Kiskofa Világa

Ha jól emlékszem az elő lépcső alkalmasságom megállapításában a pszichológus volt. Egy szimpatikus, középkorú hölgyhöz kaptam időpontot. Ő elsőként egy tesztet csináltatott velem, mondta a nevét is, de most ha agyoncsaptok sem jut az eszembe... Elém tett több részletben kártyákat, amiken fura, kissé ijesztő férfiak és nők fekete-fehér arcképei voltak. Kb. négyesével adogatta a kezembe, és az volt a feladatom, hogy sorba rakjam őket a legszimpatikusabbtól a legellenszenvesebbig. Ezt a beszélgetés legvégén meg kellett ismételnem ugyanazokkal a kártyákkal, de hangsúlyozta, hogy ez nem memóriajáték, úgyhogy nem az a cél, hogy ugyanúgy rakjam ki, mint az elején. Később utánanéztem, és kiderült, hogy az emberek azért tűntek furcsának a fotókon, mert kivétel nélkül mindegyikük valamilyen elmebetegségben szenvedett, és azzal, hogy sorba raktam őket szimpatikusságuk sorrendjében, azt akarták megvizsgálni, nem vagyok-e én magam is hajlamos valamilyen dilire. Gondolom, ha minden alkalommal, mikor odaad egy adag fotót különböző mentális problémáktól szenvedő betegek képeivel, én a mániákus depressziós képét jelölöm meg a legrokonszenvesebbnek, az egyfajta jel arra, hogy bennem is megvan rá a hajlam.

A szobában volt egy kényelmes kanapé, ahogy azt a filmekben is lehet látni a pszichológusok rendelőjében, oda leültetett, és elkezdett kérdezgetni. Az első kérdése nyilvánvalóan az volt, miért döntöttem az örökbefogadás mellett. Nem volt szívbajos, kertelés nélkül belekérdezett az egészségi állapotomba, a morális okokba, minden indokot megbeszéltünk. Aztán persze azt is megkérdezte, miért vagyok egyedül, amire azt a klisét feleltem, hogy azért, mert sajnos még nem találtam meg azt a személyt, akivel le szeretném élni az életemet... ami egyébként a valóságnak teljesen megfelel. Százszor inkább egyedül, mint egy kapcsolatban, amelyben nem vagyunk boldogak! Biztosítottam felőle, hogy nem egyedül tervezem felnevelni a gyerekemet, de úgy tűnik, per pillanat nagyobb ráhatásom van az életemben a gyerekvállalásra, mint a pártalálásra. Azzal pedig, hogy ezt mennyiben érzem kudarcnak, és a saját hibámnak, illetve mennyiben az események szerencsétlen alakulásának, kizárólag önmagamnak kell elszámolnom. Természetesen kérdezett egy csomó mindent a gyerekkoromról, meg a férfiakhoz való viszonyomról, és úgy tűnik kedvére lehettek a válaszaim, mert mondta, hogy köszöni a beszélgetést, többet nem kell visszajönnöm. Ugyanis ha nem biztos abban, hogy mindent megtudott rólam amit akart, még háromszor joga van visszahívni! Én egyszer sem állítottam az interjú alatt, hogy férjet keresek, csak azt hangsúlyoztam, hogy egy megbízható személyt, akivel felnevelhetem a gyereke(i)met. Ő sem kérdezett rá, hogy pontosan milyen társat képzeltem el magamnak, és ebbe a témába nagyon korrekt módon nem is merültünk mélyebbre... erről ennyit.

Ezután úgy egy hónappal egyik este elugrott hozzám a tegyeszes védőnő környezettanulmányra. Egész nap pörögtem, takarítottam, még a kis könyvespolcomat is átvizsgáltam, nincs-e véletlenül olyan könyv kitéve, amiből azt szűrnék le, hogy én vagyok a baltás gyilkos. :) Ezek után a hölgy beviharzott; van egy olyan érzésem, hogy szokták az enyémnél jóval rosszabb állapotok is fogadni, mert gyorsan megnézte a kecót, tetszett neki minden, pár mondatot még beszélgettünk vele a babával kapcsolatos terveimről, aztán viszonylag gyorsan le is lépett. Mivel már sötét volt, magának a háznak a környezetét tulajdonképpen meg sem tudta nagyon nézni, engem kérdezett olyasmiről, hogy az erkély akkor egy csendes udvarra nyílik? Én erre akkor is válaszolhattam volna igennel, ha az M7-es megy el a ház mögött. :)

És ezután jött az egész folyamatban a kedvenc részem; a tanfolyam! Összesen négy nap, két egymást követő héten péntek/ szombaton volt az Alföldi utcában. Kb. kilencen lehettünk, ebből hét házaspár és két egyedülálló nő. Szerintem én voltam a második legfiatalabb, nálam csak az a pár lehetett fiatalabb, ahol a férj külföldi volt, és a lány egész idő alatt halkan fordítgatta neki, amit az előadó mondott. Volt még két pár, akiknek már volt gyerekük, és ő mellé szerettek volna egy kistestvért, a többiek pedig a negyvenet súroló, vagy azt már átlépő házaspárok voltak, akik sikertelenül megjárták a lombikbébi programot. Eléggé különböző emberek kerültek össze. Volt, akin látszott, hogy a háta közepére sem kívánja ezt az egészet, viszont a másik szingli lány és én egyértelműen élveztük a dolgot. :) 

Én elégedett voltam a tanfolyammal, nagyon behatóan és hozzáértő módon beszéltünk arról a pár kardinális kérdésről, amit az adoptációnál mindenképpen körbe kell járni. Az egyik ilyen az volt, hogy megmondjuk-e a gyereknek, hogy örökbe fogadtuk, avagy sem, és ha igen, akkor mikor. Hát még jó, hogy meg kell mondani, és rögtön a kezdetektől!!! Egy papírra felírkáltunk érveket ellene és mellette, de szerintem tök felesleges volt, egyetlen érv ugyanis felülírja az összes többit, mégpedig az, hogy minden embernek alapvető személyiségi joga tudni, ő kicsoda, és az adoptáció tényének elhallgatásával az ember ezt a jogot vonja meg a saját gyerekétől. Akinek ez nem tetszik, ne fogadjon örökbe...ennyi. Nem is tudom, hogyan tud valaki a gyereke szemébe nézni miközben tudja, hazudik neki. Egyébként a pszichológus is mondta, hogy azokkal a gyerekekkel szoktak a legnagyobb bajok lenni, akiknél elhallgatják.

Beszélgettünk arról, hogy nagyon fontos a realitások talaján maradni. El kell fogadnunk, hogy ezek a gyerekek mind hoznak magukkal dolgokat, mindnek van egy csomagja, ezt el kell fogadni, meg kell tanulni kezelni, és nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az is tény, hogy az adoptációra alkalmasnak kell lenni érzelmileg, képesnek ugyanolyan feltétel nélkül szeretni, mintha te adtál volna életet neki, ami nem kis feladat, hiszen sokaknak még a saját vér szerinti csemetéjükkel szemben is fenntartásaik vannak. Rengeteg érdekes sztorit meséltek gyerekekről, örökbefogadásokról, adoptív és vér szerinti szülőkről, mindből lehetett tanulni valamit, amit felhasználhatunk majd a saját életünkben. Néha úgy ültem ott, mint a moziban, alig tudtam betelni a történetekkel. :)

