Mielőtt elfelejtem, update a kolléganőmről. Nos, egyenlőre nem jön hozzá a gólya. A magzat kislány lesz, úgyhogy viszi a házaspár. Sebaj, úgyis az országos várólistán van már fél éve, nem hiszem, hogy sokat kell még várnia. :)
Mi elvileg jól vagyunk, bár a betegsége óta kissé paranoiás vagyok, ha picit melegnek érzem, rögtön mérem a lázát. Egyébként most épp azzal hozza rám a frászt, hogy délután megint nekiállt köhögni, most lefekvés előtt pedig 36.9 volt a hőmérséklete, vagyis megindult felfelé, úgyhogy villámgyorsan adtam neki gyógyteát, gyógyszert is, és imádkozom, hogy reggelre ne lázasodjon be. Háth, nem tudom, mennyit használ az a rengeteg vitamin, amivel tömöm, majdnem annyit kap, mint egy felnőtt, és lám mégis megint ugyanazokat a tüneteket kezdi produkálni, mint három hete. :( ... Egyébként már szépen elszopogatja a rágótablettát, úgyhogy ugyanabból a C vitaminból adok neki egy felet, amit én is szedek.
E. rengeteg új szót, kifejezést hoz haza a bölcsiből. Egyik nap valamiről közölte, hogy cuki, pedig én ezt a szót nem nagyon szokta használni, szerintem ott mondták őrá, hogy cuki, ő pedig megjegyezte. :) Másik alkalommal megállt az előszobában, elkiáltotta magát, hogy 'Vissza a csoportba!', majd bevonult a szobába. Most már csak az a kérdés, hogy ő szokott kiszökdösni a csoportszobából, vagy másnak mondták. :) A legjobban azon nevettem, mikor a múlt héten felkiáltott; 'Azt a kutyamáját!' :D... Szerintem a gondozónők spekulálnak, milyen borjadzás lehet a gyerek, méghozzá a füle hallatára, mert egyszer közölte velem: 'Török vagyok.' Először azt hittem, félrehallottam, de kicsit később megismételte... Nos, számítottam rá, hogy ha az én családnevemet kapja, ezzel a bőrszínnel, akkor bizony egy egészen más népcsoportba fogják besorolni, mint amibe tartozik. Egyébként vicces, hogy gyerekkoromban engem is töröknek néztek a leggyakrabban. :) Délután, mikor megyek érte, a bölcsiudvaron megyek keresztül, az ablak előtt, ő pedig azt hiszem játék közben fél szemmel nézi az ablakot, mert gyakran hallom a kiáltását: 'Ott jön anyukám!', és mire beérek az épületbe, már ott denszel a csopiszoba ajtajában. :) És ha már a itt tartunk, Zs. néni szerint egész nap, folyamatosan táncol és követeli, hogy énekeljenek neki. Mondta, hogy mindenképpen írassam majd be valamilyen táncra. Nem mintha erre noszogatni kellene, régebben már kifejtettem itt a blogban, hogy véleményem szerint a zene a három alapvető dolog egyike, amely elengedhetetlenül szükséges egy gyerek egészséges fejlődéséhez. ( A másik kettő a sport és az állatok.)
A legfrissebb nagy durranás, hogy pár napja bölcsibe menet megállt az út szélén, és közölte, hogy piros van! Szóval úgy tűnik mégis hallgatja azt, amit az utcán mondok neki. :) Ismét nem voltam benne biztos, hogy jól hallom, de azóta többször is mondta! Annyira okos!!! Természetesen még messze van attól, hogy megértse a jelzőlámpa funkcióját, de azt már vágja, hogy ha én azt mondom az úttest előtt, hogy piros, az azt jelenti, hogy átmenni tilos. Mondtam neki, hogy ha már ennyire villog kreszből, én minek kellek reggelente? Szépen elválunk a ház előtt, aztán mindketten megyünk a dolgunkra. :D
A legkedvesebb dolog azonban, amit mostanában produkál, hogy a szeretetét már verbálisan is kifejezi. Minden nap szoktam neki mondani, hogy szeretem, és megkérdezem tőle, ő szeret-e engem, de nem voltam benne biztos, érti-e egyáltalán, miről beszélek. Pár napja azonban néztünk valami műsort a tévében, egy családot mutattak benne, ahol a família egyik tagja megölelte a másikat és mondta neki, hogy szereti, mire ő is odabújt hozzám, és mondta nekem, hogy 'szeretlek'. Amivel pedig megnevettetett, hogy egyik nap az ölembe ülve tényszerűen közölte, mintha egy harmadik személynek mondaná, hogy ' Imádom anyát.' Ilyenkor legszívesebben addig szorongatnám, míg levegő van benne! :)
