Tegnap, azaz június 4-én volt a második Pozsony Pride, és én ott voltam. Az ég világon semmi gáz nem történt, nagyon jól éreztem magam egész nap, kivéve a hazaúton, de inkább kezdem az elejéről.

Spontán úgy döntöttem pár napja, hogy ha már a bécsi idén kimarad, mivel briliáns húzásként egy időben lesz az itthonival, akkor legalább ezt hadd nézzem meg. Tavaly voltak atrocitások, de mivel az volt a legelső felvonulás, gondoltam hátha fejlődnek. :)

Egy ismerősömmel ketten indultunk neki, de a buszon pillanatok alatt megtaláltuk a többi magyart és hozzájuk csapódtunk. :) Neveket nem lenne illendő említenem, de többek között ott volt egy nagyon híres és nekem szimpatikus professzor gyereke is, aki nyíltan meleg. Az odafele út klassz volt, mindenkinek tudom ajánlani ezt a busztársaságot. A járművek kényelmesek, a jegy pedig nem volt drága, még az indulás előtti napon sem, nem úgy, mint másutt; bár ennek az lehet az oka, hogy a busz nem volt tele, sok volt a szabad hely. Ketten például ott helyben vásárolták meg a jegyet és még last minute kedvezményt is kaptak! Egy nyunyó utaskísérő volt odafelé, cuki stewardess visszafelé, a fedélzeten pedig lehetett olcsón üdítőt és chipset vásárolni.

Pozsony maga nagyon szép, de azért nem annyira, mint Budapest. Viszont összehasonlíthatatlanul nyugisabb fővárosunknál, legalábbis az volt ezen a napon. A tömegközlekedési eszközeik fényévekkel jobb állapotban vannak, mint a mieink! A rendőrök okulva a tavalyi év eseményeiből szép nagy számban jelentek meg, kutyákkal, pajzsokkal, ami csak belefér. Még helikopter is körözött a fejünk felett. A rendezvény fél kettő körül kezdődött koncerttel és beszédekkel, egy gyönyörű téren volt és mindent fordítottak angolra. Én a vége felé már kicsit unatkoztam. Egyébként az egész tér kordonnal volt körülvéve, és csak face control után lehetett belépni. Nézelődéssel töltöttük az időt, vettem egy szivárványos és egy csajos kitűzőt, mert az ilyeneknek sosem tudok ellenállni. :) És a legklasszabb dolog amit láttam, az egy olyan smink kellék volt, ami elsőre úgy nézett ki ha levetted a kupakját, mint egy szivárvány színű radír, viszont kiderült, hogy ha végighúzod valamelyik testrészeden, akkor szivárványos csíkot hagy maga után. Annyira tetszett! Mindegyikünk arcán, karján ott virítottak a szivárvány színű jelek. :)

Nem tudom, hallottatok-e arról a crazy english ladyről, aki valami olyan brit egyház tagja, amely elfogadja a melegeket, ő pedig egyfajta nagykövetként járja a közép és kelet-európai pride-okat. Elég eredeti stílusa van neki, volt már nálunk sokszor, most is sokat beszélt Magyarországról, és mondta, hogy jön két hét múlva. :)

Fél ötkor indult a menet, magyar dobosokkal az élen, még egy hídon is átsétáltunk a Duna egyik oldaláról a másikra, és remek volt a hangulat! Sajnos azt kell mondanom, hogy annak ellenére, hogy ez itt csak a második alkalom volt, hangulatában sokkal közelebb állt az osztrák pride-hoz, mint a mienkhez. Bár a szervezők kb. félóránként bemondták, hogy aki már bejött a kordonon belülre, az ne mászkáljon ki egyedül, főleg ne rainbow cuccokban,  a rendezvény végén pedig tanácsos levedleni a kirívó dolgokat és normál ruházatban hazamenni, láttunk egész idő alatt max. egy maroknyi kopasz fiatalt, gyakorlatilag csak ácsorogtak, és sem a vonulás előt, sem közben nem láttunk/hallottunk felőlük semmit. Az emberek nem szorongtak annyira, mint nálunk, az egész sokkal oldottabb volt. Persze ennek az is az oka, hogy a szélsőségesek náluk szervezetlenebbeknek tűntek, mint nálunk. Simán okozhattak volna trouble-t, ha akarnak, de mivel csak kisebb klikkekben sétálgattak, nem okoztak semmi maradandót. Amit pedig külön szeretnék megköszönni, az az, hogy az egyik dunaparti étterem kitett egy csomó ásványvizet meg gyümilevet az utunkba, hogy a tűző napon vonuló homokosok nehogymár kitikkadjanak. :) Jelentem, jól esett a gesztus!

