Nos, hivatalosan is lejárt a munkaszerződésem, úgyhogy mostanában sok időm van azon gondolkozni, mi legyen velem...a jövőben. Egy biztos, egyenlőre tuti szeretnék maradni. Ez a bő tíz hónap egyértelműen kevés volt ahhoz, hogy eldöntsem, hosszútávon itt akarok-e ragadni a környéken avagy sem. Ahol eddig dolgoztam, egy rendkívül elszeparált osztály volt a Munkaügyi Központban, tele ötven körüli, frusztrált háziasszonyokkal meg csupa 'szociális esettel', akiket azért tettek oda mert az előző csapatuknak valamilyen okból nem váltak hasznára, ki meg nem lehetett őket rúgni, szóval semmiképpen nem volt hű tükre a német munkaerőpiacnak. További tapasztalatokat akarok szerezni az itteni munkavállalás területén. Természetesen vannak más opciók is, attól függ mit akarok. Hangsúlyozom, ezek mind pusztán gondolatjátékok, semmi konkrét!

Ha például az lenne a célom hogy külföldön maradjak, de közel az otthonhoz, akkor biztosan Ausztria lenne a megoldás. Bécs nemcsak gyönyörű, de akár egy porontyot is bátran fel lehet ott nevelni és egy köpésre van Magyarországtól. Ha ott laknék, simán hazajárnék havonta. Olyan lenne, mintha nem is külföldön lennék. És ha már az utódokat említettem, a gyerekem is sokkal nagyobb eséllyel nőne fel magyarként egy szomszédos országban, mint itt, vagy ennél távolabb...bár szerintem nem vagyok én olyan nagyon messze most sem.

Ha a pénz lenne az elsődleges, akkor Svájcot venném célba. Valami hihetetlen hogy mekkora fizukat lehet arrafelé szakítani! Nemcsak hogy a magyar bérek felett vannak csillagászati magasságban, de még a németeknél is jóval kedvezőbbek. Ja, és az életminőség sem elhanyagolható, ami egész Európában ott a legmagasabb...a svájciak várható élettartama napjainkra szép csendben elérte a kilencvenvalahány évet. Bizonyám, ezt teszi ha van elég eszed, meg persze pénzed kimaradni a háborúkból! Erről jut eszembe, nemrég hallottam, hogy egy ma világrajött nyugat-európai leánygyermek várható élettarttama 103 év!...őrület. Egy kínai közlekedési rendőré pedig, aki mondjuk Peking kellős közepén szívja a szmogot egész nap, mindössze 43 év...szomorú.                                                                                                   De vissza Svájchoz. Amikor annó elterveztem hogy lelépek otthonról, azért nem Svájcot választottam, mert mindig azt hallottam, hogy habár szupertiszta és rendezett ország, elég unalmas. Azóta kellett megtudnom, hogy állítólag extrajól szervezett leszbikus élet van náluk és sokkal nyítottabbak, mint az külföldről látszik...szóval meggondolandó.          Ha nem szeretnék túl messzire menni a hazámtól, de mégis változatosságra vágynék, akkor Anglia is egy lehetőség. Egy kis nyelv és kultúraváltás lehet hogy jót tenne, a bérek sem olyan rosszak, bár nem szabad elfelejteni, hogy az árak is ennek megfelelően magasak, legalábbis a nagyobb városokban. És akkor itt is vagyunk az alapproblémámnál. Londont imádom, nagyon karizmatikus város, de nem biztos hogy huzamosabb ideig ott akarnék lakni. Túl pörgős on the long run, egy gyerekkori barátnőm aki évekig melózott  ott mesélte, hogy a munka során is nap mint nap lehet érezni a fokozott versenyhelyzetet, ami totál kiszívja az ember energiáját. Egy tengerparti kisvárosba biztos kellemes lenne beköltözni...az asszonnyal meg két gyerekkel. De amíg ezek nem adottak, addig sztem eléggé halál szociális szempontból.

