Sziasztok,
Túl vagyunk a bölcsődei beszoktatás első négy napján, leírom tapasztalataimat.
Először kezdjük a pozitív dolgokkal:
Emília imádja! Már az első pillanatban lelkesen belevetette magát a gyermekek tömegébe, felfedezte magának az udvart. Úgy tűnik a gondozónéniknek megvan a munkához szükséges kisugárzása, szimpik neki, már első nap kolbászolt utánuk, játszott velük, ami azért nagy szó, mert E., ha korabeli gyerekek vannak körülötte, a felnőtteket általában nagy ívben le szokta tojni. :) Eddig még minden nap bőgött, mikor el kellett jönnie. :) Azt hiszem a gondozónők is odavannak érte. Szóval a dolognak ezzel a részével nincsen gond, a gyerek remekül érzi magát első kis közösségében.
És a negatív dolgok:
Hát, sajnos vannak. A legnagyobb gáz a kajával van, ahogy arra számítottam. (Szerintem már nagyon unalmas vagyok ezzel a témával, de csak hallgassátok meg!) Első nap a tízórainál a hat gyerek elé odatettek felvágva egy tálban két nagy, vagy mondjuk három kicsi almát. A lányom, aki ilyenkor átlag másfél banánt meg szokott enni, most hozzájutott két cikkely almához, a többi pillanatok alatt elfogyott. Egy óra múlva természetesen már jelezte, hogy éhes. Másnap dettó ugyanez a sztori nektarinnal. Ismét éhes volt már ebéd előtt. A harmadik nap még durvább volt. Kilencre kellett mennünk, úgyhogy itthon reggelizett szokatlanul keveset. Sebaj, gondoltam, legalább nem totojázik a tízórainál, hanem szépen megtölti a hasát gyümölccsel. Erre mit kaptak? Másfél deci narancslevet! Itthon akkorát ebédelt a szerencsétlen, amekkorát már régen. :( De a mai tízórai volt a top! Ismét alma, a gyerek két cikkely után szeretne még, ezt jelzi is, de a tál üres. Gondozónő: 'Nembaj, majd megtanulod, hogy gyorsabban egyél, és akkor több jut neked.' Ekkor már remegtem az idegtől. Vajon leesik valaha a nőnek, hogy ha a lányom felpörög, és normálisan bekajál a gyümölcsből, akkor a másik gyerek marad éhen? A megoldás az lenne, hogy esetleg több gyümölcsöt tesznek a gyerekek elé, hogy mindenkinek jusson elég, nem?! Vajon van annál rosszabb érzés, mint látni, hogy a pici gyereked éhes, de nem kap enni?
Eddig egyszer ebédeltünk ott, az nem volt vészes. Legnagyobb rémületemre először felpattant a székből, hogy nem kell neki, de azt hiszem, csak az előke zavarta, amit ráadtak, mert miután levettem róla, visszaült, és nagyjából megette a karalábéfőzeléket. Ott volt repeta lehetőség. Ha továbbra is hajlandó megülni a sejhaján, akkor nem lesz gond. Majd meglátjuk. Egyébként annak ellenére, hogy ez még csak bölcsi, nem segítenek nekik enni. Az én lányom kanalaz magától, de nincs hozzászokva, hogy egy teljes étkezést magától bonyolítson le, mert kisebb-nagyobb mértékben mindig besegítettem neki, hogy gyorsabban haladjunk. Mióta megtudtam, mi a helyzet, nem segítek neki. Egyszer-kétszer próbálta átadni a kanalat, de mondtam neki, hogy intézze magának, és úgy tűnik, belenyugodott.
Annak ellenére, hogy folyamatosan látok valakit felmosni, söprögetni, stb. az épületben, a higiénia nem tökéletes. Ha mennek enni, a meleg kaja előtt kezet mosatnak velük, de mikor gyümölcsöt kapnak, amihez puszta kézzel nyúlkálnak hozzá, nem. Lehet is látni, hogy az egyik kicsi felmarkol hármat, abból visszatesz kettőt, amit aztán a másik eszik meg... szóval nekem a betegszabi csak idő kérdése. Mindenesetre megbeszéltük a másik két beszoktatós anyukával, hogy veszünk egy nagy flakon kézfertőtlenítőt, és megkértük a gondozónőt, hogy ilyen esetekben legyen kedves használni. Hátha ez valamicskét használ. Tudom én, hogy mindenképp beteg lesz, csak nem mindegy, milyen gyakran...
Szomorúan láttam, hogy nem túl sokat foglalkoznak a gyerekekkel. Kirakják őket az udvarra, ott totyognak szanaszéjjel, többször is láttam már jó ideje üvöltő gyereket, akihez végül a beszoktató anyukák közül ment oda valaki. A mi csoportunkban van egy húsz hónapos pici fiú is, aki azért még nem jár olyan stabilan, mint a többiek, ő többször is csúnyán eltanyált, a gondozónő pedig nem volt sehol. A gyerekeknek folyik az orra ezerrel, aztán vagy megtörli nekik valaki, vagy nem. Engem eléggé sokkolnak ezek az állapotok. És akkor én még ne panaszkodjak, mert az enyém kiköveteli magának a figyelmet. Ha valami baja van, megy és szól. De mi van azokkal a picikkel, akik ennél elesettebbek? Néha kicsit olyan érzésünk van, mintha azzal a felkiáltással, hogy mi anyukák most úgyis ott vagyunk és figyelünk, néha mindkét gondozó egyszerre eltűnik rövid időre. Pedig ennyi bőven elég, hogy baj történjen. És ha belegondolok, hogy idővel majd kétszer ennyien lesznek a csoportban, mint most...! Nagyon ritkán láttam, hogy játszanának a kicsikkel, vagy mondjuk énekelnének, mesélnének nekik, pedig elvileg a gondozók kizárólag azért vannak ott, hogy őket lekössék. A főzés, takarítás másnak a dolga.
Maga a beszoktatás egy vicc. Teljesen rugalmatlanok, mindenkinél két hétig tart a dolog, az senkit nem izgat, hogy a gyerek tök jól elvan, ott kell ülnöm gyakorlatilag a nagy semmiért. Nem haladunk megfelelő sebességgel, amit helytelennek tartok. Ha egy szintre sikeresen elértünk, gyorsan tovább kellene lépni, hogy kiderüljön, a következő megy-e. Eddig még például nem alhattunk ott, pedig megnyugtató lenne tudni, hogy az is rendben lesz. Illetve szeretném tudni, hogy akkor is jól érzi-e magát ott, ha nem vagyok mellette. Én szept. 16-án megyek vissza dolgozni, és ha jövő hét végén derül ki, hogy mondjuk nem hajlandó lefeküdni, vagy üvölt nélkülem, akkor nagyon ideges leszek! Erről holnap mindenképpen beszélek majd a gondozóval, csakhát az ember csapdában érzi magát, a gyerek érdekében nem veszhetek vele össze, hiszen annak E. látná a kárát. Volt, amikor flancolásnak tartottam a magánbölcsit/ovit, de most már megértem azt, aki oda íratja a gyerekét. Ha fizetek- és szívesen fizetnék!- akkor lenne jogalapom komolyabban beleszólni a dolgok folyásába. Hiába, hogy ezt az állami intézményt az én adómból is tartják fenn, mégis azt éreztetik velem, hogy ingyen kapom a szolgáltatást.
Voltak nálunk családlátogatáson is. A taktikájuk az, hogy egy bő órával előtte szólnak, hogy jönnek, úgyhogy éppen csak arra volt időm, hogy a játékokat gyorsan összerámoljam, mielőtt megérkeznek. Nem volt hosszú, pár percet beszélgettünk, és persze megkérdezték, hogyhogy minden adat ki van húzva az apánál. Egyébként még jóformán be sem szoktunk ebbe a közösségbe, máris több oldalról jönnek ezek a kérdések. A másik két beszoktató anyukával való beszélgetésem alatt is felmerült, hogy egyedül vagyok a kislányra. Ilyenkor mindenkinek eldarálom a standard szöveget, hogy őt egyedül terveztem és vállaltam. Nem egyedül szeretném felnevelni, de így harminc felett szerettem volna babát, és nem volt kedvem tovább várni egy párkapcsolatra, ami vagy összejön, vagy nem. Az egyik anyuka -mint már sok másik idegen is- megkérdezte azt, amit a gondozónők nem mertek, vagyis hogy egyedül hogyan hoztam össze? :) Nem, mintha izgatna, hogy ez a hölgy, akivel ezután csak akkor fogok összefutni, ha néha egyszerre hozzuk majd bölcsibe a gyereket, mit gondol, de ha már a bölcsődében eddig nem jelentettem be, hogy örökbe fogadtam, gondoltam nem vele fogom kezdeni, úgyhogy próbáltam kikerülni a választ. 'Nos, többféle lehetőség is van, ha egy egyedülálló nő gyereket szeretne. Van ismerősöm, aki elment a kriobankba, van aki örökbe fogadott, van aki megkérte egy egyedülálló férfi...' Ő mintha meg sem hallotta volna a többi lehetőséget, felélénkülve sikkantott; 'Hú, spermabank? Akkor nem is tudod, ki az apja? Filmben már láttam ilyet, de nem tudtam, hogy Magyarországon is van ilyen!' A másik anyuka, aki azt hiszem, csak a beszélgetés végét kapta el, odafordult; 'Szóval egyedül neveled? Nem is ismeri az apukáját?... Hogy vége legyen a beszélgetésnek, rájuk hagytam, úgyhogy most az egyikük azt hiszi, donortól van a gyerekem, a másikuk pedig, hogy valami egy éjszakás kalandból szedtem össze a csemetémet. :)... Egyébként ez a beszélgetés így most visszaolvasva elég gázosan hangzik, komolyan készülnöm kéne valami igazán ütős válasszal. Mindenesetre a tény az, hogy a sanda tekintetek elől nem menekülhetünk. Amennyire meg tudom ítélni, ha az igazat mondom, akkor a gyerekemmel szemben, ha a fenti válaszok valamelyikét adom, akkor inkább velem szemben lesznek az embereknek előítéletei. Szóval kedves olvasóm, ha úgy érzed, alternatív családmodelled miatt furán néznek rád, gondolj arra, hogy lehetne bonyolultabb is. Lehetnél akár egy szingli meleg nő is egy adoptált gyerekkel. :)
