Hello,

Örömmel jelentem, hogy abszolváltuk első utunkat a szüleimhez vidékre, busszal. Ott töltöttük a Húsvétot. Eredményesnek értékelem a kiruccanást. :) Baromi régóta halogattuk már, hogy lemenjünk hozzájuk látogatóba, de hol az időjárás tett keresztbe, hol valami program jött közbe, most már nem akartam tovább húzni a dolgot. Egyrészt, mert Emilinek úgy a jó, ha minél hamarabb hozzászokik a nagyszüleihez, meg a tágabb csládhoz, másrészt pedig ennyi idő után már nekem is erősen honvágyam volt, a gyerkőc miatt ugyanis november eleje óta nem jártam otthon!

Az odaút egy álom volt. Bepakoltam sarjamat a babakocsiba, az egyes vilivel szépen elmentünk a Stadionokig, onnan indult az expressz busz, Anyu pedig várt bennünket a végállomáson. Direkt csütörtökön mentünk, még a húsvéti tumultus előtt, úgyhogy a busz nem volt tömve. A babakocsit szépen betettük a csomagtartóba, mi pedig beültünk a leghátsó sorba, ahol rajtunk kívül senki nem volt, úgyhogy Emi tudott picit mászkálni, fetrengeni az ülésen, vittem mesekönyvet is, úgyhogy hamar eltelt az idő. Mindenesetre egy biztos, ő még nem tud egy helyben, mocorgás nélkül végigülni két órát egy ülésen.

A kanyarokban ilyen volt a feje:

Nagyon kíváncsi voltam, hogy fog reagálni a környezetváltozásra, amióta nálam van még sosem aludt máshol. Optimistán álltam a dologhoz, ugyanis imád utazni, új helyekre menni, és tényleg nagyon tetszett neki a szitu! Anyámat talán már meg is ismerte, vele már többször találkozott, és apámmal is meglepően jól kijött, talán élvezte, hogy hónapok után ismét férfitársaságban van. :) A két nagy kutyától sem félt, a távolságot azért végig megtartotta, de utolsó nap már egészen fesztelenül, vigyorogva álldogált az ötvenkilós dög mellett. :) Meg persze macskázott is... hangosan sikongatva, úgyhogy szerencsétlen állatok idegrendszere szerintem azóta sem jött teljesen rendbe. :)

Élveztem, hogy pár napig nem nekem kell főznöm, mosogatnom, ez nagy könnyebbség volt. Viszont az új terepen sokkal jobban kellett figyelnem arra, hogy hova megy, mit csinál, ez volt a fárasztó rész. Anyámék hatalmas mennyiségű cuccal halmozták el -alig bírtuk hazahozni- többek között olyan nélkülözhetetlen dolgokkal, mint egy húsvéti nyuszifül... a fő, hogy kapni lehet...

A legfőbb ok, amiért megtettük ezt az utat, hogy a nagymamám, aki eddig még nem látta élőben Emilit, végre találkozhasson a dédunokájával. Kíváncsi voltam, hogyan fog reagálni egy ilyen idős nénire, de épp olyan barátságos volt vele, mint mindenki mással. :) Sok rokonnal találkozott, a húgomékkal, unokatestvéreimmel, hatalmasat játszott azzal az unokahúgommal is, akit szintén Emilinek hívnak a nagymamám után. Nagyon jól esett látni, milyen mély bizalommal van irántam a kislányom, hagyja, hogy számára idegen helyekre, idegen emberek közé hurcolásszam. Csak első nap kezdett el panaszkodni, mikor azután, hogy végre lecuccoltunk és berendezkedtünk a szüleimnél, hirtelen felkaptam és ismét betuszkoltam az autóba, hogy megkezdjük a családlátogatást. Nem értette, hova megyünk megint, de amikor rájött, én nem mozdulok mellőle, estére pedig mindig visszamegyünk anyámékhoz, ahol a táskában ott vannak a saját, megszokott cuccai, akkor megnyugodott. Mindenkivel lelkesen ismerkedett, amíg én látótávolságon belül voltam, ha elhagytam a helyiséget, hangos 'anyaanyázással' követett mindenhová, mint egy zajos kis árnyék. :) 

Az autóban:

Mind az öt nap jól viselkedett, kivéve azt az alkalmat, mikor Anyuval és a  kutyákkal  együtt indultunk el sétálni. Én már az elején mondtam anyámnak, hogy ez nem jó ötlet, mert a kutyákkal más tempóban és másfelé kell menni, mint Emilivel, de kipróbáltuk. Amíg a betonúton sétáltunk, nem is volt gond, de a dögök megszokták, hogy kimennek a rétre, ahová én a babakocsival nem tudtam bemenni, ezért  kivettem belőle a gyereket. Ő persze azonnal nyújtotta a karját, hogy vegyem fel, márpedig az ki volt zárva, hogy én a rossz derekammal végigcipeljem a réten. Na ettől kiborult a bili, onnantól végigüvöltötte a sétát, és kellett egy kis idő, míg rájöttem, hogy az alapvető problémája az, hogy nincs ott a kismotorja, amit minden sétára magunkkal szoktunk vinni, és ami nélkül ő bizony unatkozik, úgyhogy azóta beszereztünk neki egyet oda is. Mikor legközelebb megyünk, már ott fogja várni. :)

A család minden nap édességgel tömte a gyereket, aminek itthon én fizettem meg az árát, ugyanis míg az út előtt soha! nem követelt tőlem édességet, mióta hazajöttünk kétszer is kiverte a patáliát, mikor csoki helyett banánt kapott tízóraira. Sebaj, hamar visszatérünk a megszokott kerékvágásba! :)

Íme a bizonyíték, hogy bűnözött:

Mindenkivel rendkívül kedves és gyengéd volt, puszit adott és megölelt, úgyhogy azt hiszem pozitív benyomást tettünk a tágabb famíliára is. :)

A visszautunk már nem volt olyan kellemes, mint odafelé. Úgy kezdődött, hogy az expressz busznak, amelyikkel visszafelé jöttünk volna, annyira tele volt a csomagtartója, hogy már nem fért volna be a babakocsi meg a csomag, úgyhogy úgy döntöttünk, várunk fél órát a következő buszra, ami egy helyen ugyan megállt út közben, de úgy voltam vele, hogy az a bő tíz perc, amit ott állunk, nem olyan nagy ügy... ami alapból így is lett volna, de életemben most először a megállóban átszállítottak bennünket egy másik buszra! Nem indokolták meg miért, ilyen még sosem fordult elő!  Szerencsére az előttünk ülő pasi rögtön felajánlotta, hogy segít átrakni a csomagot, úgyhogy cipekednem nem kellett, a probléma az volt, hogy mikor leszálltunk a buszról, szegény Emi, aki addig tökéletesen viselkedett, azt hitte, hogy már itthon vagyunk, és mikor ismét felszálltunk egy buszra, annyira csalódott lett, hogy az út további részét már látványosan nem élvezte. Még szerencse, hogy jó a természete, amikor Pesten leszálltunk, és meglátta, hogy kinyitom a babakocsit, vagyis hazaérkeztünk,  abban a pillanatban ismét fülig ért a szája. :) Nagyon örült neki, hogy ismét itthon vagyunk, kitörő jókedvvel vetette be magát megszokott játékai közé. :) Szóval azt hiszem, neki is az a véleménye, hogy szép volt, jó volt, elég volt... jövő hónapban ismét megyünk! :)

Végül pedig két régebbi kép. Mennyit nőtt azóta!!!