Még egy érdekes kérdés volt, amit kiveséztünk, mégpedig hogy mi a jobb, újszülöttet magunkhoz venni, vagy kicsit idősebb gyereket. A csecsemő mellett egyértelmű érv, hogy a kezdetektől veled van, hozzád kötődik először, te 'alakítod' születésétől fogva... a lehetőségekhez képest... ugyanis mindannyian bizonyos genetikai tulajdonságokkal, vérmérséklettel, alaptermészettel születünk, melyek részben determinálnak bennünket, és amelyből egy csecsemőnél még semmit nem lehet látni. Olyan, mint egy zsákbamacska. Egy nagyobbacska gyereknél, akár egy másfél évesnél is ezekből a dolgokból már rengeteg mindent lehet látni. Ne értsetek félre, itt nem arról van szó, hogy egy gyerek  'jobb' vagy 'rosszabb' a másiknál; hanem, hogy lehetőség szerint a gyerekek olyan szülőkhöz kerüljenek, akikkel esetleg a természetükben is összeillenek, jobban megértik egymást, és ezáltal mindenkinek jobb életminősége lesz. Az én lányomnak már 16 hónaposan, mikor először találkoztunk, egyértelműen lehetett látni a személyiségét, és én ennek személy szerint kifejezetten örültem, megkönnyítette a döntést... Arról nem is beszélve, hogy milyen állapotban lennék most, ha egy szál egyedül itthon ragadok egy újszülöttel... nem is tudom, bírtam-e volna, hiszen még Emili is embert próbáló feladat volt az első egy-két hétben, pedig őt már nem kellett éjjelente két-három óránként etetni, meg ilyesmi! De erről kicsit később mesélek majd, mára befejezem, minden jót nektek! :)

Ahogy ígértem, leírom kicsit részletesebben az örökbefogadás folyamatát. Mikor hazajöttem Németországból, már tudtam, hogy előbb-utóbb bele fogok vágni a dologba, hiszen többek között ezért költöztem haza, csak még nem tudtam pontosan, mikor. Tulajdonképpen nem siettem sehova, voltak olyan romantikus elképzeléseim, hogy majd stílusosan pont a születésnapomon fogom beadni a kérvényt, vagy valami hasonló, de 2010 őszén beleolvasgattam az örökbefogadás témájával foglalkozó blogokba a neten, ott láttam, hogy vannak házaspárok, akik 4-5 évet is várnak a babára. Már akkor is tudtam, hogy ez azért van, mert ezek az emberek szőke, kék szemű, újszülött gyermeket szeretnének, ha valaki nem úgy áll hozzá a gyerekvállaláshoz, mintha egy kutyavásáron pedigrés pudlit akarna vásárolni, akkor sokkal hamarabb babához jut, de azért inkább pár napon belül lebeszéltem egy időpontot a tegyesznél, hogy ne húzzam tovább az időt.

Egy nagyon kedves, fiatal hölgy fogadott, felvette az adataimat, a babával kapcsolatos elképzeléseimet, és készségesen válaszolt minden kérdésemre. Tulajdonképpen egy csomó kitételt tehet az ember. Nem, kor, egészségi állapot, etnikum... minél többet, annál lassabban fog haladni a várólistán. Én semmilyen jellegű kitételt nem tettem, csak annyit kértem, lévén, hogy egyedülálló, kvázi egyedüli pénzkereső vagyok, hogy olyan baba legyen, aki mellett majd el tudok menni dolgozni. Még most is emlékszem a hölgy kissé derogatív megjegyzésére, mikor visszautasítottam, hogy beleírja a kérvényembe a 'csak fehér bőrű'  kitételt, miszerint; 'Nah, akkor nem kell majd sokáig várnia!'. (Egyébként az egész folyamat alatt ez volt az egyetlen negatív megjegyzés, amit hallottam, mindenhol másutt csakis mosoly és segítőkészség fogadott.)

Rögtön az elején elmagyarázta, hogy ha majd arra kerül a sor, hogy felajánlanak egy babát, és nem érzem úgy, hogy maradéktalanul megvan kettőnk közt a kémia, akkor nyugodtan mondhatok nemet, mert az nem csak a saját életemet, de a gyerekét is tönkrevágná, ha egy olyan babát vennék magamhoz, akit nem tudok feltétel nélkül elfogadni.

Kort köteles voltam megadni, 0-3 év mellett döntöttem, hogy egy picit még babázhassak... Hogy teljesen pontos legyek, valóban lett egy kitételem, mégpedig hogy kislány legyen, erről is van egy sztori. Szóval megkérdezte tőlem, milyen nemet írjon be, mire mondtam, hogy kislány. Ezen előzőleg rengeteget gondolkoztam. Mert ugye ha szülnék, a természet döntené el a babám nemét, ez a dolgok rendje. Nekem őszintén mindegy is, de mivel titokban álmodoztam arról, hogy lesz egy lányom és egy fiam, (ebben a sorrendben) , gondoltam kihasználom az adoptáció azon előnyét, hogy választhatok. :) Erre a nő egyetértően bólogatott, hogy helyes, mert egyedülálló nőnek amúgy is csak lányt szeretnek kiadni! WTF?! Később a pszichológus is megerősítette ezt a hozzáállást, és virágnyelven közölték velem, hogy szerintük egy nő egyedül nem tud egy normális férfit felnevelni. No comment... Ebből egyébként lett is galiba, ugyanis az örökbefogadói tanfolyamon a másik egyedülálló hölgy úgy adta be a kérvényt, hogy bármely nem, és a tanfolyam végén derült ki, hogy az örökbefogadási engedélyét viszont csak kislányra kapta meg, úgyhogy ő alá sem írta a papírt, hanem ment vissza a pszichológushoz reklamálni... a legfurább az volt, hogy ezt addig senki nem említette neki, nem is értem, ezt miért így és akkor kellett megtudnia.

Egyébként rögtön az elején sikerült kicsit felzaklatnia a hölgynek, mert amikor arról beszélgettünk, hány éves legyen a gyermek, kérdezte, hogy nem akarok-e felmenni öt éves korig, merthogy mindenki minél fiatalabb babát szeretne, három év felett rohamosan csökkennek a gyerekek örökbefogadási esélyei, és emiatt rengeteg klassz kiskölyök válik örökbe adhatatlanná pusztán a korából kifolyólag. Őket külföldre próbálják örökbe adni, többek között Spanyolországba. 'Például őrá is ez a sors vár... pedig annyira Önhöz illene...', azzal előkapta egy gyönyörű, négy éves félarab kislány aktáját, és elkezdett fotókat mutogatni nekem, meg minden.  Természetesen szó sem lehetett arról, hogy én rögtön hazavigyek egy gyereket, nekem több okból (munkahely, anyagiak) is mindenképpen szükségem volt még valamennyi időre, nem is értem, ezt miért csinálta, hiszen ezután majdnem fél évbe telt csak az, hogy felkerüljek a várólistára! Mégis mit csináltak volna, ha én ott akkor azt mondom neki, hogy azt a kislányt szeretném, addig 'fenntartják' nekem, vagy mi?! Teljesen irreális! Mindenesetre érzelmileg eléggé felkavaró volt, hogy már az első alkalommal, mikor csak egy kis adminisztrációra számítottam, rögtön fényképeket láttam és sztorikat hallottam egy pici gyerekről, akit valószínűleg el fognak vinni egy másik országba csak azért, mert a bürokrácia malmai olyan lassan őrölnek, hogy mire örökbe fogadhatóvá vált, túl idős lett ahhoz, hogy a saját hazájában családra találjon...

Hello,

Örömmel jelentem, hogy abszolváltuk első utunkat a szüleimhez vidékre, busszal. Ott töltöttük a Húsvétot. Eredményesnek értékelem a kiruccanást. :) Baromi régóta halogattuk már, hogy lemenjünk hozzájuk látogatóba, de hol az időjárás tett keresztbe, hol valami program jött közbe, most már nem akartam tovább húzni a dolgot. Egyrészt, mert Emilinek úgy a jó, ha minél hamarabb hozzászokik a nagyszüleihez, meg a tágabb csládhoz, másrészt pedig ennyi idő után már nekem is erősen honvágyam volt, a gyerkőc miatt ugyanis november eleje óta nem jártam otthon!