De hogy még véletlenül se unatkozzam, és lehessek felhőtlenül nyugodt, a mindennapok örlőmalmában mindig felmerül valami, amin lehet aggódni, bosszankodni. A legújabb probléma felbukkanására soha nem gondoltam volna addig, míg el nem kezdtünk bölcsődébe járni, és meg nem láttam, hogyan működik az, amit ők szobatisztaságra nevelésnek neveznek. Már az elején észrevettem egy kislányt, aki ha odavitték a wc-hez, gyönyörűen belepisilt, mégis egész nap pelenka volt rajta. Figyeltem, és egyszer nem hallottam, hogy kérdezgették volna a gyerekeket, kell-e kakilni/pisilni. Sőt, a másik beszoktatós anyuka mesélte, hogy tanúja volt, ahogy az egyik kisfiú kétszer is jelezte a gondozónőnek, hogy pisilni kell, és mire reagáltak, már picit be is csorgott neki. Hát, a pisivel nálunk nincsen gond, legutóbb pelenka nélkül mentünk le busszal a nagyszülőkhöz, ami ajtótól ajtóig megvan három óra, és visszatartotta, ha viszont kakálnia kell, akkor nincs mese, azonnal! menni kell, ami itthon nem probléma. Csak ráfarol a bilire/WC-re, illetve ha látom rajta, hogy nagydolog készül, fel is szólítom rá, hogy üljön rá, ott viszont nem figyelnek a jelzéseire, meg mire kivánszorognak vele a klotyóra, már késő, úgyhogy már többször is volt baleset a kakával. Arra is gondoltam, lehet, hogy nem mer szólni nekik, vagy esetleg az zavarja, hogy mások szeme előtt kell elvégeznie a dolgát, a bölcsi mosdójában ugyanis nincs ajtó, a WC-k között elválasztó fal sincsen. A pályakezdő gondozónő kitalálta, hogy akkor délutánra pelenkát kellene adni rá, ami ellen természetesen határozottan tiltakoztam. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy az ember tudja, ha egy ilyen idős, szobatiszta gyerekre pelenkát húznak, nagy eséllyel visszafejlődik. Ugyan mi motiválja arra, hogy kimenjen a klotyóra, ha ott a sejhaján a pelus?! A baleset az ő korában teljesen normális, szerintem ugyanannyi fáradtságba kerül ráadni nekik a tiszta bugyit, mint kicserélni a pelenkát. Szegény most azt a taktikát választotta, hogy próbálja tartogatni a nagydolgát itthonra, vagy néha alvás közben intézi a pelenkába. Nagyon sajnálom, mert ez azt jelenti, hogy ebből a szempontból nem érzi magát komfortosan a bölcsődében. Az egy dolog, hogy velem szemben már nem csak a munkahelyemnek vannak elvárásai, hanem anyaként is meg kell állnom a helyemet, de hogy már ez az apró, kétéves gyerek is teljesítménykényszernek van kitéve, az elszomorít. :( Abszolút megértem, hogy rengeteg a gyerek, ők meg kevesen vannak, de ez a tényen nem változtat. Amit ott csinálnak- pár gondozónő kivételével- nem szobatisztaságra nevelés, inkább olyan 'ahogy esik úgy puffan' stílusban hagyják, hogy történjenek a dolgok. Egy másik anyuka is erre panaszkodott, ők rosszabbul jártak, az ő lánya konkrétan visszaszokott a pelenkára, mióta odajár.
Mostanában egyre többet gondolkozok a jövőn, például, hogy majd milyen oviba menjen Emili. Közvetlen a bölcsi mellett van az óvoda, ahova tartozunk. Természetesen túlzsúfolt, mint minden intézmény a fővárosban, és jövőre, mikor életbe lép a törvény, miszerint minden harmadik életévét betöltött gyermeknek oviba kell járnia, még zsúfoltabb lesz. Viszont ami ennek a helynek pozitívuma, hogy vannak benne angolos csoportok anyanyelvi nevelőkkel. Sőt, az egyikben például óvóbácsi van, ami szerintem kifejezetten tetszene a lányomnak. :) Persze kőkeményen fizetős, még meg kell érdeklődnöm, mennyi az annyi. Lévén, hogy eredetileg nyelvtanár lennék, kicsit furán érezném magamat, hogy áthárítsam a nyelvoktatás feladatát egy idegenre, de lássuk be, a munka mellett olyan kevés időt töltünk együtt, hogy nem tudnék úgy haladni vele, ahogy kellene. Márpedig ebben a korban olyan az agyuk, mint a szivacs, amit muszáj kihasználni. Míg itthon voltunk, egyébként elkezdtem foglalkozni vele. Olyan alap dolgokat megért, mint az igen/nem, néhány utasítás, mint az ülj le, állj fel, pár kaja és állat neve, stb. Ezeket néha mondogatja is utánam, ha például tüsszentek, szokta mondani, hogy 'bless you'. :) Szóval két lehetőség van. Ha megfizethető, és van férőhely, megpróbálhatom benyomni abba a csoportba, vagy ha az nem jön össze, akkor teljesen át kell állnom itthon az angolra.
Végül pár régi fotó. :)
És egy régi video. Egyik este lefekvés előtt csináltam, mikor már hullafáradt volt. :)
És hogy ne csak az ő képei kerüljenek fel ide, itt egy ősrégi fotó rólam. Hogy imádtam azt a kutyát! :)