Egyébként kőkeményen megbántam, hogy még az egyetem alatt nem mentem ki fél/egy évre au-pairként vagy ösztöndíjasként az USA-ba. Mivel ez az az ország, amelyről  a legellentétesebb vélemények ömlenek mind a médiából, mind közvetlen ismerősöktöl, veszettül kíváncsi vagyok hogy milyennek találnám én, szubjektíven ott az életet. Ha akkoriban körülnézek arrafelé egy kicsit, mostanra lenne valamilyen képem a dologról. Persze még mindig kimehetek, de mostmár sokkal problémásabb az ügy. Először is mostmár látom, hogy Amerika azért túl messze van. Akármi baj történik a családommal, nem tudok csak úgy hazaugrani segíteni, mint innen Bonnból és ugyanez áll arra is, ha velem történik valami odakint. Ugyan ki húzna ki egy másik kontinensen a csávából, ha lebetegednék vagy balesetem lenne és még pénzt sem tudnék keresni, hogy eltartsam magam? Itt Németországban jó erős a szociális háló, aminek az előnyeit európai állampolgárként én is élvezem. TB, munkanélküli támogatás, mindezekre jogosult vagyok. USA-ban semmi ilyesmi nem védene. Az egészségügyben uralkodó farkastörvények is elég ijesztőek, és nem hiszem hogy Mr. Obama ezen egyik napról a másikra változtatni tudna, hiába igéri. Ja, és normális munkát is nagyságrendekkel nehezebben kapnék. Még itt, No.-ban is komoly problémáim vannak azzal, hogy elfogadtassam a diplomámat, akkor el lehet képzelni mivel kellene szembenéznem egy másik földrészen...babysitternek meg így, négy és fél év fulltime munkával a hátam mögött és egy hónappal a huszonkilencedik születésnapom előtt asszem mindenképp túlkoros vagyok. :) Azonkívül egy ilyen hatalmas költözés annyi energiámba kerülne, ami jelenleg nincs...ki tudja, lehet, hogy utálnám az egészet és még csak haza sem tudnék olyan pikk-pakk jönni...arrafelé ritkán jár fapados. :) Ha meg tetszik és kint szeretnék maradni, ugyanezen okból be kellene vállalnom hogy ca. kétévente találkozhatom a családommal...láttátok már, mennyi egy repjegy mondjuk New Yorkba?!... szóval ez sajna egyértelműen utópisztikus dolog, dehát amint mondtam, én most úgysem terveket szövök, hanem csak agymenésem van :)...mindenesetre kár hogy akkoriban annyira fanatikusan, minél hamarabb be akartam fejezni a sulit. Dehát az ember olyan hogy mindig akkor ébred rá a hibáira, mikor már elkövette őket.                               

Még egy dologban eléggé biztos vagyok; ha lehetőségem van rá, haza addig nem megyek, míg az otthoni lakáshitelemet teljesen elő nem törlesztettem. Habár az még odébb van, hogy német viszonylatban olyan melóm legyen mint Budapesten volt, de azért itt akkor is jobban gyűlik a pénz, mint otthon, és ha ügyes vagyok, pár éven belül ki tudom fizetni a k...va bankot, ahelyett hogy húsz évig törlesztgetnék. Új munka tekintetében nem olyan rosszak a kilátások, miközben keresgélek rengeteget tanulok arról, hogyan működnek errefelé a dolgok. Az önéletrajzaimat átnézettem angol és német anyanyelvűvel, úgyhogy nyelvileg is egy csomót fejlődtem. És ami a legfontosabb, miközben itt vagyok egyszál egyedül és magamnak kell elrendeznem mindent az életemben, jobban megismerem önmagamat is, ami szintén hasznos.                                                                  

Csak egyetlen gond van, de az elég nagy. Az én státuszom jelenleg, mint már írtam, hivatalosan vendégmunkás. Tizenkét hónapig kell itt dolgoznom, hogy megkapjam a korlátlan munkavállalásit és teljes jogom legyen a munkaerőpiacra. Eddig kilencet melóztam Németországban, kvázi 3 hónapig még mindig vm. vagyok, akikre elég szigorú szabályok vonatkoznak, ezek közül az egyik, hogy csak rövid ideig lehetek munka nélkül, különben elveszítem a jogom a munkavállalásra. Legkésőbb december 31-ig újra dolgoznom kell, ha nem akarok repülni az országból! Mondtam már, hogy nem bírom a stresszt?!

A politikai beszédeket általában nem szeretem mert unalmasak, hatásvadászak és csak annyi a céljuk hogy etessék a jónépet, de ez azért elég nagy hatással volt rám. A Nagy Fekete Főnök jelentkezik Chicagoból a választás napján...olyan jó lenne feltétel nélkül elhinni mindent, amit mond! A próféta szóljon belőled, Mr. President...   www.youtube.com/watch

És míg hallgatjuk, ne felejtsük el, hogy minden erős férfi mögött egy erős nő áll...néha több is. :)

the First women

... and Big Daddy  :)

Update: miközben írtam, befutott a posta, benne egy állásajánlattal a legutóbbi cégtől, ahol felvételi elbeszélgetésen voltam!!! Yeah!!! Mostmár csak át kell olvasnom a szerződést, hogy nincs-e benne valami gubanc, plusz el kell mennem a Munkaügyi Hivatalba meghosszabbíttatnom a munkavállalási engedélyemet, ahol jóvá kell hagyniuk a konkrét pozíciót amire felvettek. Vendégmunkás ugyanis csak olyan állást vállalhat el, ami a végzettségének nagyjából megfelel. Tessék szíves reikizni, hogy simán átmenjen a dolog! :)