Az odaút egy álom volt. Bepakoltam sarjamat a babakocsiba, az egyes vilivel szépen elmentünk a Stadionokig, onnan indult az expressz busz, Anyu pedig várt bennünket a végállomáson. Direkt csütörtökön mentünk, még a húsvéti tumultus előtt, úgyhogy a busz nem volt tömve. A babakocsit szépen betettük a csomagtartóba, mi pedig beültünk a leghátsó sorba, ahol rajtunk kívül senki nem volt, úgyhogy Emi tudott picit mászkálni, fetrengeni az ülésen, vittem mesekönyvet is, úgyhogy hamar eltelt az idő. Mindenesetre egy biztos, ő még nem tud egy helyben, mocorgás nélkül végigülni két órát egy ülésen.

A kanyarokban ilyen volt a feje:

Nagyon kíváncsi voltam, hogy fog reagálni a környezetváltozásra, amióta nálam van még sosem aludt máshol. Optimistán álltam a dologhoz, ugyanis imád utazni, új helyekre menni, és tényleg nagyon tetszett neki a szitu! Anyámat talán már meg is ismerte, vele már többször találkozott, és apámmal is meglepően jól kijött, talán élvezte, hogy hónapok után ismét férfitársaságban van. :) A két nagy kutyától sem félt, a távolságot azért végig megtartotta, de utolsó nap már egészen fesztelenül, vigyorogva álldogált az ötvenkilós dög mellett. :) Meg persze macskázott is... hangosan sikongatva, úgyhogy szerencsétlen állatok idegrendszere szerintem azóta sem jött teljesen rendbe. :)

Élveztem, hogy pár napig nem nekem kell főznöm, mosogatnom, ez nagy könnyebbség volt. Viszont az új terepen sokkal jobban kellett figyelnem arra, hogy hova megy, mit csinál, ez volt a fárasztó rész. Anyámék hatalmas mennyiségű cuccal halmozták el -alig bírtuk hazahozni- többek között olyan nélkülözhetetlen dolgokkal, mint egy húsvéti nyuszifül... a fő, hogy kapni lehet...

A legfőbb ok, amiért megtettük ezt az utat, hogy a nagymamám, aki eddig még nem látta élőben Emilit, végre találkozhasson a dédunokájával. Kíváncsi voltam, hogyan fog reagálni egy ilyen idős nénire, de épp olyan barátságos volt vele, mint mindenki mással. :) Sok rokonnal találkozott, a húgomékkal, unokatestvéreimmel, hatalmasat játszott azzal az unokahúgommal is, akit szintén Emilinek hívnak a nagymamám után. Nagyon jól esett látni, milyen mély bizalommal van irántam a kislányom, hagyja, hogy számára idegen helyekre, idegen emberek közé hurcolásszam. Csak első nap kezdett el panaszkodni, mikor azután, hogy végre lecuccoltunk és berendezkedtünk a szüleimnél, hirtelen felkaptam és ismét betuszkoltam az autóba, hogy megkezdjük a családlátogatást. Nem értette, hova megyünk megint, de amikor rájött, én nem mozdulok mellőle, estére pedig mindig visszamegyünk anyámékhoz, ahol a táskában ott vannak a saját, megszokott cuccai, akkor megnyugodott. Mindenkivel lelkesen ismerkedett, amíg én látótávolságon belül voltam, ha elhagytam a helyiséget, hangos 'anyaanyázással' követett mindenhová, mint egy zajos kis árnyék. :) 

Az autóban:

Mind az öt nap jól viselkedett, kivéve azt az alkalmat, mikor Anyuval és a  kutyákkal  együtt indultunk el sétálni. Én már az elején mondtam anyámnak, hogy ez nem jó ötlet, mert a kutyákkal más tempóban és másfelé kell menni, mint Emilivel, de kipróbáltuk. Amíg a betonúton sétáltunk, nem is volt gond, de a dögök megszokták, hogy kimennek a rétre, ahová én a babakocsival nem tudtam bemenni, ezért  kivettem belőle a gyereket. Ő persze azonnal nyújtotta a karját, hogy vegyem fel, márpedig az ki volt zárva, hogy én a rossz derekammal végigcipeljem a réten. Na ettől kiborult a bili, onnantól végigüvöltötte a sétát, és kellett egy kis idő, míg rájöttem, hogy az alapvető problémája az, hogy nincs ott a kismotorja, amit minden sétára magunkkal szoktunk vinni, és ami nélkül ő bizony unatkozik, úgyhogy azóta beszereztünk neki egyet oda is. Mikor legközelebb megyünk, már ott fogja várni. :)

A család minden nap édességgel tömte a gyereket, aminek itthon én fizettem meg az árát, ugyanis míg az út előtt soha! nem követelt tőlem édességet, mióta hazajöttünk kétszer is kiverte a patáliát, mikor csoki helyett banánt kapott tízóraira. Sebaj, hamar visszatérünk a megszokott kerékvágásba! :)

Íme a bizonyíték, hogy bűnözött:

Mindenkivel rendkívül kedves és gyengéd volt, puszit adott és megölelt, úgyhogy azt hiszem pozitív benyomást tettünk a tágabb famíliára is. :)

A visszautunk már nem volt olyan kellemes, mint odafelé. Úgy kezdődött, hogy az expressz busznak, amelyikkel visszafelé jöttünk volna, annyira tele volt a csomagtartója, hogy már nem fért volna be a babakocsi meg a csomag, úgyhogy úgy döntöttünk, várunk fél órát a következő buszra, ami egy helyen ugyan megállt út közben, de úgy voltam vele, hogy az a bő tíz perc, amit ott állunk, nem olyan nagy ügy... ami alapból így is lett volna, de életemben most először a megállóban átszállítottak bennünket egy másik buszra! Nem indokolták meg miért, ilyen még sosem fordult elő!  Szerencsére az előttünk ülő pasi rögtön felajánlotta, hogy segít átrakni a csomagot, úgyhogy cipekednem nem kellett, a probléma az volt, hogy mikor leszálltunk a buszról, szegény Emi, aki addig tökéletesen viselkedett, azt hitte, hogy már itthon vagyunk, és mikor ismét felszálltunk egy buszra, annyira csalódott lett, hogy az út további részét már látványosan nem élvezte. Még szerencse, hogy jó a természete, amikor Pesten leszálltunk, és meglátta, hogy kinyitom a babakocsit, vagyis hazaérkeztünk,  abban a pillanatban ismét fülig ért a szája. :) Nagyon örült neki, hogy ismét itthon vagyunk, kitörő jókedvvel vetette be magát megszokott játékai közé. :) Szóval azt hiszem, neki is az a véleménye, hogy szép volt, jó volt, elég volt... jövő hónapban ismét megyünk! :)

Végül pedig két régebbi kép. Mennyit nőtt azóta!!!

Sziasztok,

Remélem minden kedves olvasóm jól van, négy hónapos blogszünetemnek oka egy rendkívül örömteli családi esemény, ugyanis mint már sokan tudjátok, örökbe fogadtam egy eszméletlenül gyönyörű, egészséges, immár 21 hónapos kislányt, Emili Rebekát. :) Előre is elnézést kérek, hogy itt az elején olyasmiket fogok mesélni, amiket már páran esetleg többször is hallottatok, de szeretnék így utólag mindent lejegyezni a lányomnak, hogy később majd a lehető legpontosabban el tudjam mesélni neki.

Kevés dolog esett jobban nehezemre eddigi életemben, mint ezt a kétéves procedúrát elhallgatni eddig itt a blogban, de szentül megfogadtam, hogy csak akkor írok róla, ha már minden lezárult. Ha ezt olvassátok, az azt jelenti, hogy már minden hivatalos papírt megkaptam... röpke három hónap alatt. :) Szépen sorban el fogom mesélni az elmúlt két esztendő történéseit, a szitu dióhéjban, hogy 2010 végén beadtam az adoptációs kérelmemet a megfelelő helyen, rá fél évre pedig teljesen szabályosan felkerültem az örökbefogadási várólistára. Emilit most ősszel ajánlották fel, akkor volt 17 hónapos, decemberben leköltöztem hozzá vidékre, ahol addig lakott, hogy megismerkedjünk és beszoktassam, az ünnepekre pedig hazahoztam, ő lett a karácsonyi ajándékom :). Januárban lejárt a harminc napos próbaidő, eljöttek, megnézték, hogy szépen beilleszkedett-e, és azok után, hogy mindent rendben találtak, már csak egy dokumentumot kellett aláírnom, aztán hivatalosan is a nevemre került a kislány. Na persze ez nem mind olyan gyorsan történt, mint ahogy itt leírom...

