Üdv!
Nah kérem, csütörtök este szerencsésen visszaérkeztem Bonnba. Fáradtan, az otthon töltött pár nap után mégis feltöltődve, mint egy elem. :) A szülőknél teljes egészében azzal teltek el a napok, hogy rohangáltam mindenféle apróságokat elintézni. Azért szerintem relatíve ügyi voltam; csináltattam egy új szemüveget (thx for the quick service, Ofotért!), mert ha állandóan a kontaktlencsét viselem, annak nem lesz jó vége. Itthon meg ugye mégiscsak olcsóbb... Megjavíttattam a walkmanemet, amire a szakibácsi kb. úgy nézett, mintha legalábbis egy százéves fonográfot adtam volna a kezébe. Közölte, hogy ő megcsinálja nekem, de ilyet már senki nem használ. :D Az idő többi részében szinte minden nap nagymamámhoz mászkáltam. Nagyapám néhány hónappal ezelőtti halála után az állapota ilyesztően nekiállt romlani, amitől bepánikoltam, nem is kicsit, de mostanra azt hiszem, kezd rendbejönni *lekopog*. Viszont a legújabb, hogy gőzerővel nekiállt lomtalanítani a lakását. Én is segítettem neki picit, ennek során egy gigantikus méretű zsákot kaptam tőle, tele meglepően jó állapotban lévő babaruhákkal, azzal a felkiáltással, hogy 'fog ez még neked kelleni'. Háth, tekintve, hogy 16 éves hugicám nemrég sikeresen bepasizott, lehet hogy kettőnk közül neki lesz előbb szüksége rájuk...bár azt hiszem, ilyet nem kellene írnom, mert ez annyira nem vicces...
Gyógyítgattam krónikus háziállat hiányomat, többek között Bandival. (aka El Banderas) :)
És meglátogattam bájos keresztlányomat is. :)
Ez volt a harmadik alkalom, hogy hazalátogattam, és most kavarogtak bennem a legvegyesebb érzelmek. Vegyük példaul a nyelvet. Eddig még mindig, ahogy megláttam a Ferihegy feliratot, az agyam automatikusan és probléma nélkül átállt a magyarra. Meg úgy általában az egész olyan érzés volt, mintha el sem jöttem volna otthonról. Most viszont megdöbbenve vettem észre a leszállás után, hogy egyfolytában németül akarok megszólalni… és ezen az a német párocska sem sokat segített, akik látták, hogy én is ugyanarról a gépről szálltam le mint ők, és a városba vezető buszúton végig szóval tartottak. Amikor pedig visszajöttem, ugyanez történt pepitában. Szokatlan volt minden, mintha kb. hónapokat töltöttem volna Magyarországon... Komolyan nem tudom miért, de egyre nehezebben viselem, ha kiszakítanak a környezetemből, és egyre nagyobb energiát emészt fel visszarázódni a régi kerékvágásba... lehet, hogy öregszem. :) És ha már az utazásnál tartunk, volt valami, amin elcsodálkoztam. Magyarországra 6-án, pénteken repültem. Mivel a hétvége ott volt a küszöb előtt, azt hittem, a repülő csurig tele lesz. Ezzel szemben a kis hölgy a check-in desk-nél nemcsak hogy megkérdezte, szeretnék-e ablak mellett ülni (naná!), de a mellettem lévő két ülés még üres is maradt. Pedig esküszöm, nem volt nálam hagymás szendvics. :D Visszafelé csütörtökön jöttem, tök átlagos hétköznap, a gép mégis full tele volt. Két testes utastársamtól mozdulni is alig tudtam... interesting.
Ja, a csúcs, hogy itt most melegebb van, mint otthon! Már szabi előtt előkerült szekrényemből a könnyebbik kabát, a levegőben pedig lassan már lehet érezni a tavaszillatot. Ez az az időszak, mikor a nap elkezd erőt gyűjteni. Már nem olyan sápadt és távoli, mint télen; de persze még messze jár attól az erőtől, ami ahhoz szükséges, hogy előcsalogassa a bimbókat a fák ágain...még csak ígérget. És ettől a kissé még túl korai ígérettől nekem mindig ilyen hangulatom lesz. :)
Ami jó, hogy túl vagyunk a karneváli szezonon, ami itt mindig kész őrület. Felnőtt emberek mindenféle jelmezekben rohangálnak fényes nappal, amivel alapból nincs semmi baj; de az, hogy már délelőtt csontrészegek, meg úgy általában úgy viselkednek, mintha nem lennének ép eszüknél, már nem annyira poénos. Tavaly, mikor ezt először tapasztaltam, kifejezetten sokkolt. Mostmár kezdek megbarátkozni vele. Azt például én is szeretem, mikor kamionokkal végiggurulnak a belvároson, és édességeket dobálnak az ünneplőknek. A gyerekek kimennek felfordított esernyővel és szó szerint alátartják a csoki/cukor zápornak, amitől az pikkpakk megtelik... Idén én is ott voltam, bár esernyő nélkül. :) Egyébként azt mondják, a németek annyira fegyelmezettek egész évben, hogy szükségük van pár napra, mikor kikapcsolhatnak. Hát, én jobban örülnék neki, ha arányosabban osztanák el egész évre, de azért meg tudom érteni. Mindannyian szerettünk volna már, hacsak egy rövid időre is, de belebújni másvalaki bőrébe.
Most hirtelen ennyi, mindenkinek nagy pusssz, akivel otthon találkoztam! Vigyázzatok magatokra, have a nice weekend. :)
Update: közben gondolkoztam és rájöttem, valószínűleg azért esett nehezemre az ide-oda utazás, mert több, mint fél éve nem voltam otthon. Ennyi időt még soha nem töltöttem távol Magyarországtól. Majd megpróbálok gyakrabban hazalátogatni, és akkor könnyebben fog menni. :)
p.s. A csomagokat még mindig nem pakoltam ki teljesen! Gáz...
