál is inkább nehezen viselem a temperatúrát, mert az elmúlt pár napot valamivel hűvösebb környéken töltöttem, ugyanis haza visszalátogattam Németországba, két barátnőm esküvőjére élettársi regisztrációjára, és természetesen meglátogattam pár régi ismerőst. Elöljáróban annyit, hogy annyira nagyon jó volt újra ott lenni egy kicsit és újra látni azokat, akik akkoriban az életem részei voltak, hogy még most is szinte könnybe lábad a szemem az örömtől! Először Bonnban töltöttem pár éjszakát Olivernél, aki pár hónapja vált szét a párjától, aki nemet fog váltani. Beszélgettünk egy nagyot, kiderült, hogy voltak más problémák is. Nagyon próbált diplomatikus lenni, mikor az exéről beszélt, dehát nem egyszerű egy ilyen helyzetben. Mindegy, nekem az a véleményem, hogy ennek a házasságnak meg kellett történnie, különben Avi, a volt párja aki indiai, nem kaphatott volna ilyen hamar német személyit igazolványt. Az meg, hogy egy kapcsolat nem tart egy életen át valakivel, aki most szabadult egy erősen konzervatív közegből, nagyon fiatal, ez az első komoly kapcsolata és szeretné még kiélni magát, az azt hiszem normális. A szomorú csak az, hogy nekem úgy tűnik, ez a fiatal férfi akkora csalódást élt át, hogy nincs is kedve új társat keresni. Fájdalmasan ismerős volt a nemakarokközösségbemenni és a mindenkihülyeésnincsbennünksemmiközös szöveg, hallottam már jópárszor olyanoktól, akiket elhagytak. Háth reméljük, nem tart örökké... Ettől eltekintve vidámnak tűnt, főzött egy fincsi vacsit, nagyot beszélgettünk, és körberajongtuk a hatalmas, folyton vernyákoló macsekját. :) Voltam az utcában, ahol régen laktam, még a parkba is elmentem, ahol mindig futottam. (Kicsit eltévedtem az erdőben, de ennyi idő után ez azt hiszem megbocsátható.) Gyakorlatilag semmi nem változott. Még az üzletben is ugyanaz az eladó szolgált ki, mint két és fél éve. :) De a belváros is ugyanolyan, mint annó. Habár nem volt kedvem bemenni jópofizni, de a bankfiók, ahol dolgoztam szintén ugyanott áll.
Találkoztam többekkel is a baraka csoportból, ahova jártam. Legelőször Robbal, az angol sráccal, aki jóravaló nyunyó módjára elárasztott a legújabb pletykákkal. Ki mit csinál, hol, kivel, és miért. :) Jan, a litván srác is szakított rám időt, újra élvezhettem a viccesen feminin hanghordozását, és legnagyobb megdöbbenésemre felbukkant Esther is, aki évekkel ezelőtt eltűnt a csoportból, és nem csak én, de senki nem látta.
Aztán átmentem Kölnbe, pár napot ott is töltöttem. Mindkét városban csináltam egy csomó fényképet a Rajnáról, ami méretre ugyan hasonlít a Duna pesti szakaszára, de a színe jóval világosabb. Elmentem a check point-ba, a szivárványcuccokat áruló kis üzletbe, és nem bírtam megállni, hogy ne vegyek pár dolgot. :) Jelentem, teljes a téli szettem! Már volt egy nagy fekete sapim szivárványcsíkkal a szélén, és rainbow sálam, most pedig vásároltam egy pár szivárvány színű kesztyűt. DE! A legnagyobb durranás amit nagy tételben vettem, az kb. negyven tábla a kedvenc csokoládémból! Az Aldi Süd nevű üzletláncban lehet kapni, mikor kint éltem folyton ezt a mazsolás mogyorós csodát nyomtam befelé, és amikor itthon is megnyitották az Aldit, azonnal elvágtattam megnézni, de itthon sajna nem lehet kapni. Gondolom azért, mert az Aldi és az Aldi Süd nem teljesen ugyanaz. Hát most feltankoltam annyit, amennyit csak a táskám elbírt. Olly és Rob is felajánlotta, hogy ha elfogy, küldenek majd nekem a Vöröskereszten keresztül care package-ben csokit. :) Illetve vettem nagyon fincsi gluténmentes gesztenye kenyeret, amit itthon szintén nem lehet kapni.
Nagyon klassz volt, hogy konkrétan elmentem a baraka épületébe is, újra láttam a helyiségeket, ahol annyi kellemes péntek délutánt töltöttem el. Pont az ottani felvonulásról volt egy megbeszélés, beültem kicsit meghallgatni. Rendkívül jól esett, hogy mindenki őszintén örül nekem.
Pénteken volt a német Andrea és a kenyai Mary esküvője. Már hét éve együtt vannak, úgyhogy időszerű volt a lagzi. :) Nagyon kedves gesztus volt részükről, hogy meghívtak. Köln belvárosában volt az egyik anyakönyvi hivatalban. Az épület gyönyörű volt, és az anyakönyvvezető is kedves, de a ceremónia szerintem kicsit rövidre sikeredett. A hölgy gyakorlatilag csak összeadta őket, pedig ilyenkor szokás kicsit beszélni a házasság jelentőségéről, a pár döntésének fontosságáról, ilyesmi. Akkora szerencsénk volt, biztos hallottátok, hogy Németországban mostanában sok a vihar, és ott pont akkor vonult le az aznapi villámlós-dörgős égi áldás, mikor mi bent voltunk, úgyhogy mikor a ceremóniáról visszafelé sétáltunk, habár megáztunk kicsit, de az már nem volt vészes. És itt kitérnék egy nagy hibára, amit elkövettem, mégpedig, hogy magassarkúban mentem. Soha többet!!! Nem tudtam ugyanis, hogy gyalog fogunk a lányok lakásából az anyakönyvvezetőig, illetve vissza sétálni, és a lábaim azóta is gyakorlatilag teljesen kész vannak. Az egész napos tűsarkúzás nem csak hogy puszta kín volt, hanem két akkora seb is lett a lábaimon, hogy strandolni tuti nem tudok menni egy darabig, pedig tegnap hívtak. :( A sétának a városban azért volt egy kedves mozzanata is. Kölnben az egyik híd tele van aggatva lakatokkal, ugyanis az a tradíció, hogy a szerelmesek a híd rácsozatára zárnak egy lakatot, a kulcsot a Rajnába dobják, és így a szerelmük örökké fog tartani. A csajok is csináltattak egy lakatot a nevükkel és felhelyezték a többi közé, majd a világoszöld folyamba hajították a kulcsot. Volt kacarászás, mikor valaki elkiáltotta magát, hogy 'nem baj, van pótkulcs!' :D Mivel Mary kenyai, volt ott sok afrikai hölgy, akik nagyon szép szuahéli dalokat kezdtek énekelni, a tömegben pedig eszméletlenül cuki csokigyerekek rohangásztak. :) A party utána klassz volt, sok finom étellel, tánccal, jókedvvel.
Most rohannom kell, de még írok pár sort az útról, meg teszek fel képeket. Ciao!