Szeptemberig itthon maradok vele, utána a tervek szerint én vissza a munkahelyemre, ő pedig a bölcsibe. Filóztam rajta, hogy ha addigra szobatiszta lesz, és magától eszik, akkor esetleg ne próbálkozzunk-e meg az ovival, mivel akkor már több, mint két éves lesz, nemsokára úgyis váltania kellene, de úgy néz ki, hogy pici ő még ahhoz, jobb lesz neki egyenlőre a bölcsődében. Egyébként remekül vagyunk, a dolog jobban megy, mint amire számítottam, napról napra egyre jobban szokunk össze, eddig még nincsen semmilyen komoly probléma. Emili vidám, barátságos, abszolút szeretni való baba. Szerintem temperamentumos nőci lesz, mert nagyon tud örülni, ha valami tetszik neki, és ugyanolyan hevesen tud reklamálni is, ha valami nem jön be. Értelmi fejlettsége bőven   a korának megfelelő. Mindent ért, egyre több szót mond, pár napja már a nevét is!, és amit még nem tud kimondani, azt is nagyon próbálja, úgyhogy csak idő kérdése. Ha valami felkelti az érdeklődését, arra odafigyel, koncentrál. Ahhoz képest, amin az utóbbi időben keresztülment, meglepően kiegyensúlyozott, szóval erős kis kölyök. :) Természetesen tisztában vagyok vele, hogy később még lehetnek problémák, mint minden más gyerekkel. Ez a jövő zenéje, pozitívan kell hozzáállni.

Nem igazán szeretném itt fejtegetni, miért döntöttem úgy, hogy egyedül gyereket vállalok, maradjunk annyiban, hogy nincsen tökéletes időpont a gyermekvállalásra, valami úgyis mindig hiányzik, és így a krisztusi korba lépve rájön az ember, hogy ha sokat vár az ideális körülményekre, akkor egy nap arra ébred hatvan évesen, hogy elment a vonat... ezzel nem akarok senkit elhamarkodott tettekre sarkallni, Isten ments!, én évek óta erre készülök lelkileg, egzisztenciálisan, úgyhogy a kislányom legalább olyan jó körülmények közé érkezett, mint bármelyik másik középosztálybeli gyerek. Arról, hogy miért örökbe fogadtam annyit, hogy ezen a túlnépesedett bolygón nem éreztem feltétlenül szükségesnek tovább adnom amúgy sem makulátlan génjeimet, mikor rengeteg, már a világra jött baba vár szerető családra. Miután eldöntöttem, hogy belevágok, elmentem a TEGYESZ-hez, vagyis a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz (régen GYIVI-nek hívták), és egyszerűen bejelentettem örökbefogadási szándékomat, mivel erre egyedülállóként is törvényileg adott jogom van. Egy jogász felvette az adataimat, illetve a gyermekkel kapcsolatos elképzeléseimet. Közöltem, hogy 0-3 éves egészséges, vagy korrigálható egészségi állapotú kislányt szeretnék. Alapból mindenki abból a régióból kap babát, ahol lakik, vagyis én Pest megyéből kaptam volna, csakhogy feliratkoztam az országos listára, ami azt jelenti, hogy késznek mutatkoztam arra, hogy ha adódik egy kisgyermek, akit egy másik megyében nem tudnak örökbe adni, de nekem megtetszik, akkor leköltözöm oda több hétre beszoktatni, megszervezem, hogy haza tudjam hozni, stb. Azt mondták, hogy itt idősebb gyerekek szoktak lenni, illetve általában van velük valami 'bibi', amiért helyben nem vitték el őket. Ehhez képest az én lányom 17 hónapos volt, mikor megismertem, és makkegészséges. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudok, hogy azért nem vállalta be senki, mert nem szőke és kék szemű... az emberek idióták... de nekem pont ez lett a szerencsém. :))) Nade vissza az elejére! Szóval miután hivatalosan is jeleztem igényemet a TEGYESZ-nél, elkezdődött az alkalmassági vizsgálat, ami nálam hat hónapig tartott. Először el kellett mennem egy pszichológushoz, hogy kiderítsék, emberileg alkalmas vagyok-e az adoptációra, aztán kijöttek hozzám környezettanulmányra, hogy megnézzék, hol lakna a gyermek, be kellett szereznem a háziorvosomtól egy igazolást, hogy nem vagyok alkesz, drogos, stb. illetve eddig nem volt semmi olyan daganatos betegségem, ami kizárná, hogy bevállalhassak egy babát. Természetesen kereseti igazolást is kellett vinnem, végül pedig részt kellett vennem egy 2x2 napos tanfolyamon, ahol megpróbáltak felkészíteni azokra a speciális szituációkra, problémákra, amik az adoptációnál előfordulhatnak. Ezek után kerültem fel hivatalosan is a várólistára. Ezekről majd részletesebben is be fogok számolni, de Emilinek lassan vacsoráznia kellene, meg valamikor majd talán nekem is, úgyhogy most megyek, folyt köv. Addig is pár kép még december/januárból azoknak, akik nincsenek facebookon. :)

Nem tudom ki ünnepli és ki nem, de mindenkinek kellemes Halloweent kívánok! :) 

Két hete hétvégén volt a LIFT, a leszbikus Identitások Fesztiválja, amire benéztem. Jól éreztem magam, de túl sok újat nem adott a rendezvény. Du. egykor kezdődött a gyermekvállalás workshoppal, ami tulajdonképpen egy összefoglalója volt az eddigi beszélgetéseknek. Utána egy párkapcsolat és traumák c. workshoppal folytatódott, ami nekem a kelleténél kissé spirituálisabbra sikeredett a kelleténél. Gyakorlatilag arról szólt az egész, hogy mikor megszületünk -hacsak anyánk nem szúrta el már az anyaméhben- akkor még kerek egész személyek, mondhatni sérülésmentesek vagyunk, aztán folyamatosan érhetnek traumák bennünket életünk során, és kivétel nélkül mindannyiunkat ér is! Nos, ahogy a művelt orosz mondani szokta; tell me something I don't know yet! Mondjuk nem maradtam bent teljesen a végéig, mert egy ismerős rámesemesezett, hogy kint vár rám az aulában, de miután az előadó, nevezzük Captain Obviousnak, elmondta a nyilvánvalót, nemigen mutatott utat arra vonatkozóan, hogy pontosan mit is tegyünk a traumáinkkal. Aztán volt a lassan már megszokottá váló rapid randi. 22 nő, semmi extra történés. Végül pedig a nap legemlékezetesebb része egy leszbikus esküvő volt! :) Mármint nem fehér ruhában, anykönyvvezetővel, hanem az egyik meleg srác adta őket össze, a lányok pedig fekete ruciban és vicces, szivárványszínű szalagos kalapkában mondták ki a boldogító igent. Klassz show volt, karikagyűrűvel, kattogó fényképezőgépekkel, ahogy kell. :) Utána kezdődött az esti buli, mi páran előtte elvonultunk az ifjú párral a pincehelyiségbe pezsgőzni egyet, néztük egy darabig a koncertet a színpadon, aztán még éjfél előtt hazamentünk.

Ezen kívül még annyi történt mostanában, hogy most már felhoztam a tárolóból az összes pulcsit, meg a kabátokat, úgyhogy nálam hivatalosan is megkezdődött a téli időszámítás. :) Egyébként többször is bébiszitterkedtem mostanában családomnak, barátoknak, és imádom! A legnehezebb pillanat az volt, mikor a keresztlányom fodrászosat játszott velem, amitől a hajhagymáim még most is sajognak. :D

Nem tudom, ezt feltettem-e már ide, de ha igen, az akkor is évekkel ezelőtt volt, úgyhogy ideteszem még egyszer. Egy vicc, ami eredetileg hetero változatban született, de lett belőle szivárvány version is :)

Egy fiatal lány miután befejezte az iskolát, felköltözik egy kisvárosból a fővárosba. Pár hónap elteltével meglátogatja az édesanyja a lakásban, ahol egy másik leányzóval lakik. Anyuci nézi a két lányt, gyanús neki a dolog, úgyhogy félrevonja és megkérdezi gyermekét, hogy ők esetleg nem egy pár-e. A lány tiltakozik, hogy dehogyis, ő csak a lakótársa. Az anyja annyiban is hagyja a dolgot, szépen megebédelnek együtt, az anya még mosogatni is segít, majd hazautazik. Két hét múlva érkezik egy e-mail, amiben a lánya azt írja, hogy nagyon kellemetlen neki ezt kérdezni, de eltűnt az ezüst merőkanaluk, ami a lakótársáé, és tény, hogy a közös ebéden látták utoljára... nem vitte el az anyu véletlenül? Az édesanya erre visszaírt neki: 'Édes kislányom, ha az a leány csak a lakótársad lenne, akkor már két héttel ezelőtt megtalálta volna a kanalat a saját ágyában. :D

Sziasztok,

Két hete megvolt az első őszi kirándulásom. Anyu egyik régi barátnője, akit amióta az eszemet tudom ismerek, mert ott volt, mikor születtem, Mátraszentimrén őszölt pár napig, és mi is csatlakoztunk hozzájuk egy hosszú hétvégére. A Mátra gyönyörű volt, mint mindig, és az idő sem volt olyan borzasztó. Esett ugyan, de nem egész nap, úgyhogy ki tudtunk menni sétálni minden nap. Az idő fennmaradó részében pedig beszélgettünk és főztünk. :)

Ezeket pedig már a Bükkben csináltam, mikor hazamentünk Egerbe.

Mindkét hegység nagyon szép, de a Bükköt azért szeretem jobban, mert nem annyira zord, mint a Mátra.

Ez pedig Mohinder, a fiatalabb kutyánk. :)

Soma, a vigyori. :)

Még  a kirándulás előtt volt itt Pesten is egy kellemes programom, elmentem a Szimpozion klubba, ahova ez alkalommal Hernádi Juditot hívták meg beszélgetni. Rendkívül eredeti hölgy, mesélt sok vicces dolgot az életéről. Háth, abból amit mesélt úgy tűnik, nem volt egy könnyen kezelhető gyerek! :) Ő a példa rá, hogy néha egy troubled childból is lehet sikeres felnőtt. Tudjátok, én még fiatal koromból úgy emlékszem, valószínűleg a méretes keblei miatt, meg mert nem alacsony, hogy ő egy eléggé termetes hölgy, de most, hogy élőben láttam, megdöbbentett, hogy ugyan tényleg nagy mellei vannak, de a dereka, lába eszméletlenül vékony! Wow, jól nézett ám ki!

A sztorizgatásából egy dolog maradt meg bennem nagyon. Mikor állapotos volt a lányával, az anyukája odament a már nagyon idős és szenilis nagymamájához, és mondta neki, hogy a Juditnak gyereke lesz. 'Ki az a Judit?' kérdezte a néni. 'Hát az unokád, a színésznő!' 'És minek egy színésznőnek gyerek?!' :)) Akkor azt hitte, csak a demencia mondatja ezt vele, de később rájött, hogy mégis igaza volt a nagyinak, mert úgy érzi, hogy a színészet olyan mesterség, ami miatt sok mindenről lemaradt a lánya gyerekkorából, és ezt megsínylette a gyerek, és a kettejük kapcsolata is.

A hét ünnepe: október 11-én volt a Coming Out Day hazánkban. Ünnepeljük azért, hogy minél kevesebb embernek kelljen titkolózásban, lelkileg megnyomorítva élnie az életét.

Sziasztok,

Remélem mindenki  élvezi a nyár utolsó napjait. Ezen a hétvégén sajna nincs időm kimozdulni, annyi takarítani,bevásárolni, meg más elintéznivalóm van, de múlt hétvégén elmentünk páran kirándulni egyet Szendehelyre. Egri lévén mindig a Bükkről áradozok, de ez is gyönyörű volt!

Van ott egy tanösvény, ami egy lájtos, öt kilométeres, szép kis túrára viszi el az embert. Vannak állomások, amiket érinteni kell, az útvonal csúcspontja pedig egyértelműen egy rövid kis függőhíd, amin keresztül kell menni. Egy bűbájos beagle lány volt az egyik túratársam, aki hatalmas lelkesedéssel jött velünk végig, de amint a himbálózó hídhoz értünk, amin ráadásul még a palánkok is foghíjasak voltak néhol, közölte, hogy bekaphatjuk, ő ezen aztán magától át nem megy! Úgyhogy kézben kellett átvinni. :)

Az út egy kis pihenőhelytől indul, ahol ez a tavacska van. A bejáratnál lévő kapu felett egy hatalmas hangya van fémből, a kezéből lelóg egy zsinór, úgyhogy ha meghúzod elkezd integetni. :) Egyébként egy iskolás gyerekkel szerintem már simán meg lehet tenni ezt a távot.

Infó: http://www.ipolyerdo.hu/004011001002-gyadai_tanosveny

Annak ellenére, hogy vasárnap volt, a hely pedig felkapott, nem voltak annyira sokan, úgyhogy az egész séta alatt énekelgettünk. :) Amikor a természetben vagyok, és ennyire hihetetlenül jól érzem magam, mindig eszembe jut egy gyerekkori ismerősöm, akiből erdésznő lett. Nem tudom mennyit keres, de baromira irigylem, amiért ő ezt szinte minden nap átélheti. Biztos, hogy jobban érzi magát a munkahelyén, mint én, aki napi több, mint nyolc órát rohadok a monitor előtt, rongálva a szememet és az egészségemet. :(

A mindennapokban nem történt velem mostanában semmi sokkoló, olyan dolgokkal megy el a szabadidőm, hogy pl. vettem egy állati jó kis szekrényt a kisszobába, aminek könyvszekrény része is van, úgyhogy végre van hely a könyveknek is. A méreténél és alakjánál fogva tök jól kihasználja a teret, úgy érzem, hogy nem lett zsúfolt a szoba. Ebben a hónapban voltam baby sitter az unokanővérem két gyerkőcénél, akik már olyan nagyok, hogy nem kell sok idő, és nem lesz szükségük felügyeletre, illetve voltam macska sitter is az egyik újdonsült ismerősömnél, aki pár napra külföldre utazott, és megkért, hogy nézzek rá a kis kandúrjára, aki tök jó fej volt, mindig dorombolt meg játszott velem egész idő alatt, mikor ott voltam. :)  Most hétvégén pedig annak ellenére, hogy három diszkont is van a háztól öt percnyi távolságra, elmentem az újpesti Teszkóba, aminek az egyik oka az volt, hogy eltört a felmosóvödröm, ami nem meglepő, gagyi noname cucc volt, de most vettem egy Viledát, remélem ez tovább fog tartani. :) A másik dolog pedig, ami miatt elmásztam oda, az a nálunk csak néhány üzletben kapható Baked Beans konzerv, amit nagyon szeretek! Ez egy tipically english kaja, gondolom ezért is lehet kapni a Teszkóban; fehér bab egyfajta paradicsomos, édes szószban, rendkívül fincsi. Én akár szimplán kenyérrel is szeretem megenni vacsorára, de ha babfőzeléket készítek, és belekeverek egy dobozzal, akkor feldobja a főzeléket is. Csak a fantázia szabhat határt, én pl. nagyon régen ettem bablevest, úgyhogy sztem a közeljövőben fogok belőle azt is csinálni. Yummm!