A visszaút viszont egy rendkívül kellemetlen élmény volt, aminek bizony nem a heterok az oka. Ehhez tudni kell, hogy a kiruccanók között volt három vagy négy olyan ember is, akik szervezik az idei Budapest Pride-ot. Szépen beültünk a buszba a jóravaló heterok közé, volt ott még kisgyerek is. Erre a mélyen tisztelt kollégák nekiállnak jó hangosan, gátlások nélkül beszélgetni a küszöbön álló fesztiválról, olyan szavakat harsogva mint meleg, buzi, etc, de úgy, hogy zengett tőlük az egész busz. A dolog akkor kezdett elfajulni, mikor az egyikük, aki színész, elkezdett azzal dicsekedni, hogy mikor együtt dolgozott egy ismert közéleti személyiséggel, aki most felsőbb pozíciót tölt be egy színháznál, őneki könyörgött, hogy feküdjön le vele; ha úgy esne jól, akár hármasban is. Mire az egyik csaj kifejtette, hogy ő nagyon nem bírja az említett férfit, mert az nem hajlandó előbújni. Amit mellesleg megjegyzek hogy igenis megtett a közvetlen környezetében, csak erről a lányt levélben külön nem értesítette. A lány jól hallhatóan, nehogy valaki lemaradjon, kifejtette: 'Csak a f*szt tudja szopni, de a buzikért nem tesz semmit!' És mindezt úgy, hogy két sorral mögötte egy hároméves kisfiú ült az anyjával! Elkezdett valami olyasmiről panaszkodni, hogy rossz a fesztivál szervezés, melegszervezeteket és tagokat névszerint harsogva, megtűzdelve ordenáré megjegyzésekkel és kötőszavakkal... több, mint két teljes órán keresztül szórakoztatva az egész jármű utazóközönségét, nem lankadó hangerővel. Én először csak kicsit kellemetlenül éreztem magam, aztán nagyon kellemetlenül éreztem magam, végül pedig mélyen elszégyelltem magam... helyettük is, ha már ők szemmel láthatólag nem feszélyezték magukat. Ne értsetek félre, nagyon szeretek beszélgetni, vitázni, és egy szenvedélyes diskurzus hevében belőlem is gyakran törnek ki vulgáris szavak, de nem egy távolsági buszjáraton! Otthon, ahol olyanok vannak akiket én hívtam  meg; egy melegbárban, vagy egy olyan gyűlésen, ahova olyanok látogatnak el, akiket érdekel ez a téma, legyenek akár homók, akár heterók. Tudjátok, én már alig várom, hogy a gyerekemet elvihessem felvonulni. De ha az én hároméves gyerekem jelenlétében beszélgetne bárki ilyen stílusban, azt fél percen belül úgy rendbe raknám, mint annak a rendje. Egész idő alatt azt vártam, annak a kisfiúnak az anyja mikor kel ki magából... és joggal tette volna! A többi ember a buszon ugyanúgy kifizette a menetjegyet mint mi, semmi mást nem akartak, csak kellemesen utazni. Ők sem zavartak bennünket és nekünk sem illett volna hangoskodással zavarni őket. A legszomorúbb az, hogy azok az emberek most azt hiszik, hogy a melegek hangoskodó, ordenáré emberek, akik nem tudnak viselkedni, és ezért utálnak bennünket... nem túl jó reklám. Ők nem tudhatják azt, amit én, hogy akik akkor és ott úgy viselkedtek, azok nagyon is rendes, kedves emberek, csak épp nem tudnak disztingválni, ahogy jóanyám mondaná. Azért éreztem magam tehetetlennek, mert azoknak az embereknek a nagy részével akkor találkoztam először, és nem éreztem magam felhatalmazva arra, hogy beszóljak nekik. Voltak ott jópáran, akik régebbről ismerték a vitázókat, mégsem tettek sokat ellene. Az egyik meleg srác aki előttem ült szintén kényelmetlenül érezte magát, hátrafordult és rájuk szólt, de csak annyi hatása lett, hogy a f*sz meg a b*zdmeg szavak után a színész pasi hozzátette, hogy 'jaj, bocsi'... Leszállás után olyan gyorsan leléptem, ahogy csak tudtam.

'Én vagyok a család rózsaszín báránya' :). Szlovák nyelvű tábla a felvonulóknál

Volt egy bazinagy rainbow flag áttetsző organza anyagból.

És a hét filmje: ' A Marine Story'

****************************SPOILERSPACE***********************************

Nekem nagyon tetszett! Az amerikai katonaság 'Don't ask, don't tell' politikájával foglalkozik, több valós sztoriból gyúrtak össze egy fikciót. Egy katonanőt leszerelnek, mert egyértelmű bizonyítékot találtak rá, hogy leszbikus, annak ellenére, hogy még alibiházasságot is kötött egy férfival. Ahogy az lenni szokott, ilyenkor az ember nem csak egy állást veszít el, de státuszt, nyugdíjat, mindent... Hazatér, próbál megbirkózni a múlt árnyaival, és lehetőséget kap, hogy egy fiatal lányt felkészítsen arra, hogy bejusson a tengerészgyalogosokhoz... az új generáció metaforája.

Az imdb-n 5.5-öt kapott a 10-ből, mint az Elena Undone, de szerintem az azért jobb volt. Komolyabb téma, komolyabb színészi teljesítmény, annak ellenére, hogy a kilencvenvalahány percből én tudtam volna simán százhuszonvalahány percet is csinálni, és akkor a részletek jobban ki lettek volna dolgozva.

A katonanőt játszó Dreya Webernek olyan teste van, hogy másfél órán keresztül nem kaptam levegőt! És imádom a karizmatikus szőkéket! Ritkán találkozni velük, úgyhogy nagyon különlegesek. :)

Trailer: