Hi,
Úgy terveztem, hogy szépen, időrendi sorrendben mesélem a történéseket, de ma történt valami nagyon fontos, amit muszáj elmesélnem, egyrészt, mert nem bírom magamban tartani, másrészt, hogy itt nyoma maradjon, mikor történt a dolog. Szóval délután beszéltem a nevelőmamával, aki másfél évig gondoskodott Emiről, és mesélte, hogy a gyámügy mondta neki, a lányomnak született egy kistestvére! A kamaszlány, aki életet adott a gyerekemnek, nemrég ismét szült egy kislányt, ugyanattól az apától, úgyhogy édestestvérek. Állítólag most javultak a szociális körülményeik, úgyhogy ezt a babát (egyenlőre) hazavihette. Vegyes érzelmeim vannak; elsősorban szomorúsággal tölt el, hogy az a fiatal lány, aki még most sem nagykorú, már a második gyereket termeli, pedig olyan hátrányos közegből való, hogy ő maga is a gyámügy felügyelete alatt áll, de kicsit izgatott is vagyok, hiszen Emilinek lett egy testvére, akivel, ha 18 évesen úgy dönt, akár találkozhat is. Ja, és habár elvből kerülöm a szerencsejátékokat, nagyobb összegben fogadnék, hogy lesz még neki több is!
M.-el, a nevelőanyukával arról ábrándozunk, milyen jó lenne róla egy fotó, hogy lássuk, hasonlít-e az én lányomra. :)
Hilarious volt, mikor anyámnak meséltem az infót, belehörgött a telefonba; 'Jesszusom, őt is örökbe akarod fogadni ?!' :D
De most őszintén, ki ne akarna még egy ilyen gyönyörűséget?