Azt hiszem, azt még itt nem meséltem, hogy gyakorlatilag amióta hazajöttem kintről, azóta tervezem, hogy bababiztossá teszem az erkélyemet, mert habár dekoratív, nagyon alacsony a korlát, és az sem biztonságos, hogy üvegből van, illetve alul van egy akkora hézag, amin egy csomó minden ki tud esni, ha az ember nem vigyáz. Idehívtam ide vagy négy mestert, hogy valamilyen kerítés vagy rácsozat félét alkossanak, és úgy kellett fellocsolni, mikor a legolcsóbb is hatvanezret akart elkérni, és a többi is százezerre becsülte meg a költséget. Elmentem az Obiba és a Praktikerbe, ahol nagy csalódásomra nem lehet olyan kerítéselemet kapni, amit én elképzeltem, hogy használhatnék, csak hatalmas tekercsben kapható csúnya, zöld drótháló. A hátránya, hogy nem annyira stabil és mutatós, mint amilyenre én gondoltam, az előnye viszont, hogy jóval olcsóbb, és én is haza tudom hozni, illetve oda tudom erősíteni a korláthoz. És mivel tele van a nem létező tököm a keresgéléssel, szerintem ezt a megoldást fogom választani. Őszintén remélem, hogy ez is megteszi, gondolom a gyakorlatban majd eldől.

A hét terve: Habár szent meggyőződésem, hogy egy ember értelmi szintjét nem lehet objektíven és mindent átfogóan lemérni, nagyon régen szeretném megtudni, hogyan szerepelnék egy IQ teszten, de eddig nem igazán találtam olyan tesztet, ami professzionális, és nem valami gagyi. Nemrég viszont egy ismerősöm felhívta rá a figyelmemet, hogy a MENSA, a világ legnagyobb, magas IQ-val rendelkező embereket összefogó társasága Budapesten is szokott rendszeresen tesztírást szervezni, kétezer forintért bárki megírhatja az egyik gimiben. Azt hiszem, én kíváncsiságból még az idén elmegyek az egyik időpontra. Ha valakinek van kedve csatlakozni, szóljon! :)

Infó: http://mensa.hu/lepj-be/a-mensa-iq-tesztje

A hét sorozata: The New Normal. Ez az amerikai sorozat egy meleg pár életét mutatja be, akik egy béranyát keresnek, hogy kihordja a gyermeküket. Eddig két rész ment le, elég rövid, mindössze harminc perces epizódok. Nem lesz belőle kultuszsorozat, de kikapcsolódásnak jó. :) Ja, és az egyik színész srác a párosból, Andrew Rannells openly gay.

Augusztus van, sajna már túl vagyunk a nyár zömén, de ez legalább lehetőséget ad arra, hogy áttekintsem, merre is jártam mostanában. A legkellemesebb talán az volt, hogy egy hétvégét Gyulán, ebben a bájos fürdővárosban töltöttem. Egy ismerősöm jóvoltából történt, akinek van ott üdülési joga. Állítólag nagyon megbánták, hogy belementek a dologba, mindenkit figyelmeztetek, hogy üdülési jogot venni az esetek nagy részében nem éri meg, mert nehéz kihasználni, de ha már megvan, leruccantunk, és nagyon kellemes volt ám! :)  Az első benyomásom, ahogy kiszálltunk a kocsiból az volt, hogy milyen álmos kis hely is ez. Tényleg az, én elneveztem nyugdíjas településnek, mert az odalátogatók között sok az idősebb, akik a fürdőbe jöttek kezelésre, és gondolom ebből kifolyólag volt olyan végtelenül nyugodt hangulata az egész városnak. Van ott egy szép kis vár is, és szerencsénk volt, mert pont akkor volt az egyik kávézó megnyitója, úgyhogy este hangulatos koncertet tartottak. Első nap nagyot sétáltunk, felfedeztük Gyulát, bementünk a várba, meg ilyesmi, másnap pedig elmentünk a strandra, ahol van egy kis hullámmedence, a mély vizes medencébe pedig nem engedtek be úszósapka nélkül! Még szerencse, hogy a barátnőmnél volt egy, mert azt a közös sapkát, amit az úszómester felajánlott, és aznap már vagy négy másik ember fején volt, biztos nem vettem volna fel! Jó lenne jövőre is elmenni, akár egy kicsit több időre is. Egy apartman komplexum háromszemélyes apartmanjában laktunk, ahol a kis konyhában akár még főzhettünk is volna. Persze nem töltöttük ilyesmivel az időt, inkább kiültünk az erkélyre és hallgattuk a közeli erdő zajait. :)

Ide nem engedtek be sapi nélkül. :)

Ahova nagyon terveztem eljutni, de idén még nem jött össze, az a Pesttől pár kilométerre lévő Rukkel tó, amiről már tavaly meséltem. Helyette a Dunaharaszti mellett lévő Kék tóhoz mentünk el. Ez kisebb, mint a Rukkel tó, emiatt nincs is akkora tömeg. A fele horgásztó, a másik fele a fürdőzőké. Mikor ott voltunk áztatta magát pár helyi vagány csávó, de ártalmatlanok voltak. :) A hely nagy előnye, hogy közel van a fővároshoz, és olcsó a belépő.

A mai nap sorozata: a Queer as Folk. Az első ismert meleg sorozat. Egy szó van rá, imádom... először is azért, mert úttörő volt ebben a műfajban, és bebizonyította az utána következő ilyen jellegű sorozatok generációjának, hogy igenis lehetnek sikeresek, nagyon is van létjogosultságuk. Másodsorban azért szeretem, mert sztem eszméletlenül jó a storyline! Az L Word inkonzekvens, szereplőket szó nélkül eltűntető, néhol értelmetlen és frusztráló története a nyomába sem érhet. Még szerencse, hogy oda annyi kiváló színésznőt összeszedtek, az sikeresen kompenzált. :) Rájöttem, hogy évek óta nem láttam egy részt sem a QAF-ból, úgyhogy újra nekiálltam megnézni az egészet. Ettől megihletve csináltam is egy kis videót a sorozat egyik legdrámaibb mozzanatáról, mikor az egyik főszereplő hate crime áldozata lesz. :( Szerintem nagyon szépen csinálták meg! A szöszi nyunyóval Párizsban személyesen is találkoztam a convention-ön. Nagyon félénk volt. :) Mikor sorba álltam autogrammért, és a mellette álló biztonsági ember rámmordult, hogy mondjam meg a keresztnevemet, a srác ránézett a nevemmel ellátott kártyámra amit épp felé nyújtottam, és odaszólt a pasinak, hogy 'hát Fatima, nem látod?' :)

A mai nap filmje: Touch of Pink. Aranyos, egyszerű kis coming out történet, egy Kanadában felnőtt meleg muszlim fiúról, aki hogy elmeneküljön konzervatív családjától, Londonba költözik, de az überdomináns anyja persze ott is utoléri. :)... Egyébként fent van HBO on demand-en, ha valakinek van! Nekem sajnos nincs, akkor akadtam rá, mikor barátok gyönyörű ikreit baby sitteltem, és rászabadultam a tévéjükre. :)

http://www.imdb.com/title/tt0374277/

Ezt meg csak úgy. :) Vajon észrevenné valaki, ha átalakítanám a Nike pólómat ilyenre? :D

A hónap elején lezajlott, amire tavaly óta vártam, az idei Budapest Pride! Egy jó hosszúra sikeredett megnyitóval kezdődött, ahol a díszvendég Anna Grodzka volt, a lengyel parlament képviselője, aki Európa első, nyíltan transzszexuális parlamenti képviselője és jelenleg a világon az egyetlen transzszexuális parlamenti képviselő. Szórakoztatásképp pedig Kulka János énekelt két dalt... tudtommal ő is csapattag. :) Rögtön a megnyitó után volt egy kiba...ott jó film! A címe Pride, azt hiszem szerb, de lehet, hogy horvát film. Belgrádban játszódik, ahol mind a mai napig nagyon kemény dolog a melegfelvonulás, és arról szól, hogy egy kis csapat aktivista hogyan vesz rá egy középkorú, homofób gengsztert, hogy segítsen megvédeni a pride menetet. Ez a sztori nagyon leegyszerűsítve, a film értékét az a bájos, bárdolatlan balkáni humor adja, ami végigkíséri az egész filmet. Arra mindenkit figyelmeztetek spoiler space nélkül, hogy habár könnyesre lehet röhögnie magát az embernek, a vége teljesen váratlanul egy nagyon drámai fordulatot vesz, nem lehet egy rózsaszín, habkönnyű véget kanyarítani egy ilyen komoly, szomorú témának, hiszen a filmnek a valóság adta az alapot. Szóval veszettül jó film, de csak az nézze meg, aki ehhez megfelelő lelkiállapotban van!... Döbbenet, hogy a Balkánon ilyen remek, színvonalas alkotást tudtak összehozni, nálunk meg, akik elvileg előrébb járunk, nem tudnak egy épkézláb melegfilmet csinálni.

