A legfrissebb élménnyel kezdem. Szombaton tüzijáték volt a Rajnaparton, amit mi egy magyartalálkozó keretében tekintettünk meg. Összejöttünk páran koraeste, grilleztünk egy nagyot, aztán mikor besötétedett, gyönyörködtünk egyet a fényjátékban a körülöttünk lévő több tízezer emberrel együtt a hatalmas parkban. Ez tulajdonképpen a 'Rajna Lángokban' nevű, minden évben megrendezésre kerülő rendezvénysorozat első eseménye volt, a nyár végéig több ugyanilyen tüzijátékot fognak csinálni számos folyóparti városban. Tavaly is láttam a kölnit, ami ráébreszt arra, hogy már 1 éve és 4 hónapja itt vagyok... hogy szalad az idő!
Szóval szeretem az ilyen összejöveteleket, mert gyakran találkozom érdekes emberekkel. Például újra láttam azt a magyar mérnöksrácot, akivel még tavaly futottunk össze. Mindössze beszélgettünk kicsit, semmi maradandó, aztán pár hónappal később, mikor itt állt munka nélkül, otthon viszont ajánlottak neki egy állást, valamilyen rejtélyes oknál fogva engem hívott fel, hogy tanácsot kérjen, maradjon-e No.-ban, vagy menjen haza. Mondtam neki, hogy botorság lenne hazamennie anélkül, hogy meg sem próbál itt melót találni...főleg mérnöki diplomával.
De a legjobb! Találkoztam egy itt élő magyar fiúpárral. Van itt jópár magyar, még több meleg, de magyar meleget még eddig nem sikerült találnom. De most! Együtt érkeztek a piknikre és a radarom valami miatt rögtön bejelzett. :) Biztos tapasztaltatok már ti is olyat, hogy két emberről, akik egymáshoz sem érnek, csak egymás mellett állnak, rögtön lehet érezni, hogy összetartoznak... egyfajta kémia. Aztán elkezdtek grillezni, az egyikük elővette a közös cuccaikat és szépen etette a másikkal. :) Nos, ekkor elkezdtem finoman érdeklődni, hogy mióta vannak itt, és kiderült, hogy az egyikük kapott itt annó egy állást, a másik pedig utánajött. Mellékesen megkérdeztem, hogy együtt laknak-e, és a válasz igenlő volt. Namost ez nem jelent semmit, két fiatal pasi ugye bérelhet közösen egy lakást, de másnap megkerestem őket iwiwen, és mindkettejük családi állapotánál az áll, hogy 'kapcsolatban'. Vannak közös nyaralásos képeik is... :) Szóval örülök, csak azt tudnám, hogy a magyar csajok merre bújkálnak?! Miért van az, hogy ezen a környéken egy követ nem tudsz úgy elhajítani, hogy ne egy melegbárban landoljon, de ha az ember lánya egy leszbikus honfitársat keres, az már túl nagy falat. Girls, come out!
És erre tudok még egy példát adni. A múlt héten elmentünk a kollégákkal vacsorázni. Érdekes munka ez a mienk, van egy jó nagy csapat, csakhát a legtöbben nem egy helyen vagyunk, mivel a cég fiókirodái szét vannak szórva az egész országban. Ezért különösen örültünk, hogy most együtt töltünk egy kis időt. Az egyik kölni kollégával rendszeresen szoktam telefonálni, vicces kis fazon és már akkor is gyanús volt a hanghordozása. :) A vacsorán pedig be is igazolódott a sejtésem, mert mikor kaja után elmentünk karaokézni- amit alapból ne annyira csípek, de most egész jól éreztem magam- megjelent a pasija is, aki átható tekintettel vizslatta szivárványszínű karkötőmet :)... Na kérem, erről beszélek. A fiúk minden alkalmat megragadnak, hogy kimozduljanak és láthatóak legyenek, a csajok meg valószínűleg otthon csücsülnek és azon bánkódnak, hogy milyen egyedül vannak, vagy ilyesmi. :(
Csak úgy mellékesen jelzem, hogy covergirl lettem. :) Úgy történt, hogy még a télen voltam a bonni egyetem egyik vegyesbuliján, írtam is róla. Készült ott pár fotó, és az egyik annyira megtetszett a suli melegszövetségének, hogy azt használták legutóbbi magazinjuk címlapjának. Elég szarul nézek ki, mert már hajnalban készült, de ha valakit érdekel, itt van.
www.schwulenreferat-bonn.de/files/outcome_ss09.pdf
Négyszáz példány, kíváncsi vagyok, mikor köszön vissza valamelyik ismerősöm kezében. (Persze szépen engedélyt kértek tőlünk a publikálásra, arra nem lehet panasz.)
Az utóbbi hetek egyébként eléggé a family jegyében teltek. A Magyarországra történő rendszeres telefonálgatás mellett Algériába is betört a technika, ugyanis újonnan beszervált családom beszerzett egy webkamerát-meg persze netet is!- úgyhogy az utóbbi pár hétben többször is láttam az egész pereputtyot élőben. :) Apám így ötvenes évei elején nem őszül, nem hízik, remélem az ilyesmit lehet örökölni! Jót röhögtem, mikor Skype-on felhívtak, aztán egy idő után úgy döntöttek, hogy inkább áttérnek az írásra, a vonalat viszont nem bontották, úgyhogy végig hallottam, ahogy apám németül diktálja/betűzi a nagyobbik húgomnak, mit írjon...kicsit úgy tűnt, mintha értene bizonyos szavakat, úgyhogy lehet, hogy elkezdett németül tanulni. A kicsi lányt nagyon bírom. Az kerek-perec kijelentette, hogy a német túl nehéz, meg nem tetszik, úgyhogy ő majd angolul fog megtanulni ahhoz, hogy beszélgethessen velem. Célratörő, gyakorlatias... :) (Mellesleg tényleg azt kéne inkább tanulniuk, elvégre az angolt összehasonlíthatatlanul több helyen tudja hasznosítani, mint a németet.) Bájosan naívak, azzal indítottak Skype-on, hogy én is kapcsoljam be a webkamerámat. Azt hiszem úgy képzelik, hogy Európában ez mindenkinél alapfelszerelés, vagy ilyesmi... hát ki kellett ábrándítanom őket. Mindenesetre, hogy nagyjából lássanak engem, meg azt, hogy hol lakom, csináltam nekik egy videót. Annak tulajdonképpen unalmas, aki találkozott már velem élőben :), de ha gondoljátok, íme...
***** Bocsi, a videót biztonsági okokból eltávolítottam. Ha szeretnéd megtekinteni, írj nekem és elküldöm a linket. :)*****
Tudjátok, mint a legtöbb ember, én is annyira el vagyok telve a saját kis világommal, hogy teljesen el is felejtettem, kinek köszönhető az, hogy kapcsolatba kerültünk egymással. Mert ha a 21 éves húgom nem veszi rá a fáradtságot/bátorságot, akkor ez bizony nem történik meg. (Azzal mindig is tisztában leszek, hogy ha apámon múlt volna, akkor még ma sem tudná, élek-e, vagy halok.) Szóval, the credit is definitely yours, girl! :)
Nem esik! Végre nem esik az eső, úgyhogy gyorsan irány a park, mielőtt meg nem hiúsítja valami a futást.
pusssz,
f.