Másnap egy önismereti workshopon voltam, szerepjátékokkal azt tesztelhettük le, mennyire könnyen/ nehezen tudunk coming out-olni családi, baráti körben. Ide csak azért mentem, mert az a srác és lány tartotta, akik a gyermekvállalási műhelybeszélgetéseket is szokták csinálni. Volt pl. egy olyan feladat, hogy ki kellett a csoportból nevezni valakit az anyánknak, apánknak, testvérünknek, és először elnézést kellett tőle kérnünk valamiért, amit tettünk az illető ellen, illetve meg kellett neki bocsátanunk egy dologért, amit úgy éreztünk, hogy ő tett ellenünk... nem volt ám olyan könnyű, mint ahogy hangzik! 

Aztán láttam még a Kiss Mig című svéd leszbikus drámát. Nem volt rossz, egyszer mindenkinek ajánlom, de bevallom, nekem helyenként picit vontatott volt, illetve a történetben bizonyos dolgok valahogy nem voltak úgy felvezetve, ahogy illett volna. Pl. a két nő megismerkedik, picit olyan, mintha nem is bírnák egymást, aztán egyszer csak, minden átmenet nélkül nekiállnak smárolni... Viszont a skandináv táj nagyon szép. :)

A legalternatívabb workshop, amin az idén voltam, az a ' hogyan csináljunk szexuális segédeszközöket bicikli alkatrészekből'. :D Sietnék leszögezni, hogy nem ide készültem, hanem egy másik, vele egy időben induló coming out műhelybeszélgetésre, de mikor bő öt perc késéssel befutottam, ki volt írva, hogy a workshop jellege miatt kérik, aki késve érkezett, már ne jöjjön be! WTF?! Igazán várhattak volna kicsit, azt hittem, mikorra odaérek, még el sem kezdik! Igazán lehettek volna kicsit rugalmasabbak! Ezen annyira felcukkoltam magamat, hogy benéztem a mellette lévő terembe, ahol pont ez a foglalkozás ment. Egy lány tartotta, aki nagy biciklista, és eszébe jutott a használt kerékpárgumikat és más alkatrészeket kreatív módon felhasználni. :) Azért próbáltam meg alkotni valamit, mert sajna soha nem volt semmi affinitásom a barkácsoláshoz, és mivel már nagyon régen próbáltam ki magamat ezen a téren, kíváncsi voltam, fejlődtem-e valamit a kézügyesség terén... háth jelentem, nem sokat! Mivel a lány közölte, hogy ezeket a cuccokat nem lehet teljes mértékben fertőtleníteni, ezért ha valaki csinál pl. egy dildót, azt csak óvszerrel lehet használni, meg elég bonyolultnak tűnt az elkészítésük is, az ilyesmiről hamar lemondtam, és inkább apró testdekorációkat csináltam gumibelsőből, pl egy apró szegecsekkel kivert karkötőt, ami egész jól néz ki.

A harmadik film amit láttam, az a Circumstance című iráni leszbikus dráma. Két fiatal iráni lány szerelméről szól. Egy szép, szomorú film két gyönyörűséges perzsa színésznővel. 

Elmentem az immár évek óta megrendezésre kerülő  rapid randira. Akiknek még nem meséltem, ennek a lényege, hogy az este folyamán vagy egy tucat lánnyal le lehet ülni beszélgetni pár percre, ami során megismerkedni ugyan nem lehet, de el tudod dönteni, szeretnél-e később az illetővel találkozni és nyugodtabb körülmények között, hosszabban elbeszélgetni. Ha mindketten igent írtok a papírotokra, akkor megkapjátok egymás e-mail címét. Azt hiszem ez volt a leghangulatosabb speed dating, amin eddig voltam!

Szombaton pedig ott voltam az egész hét főattrakcióján, a felvonuláson. Nagyon klassz volt! Baromi meleg volt,  de ez egy cseppet sem csökkentett emelkedett hangulatunkból, remekül éreztük magunkat. A menet előtt rendeztek egy pikniket a városligetben, ahol volt egy kis zene és lelkesítő beszéd a színpadon. A bejáratnál szúrópróba szerűen ellenőrizték a csomagokat, vicces volt, hogy az ismerősömet rögtön megállították az apró csomagjával, engem pedig, akinek egy hatalmas hátitáskája volt, szó nélkül átengedtek. Nemtom miért. :) Egyébként minden évben gondoskodom arról, hogy a kamerák elől kelljen menekülnöm, az idén ugyanis a 'Nobody knows I'm a Lesbian' feliratú pólómban vonultam, és egyfolytában azt akarták fényképezni. :) Összességében számomra vidám hangulatban, atrocitások nélkül zajlott az esemény. Mindenesetre kevés királyabb érzés van, mint fényes nappal az Andrássy közepén táncolni! :) 

Vasárnap pedig, zárásképpen elmentem a chicknikre, a Margit szigeten szervezett csajos piknikre. Többen voltunk, mint tavaly, és jó hangulat volt. Mivel a rendőrség a fesztivál minden rendezvényét köteles biztosítani, itt is megjelent egy járőrkocsi, tök jó fejek voltak, odajöttek, kedvesen mondták, hogy itt vannak, és diszkréten arrébb vonulva vigyáznak ránk. :)

Azoknak, akik nem ismerőseim facebook-on, egy pár kép:

Időközben már elküldtem a csajoknak mailben az esküvői képeket, amiket csináltam, meg Avinak is, az indiai fiúnak aki már lány, a róla készült fotókat. Sokat beszélgettem vele, nagyon őszinte és cserfes, úgyhogy ebből a szempontból már most igazi nő, pedig még el sem kezdte a hormonterápiát. :) Eléggé aggódom érte, mert néha hallani olyan esetekről, mikor a doki nagyon elszúrja az átalakítást, úgyhogy a lelkére kötöttem, hogy keresse meg a legjobb orvosokat. Most köteles egy ideig nőként élni, vagyis női ruhában járni, női nevet viselni, etc, hogy megkaphassa az engedélyt a kezelésre. Arra is rákérdeztem, hogy teljesen át akarja-e műttetni magát, és azt a választ kaptam, amit reméltem, mégpedig hogy derékon alul nem, mert ha ott nekiállnak vagdosni, akkor egyik doktor sem tudja garantálni, hogy megmarad az orgazmuskészsége. Elnézést kérek, ha zavar valakit, hogy erről a témáról beszélek, de ezt rendkívül fontosnak tartom. Ha valaki, akihez az ember kötődik, egy ilyen szinten fontos döntés előtt áll, akkor arról beszélni kell. És szerintem nagyon okos döntést hozott, arról pedig, hogy így a teste 'nem normálisan' fog kinézni csak annyit, hogy az ember nem egy nemi szervbe szeret bele, hanem egy személybe, és ha az illető igazán vele szeretne lenni, akkor el fogja fogadni úgy is, hogy derékon alul nem lett átoperálva. Egyébként már most eszméletlenül feminin, ha megkapja a hormonokat, szerintem nőiesebb lesz, mint én. :D Nagyon drága volt, még a reptérre is kikísért, mikor jöttem haza, és itt történt az egyik legviccesebb mozzanata az egész útnak. Mosdóba kellett mennie, neki a nőibe kell járnia, de mivel azt épp takarították, nem lehetett használni, egy vállrándítással bement a férfibe. :) Onnantól kezdve azzal ugrattam, hogy lám a transzneműségnek is vannak előnyei, ha a neki való mosdó out of order, akkor bemegy a másikba nosztalgiázni. :D

Germanwings-szel jöttem haza, és el kell ismernem, hogy eddig ez a kedvenc légitársaságom. Eddig még nem volt velük negatív tapasztalatom, sőt. Először is pl. az easyjettel ellentétben nem csak hitelkártyával lehet fizetni, hanem ha van német bankszámlaszámod, akkor át is lehet utalni nekik, ami nekem annak idején jól jött. Van irodájuk itthon, az easyjettel ellentétben, és még fel is veszik a telefont. A boardingnál sem volt eddig soha gond, az easyjet viszont eljátszotta azt Párizsban, hogy az utolsó pillanatban mondta be a hangosbemondó, hogy mégsem az eredetileg megadott hídról indul a gép, és az egész utazóközönségnek kollektív futólépésben kellett odafáradnia. Nameg ugye a mizéria a csomagokkal! Mikor hazajártam kintről, volt olyan, hogy a hivatalosan engedélyezett 20 kiló helyett a jófej check in desk-es srác, látva szememben a mélységes pánikot, felengedett a csomagtérbe egy 26.1 kilós táskámat. Illetve sosem számolgatták, hogy hány kézipoggyászt viszek fel, pedig elvileg csak egyet szabad. Bezzeg a Wizzairnél rámszóltak, hogy a fényképezőgépet, ami a nyakamban lógott, szuszakoljam bele a táskámba, mert az plusz egynek számít.

Sziasztok,

remélem senkinek sem forrt fel még az agyvize ebben a kánikulában. Tegnap valami olyan észveszejtő hőség volt, ahogy a járdán meg kellett állnom a pirosnál, a beton olyan erővel sugározta ki magából a forróságot, hogy szó szerint azt hittem, megfulladok!  Még azt a pár másodpercet is kín volt egy helyben kibírni árnyék nélkül. Annál is inkább nehezen viselem a temperatúrát, mert az elmúlt pár napot valamivel hűvösebb környéken töltöttem, ugyanis haza visszalátogattam Németországba, két barátnőm esküvőjére élettársi regisztrációjára, és természetesen meglátogattam pár régi ismerőst. Elöljáróban annyit, hogy annyira nagyon jó volt újra ott lenni egy kicsit és újra látni azokat, akik akkoriban az életem részei voltak, hogy még most is szinte könnybe lábad a szemem az örömtől! Először Bonnban töltöttem pár éjszakát Olivernél, aki pár hónapja vált szét a párjától, aki nemet fog váltani. Beszélgettünk egy nagyot, kiderült, hogy voltak más problémák is. Nagyon próbált diplomatikus lenni, mikor az exéről beszélt, dehát nem egyszerű egy ilyen helyzetben. Mindegy, nekem az a véleményem, hogy ennek a házasságnak meg kellett történnie, különben Avi, a volt párja aki indiai, nem kaphatott volna ilyen hamar német személyit igazolványt. Az meg, hogy egy kapcsolat nem tart egy életen át valakivel, aki most szabadult egy erősen konzervatív közegből, nagyon fiatal, ez az első komoly kapcsolata és szeretné még kiélni magát, az azt hiszem normális. A szomorú csak az, hogy nekem úgy tűnik, ez a fiatal férfi akkora csalódást élt át, hogy nincs is kedve új társat keresni. Fájdalmasan ismerős volt a nemakarokközösségbemenni és a mindenkihülyeésnincsbennünksemmiközös szöveg, hallottam már jópárszor olyanoktól, akiket elhagytak. Háth reméljük, nem tart örökké... Ettől eltekintve vidámnak tűnt, főzött egy fincsi vacsit, nagyot beszélgettünk, és körberajongtuk a hatalmas, folyton vernyákoló macsekját. :) Voltam az utcában, ahol régen laktam, még a parkba is elmentem, ahol mindig futottam. (Kicsit eltévedtem az erdőben, de ennyi idő után ez azt hiszem megbocsátható.) Gyakorlatilag semmi nem változott. Még az üzletben is ugyanaz az eladó szolgált ki, mint két és fél éve. :) De a belváros is ugyanolyan, mint annó. Habár nem volt kedvem bemenni jópofizni, de a bankfiók, ahol dolgoztam szintén ugyanott áll. 

Találkoztam többekkel is a baraka csoportból, ahova jártam. Legelőször Robbal, az angol sráccal, aki jóravaló nyunyó módjára elárasztott a legújabb pletykákkal. Ki mit csinál, hol, kivel, és miért. :) Jan, a litván srác is szakított rám időt, újra élvezhettem a  viccesen feminin hanghordozását, és legnagyobb megdöbbenésemre felbukkant Esther is, aki évekkel ezelőtt eltűnt a csoportból, és nem csak én, de senki nem látta.

Aztán átmentem Kölnbe, pár napot ott is töltöttem. Mindkét városban csináltam egy csomó fényképet a Rajnáról, ami méretre ugyan hasonlít a Duna pesti szakaszára, de a színe jóval világosabb. Elmentem a check point-ba, a szivárványcuccokat áruló kis üzletbe, és nem bírtam megállni, hogy ne vegyek pár dolgot. :) Jelentem, teljes a téli szettem! Már volt egy nagy fekete sapim szivárványcsíkkal a szélén, és rainbow sálam, most pedig vásároltam egy pár szivárvány színű kesztyűt. DE! A legnagyobb durranás amit nagy tételben vettem, az kb. negyven tábla a kedvenc csokoládémból! Az Aldi Süd nevű üzletláncban lehet kapni, mikor kint éltem folyton ezt a mazsolás mogyorós csodát nyomtam befelé, és amikor itthon is megnyitották az Aldit, azonnal elvágtattam megnézni, de itthon sajna nem lehet kapni. Gondolom azért, mert az Aldi és az Aldi Süd nem teljesen ugyanaz. Hát most feltankoltam annyit, amennyit csak a táskám elbírt. Olly és Rob is felajánlotta, hogy ha elfogy, küldenek majd nekem a Vöröskereszten keresztül care package-ben csokit. :) Illetve vettem nagyon fincsi gluténmentes gesztenye kenyeret, amit itthon szintén nem lehet kapni.

Nagyon klassz volt, hogy konkrétan elmentem a baraka épületébe is, újra láttam a helyiségeket, ahol annyi kellemes péntek délutánt töltöttem el. Pont az ottani felvonulásról volt egy megbeszélés, beültem kicsit meghallgatni. Rendkívül jól esett, hogy mindenki őszintén örül nekem.

Pénteken volt a német Andrea és a kenyai Mary esküvője. Már hét éve együtt vannak, úgyhogy időszerű volt a lagzi. :) Nagyon kedves gesztus volt részükről, hogy meghívtak. Köln belvárosában volt az egyik anyakönyvi hivatalban. Az épület gyönyörű volt, és az anyakönyvvezető is kedves, de a ceremónia szerintem kicsit rövidre sikeredett. A hölgy gyakorlatilag csak összeadta őket, pedig ilyenkor szokás kicsit beszélni a házasság jelentőségéről, a pár döntésének fontosságáról, ilyesmi. Akkora szerencsénk volt, biztos hallottátok, hogy Németországban mostanában sok a vihar, és ott pont akkor vonult le az aznapi villámlós-dörgős égi áldás, mikor mi bent voltunk, úgyhogy mikor a ceremóniáról visszafelé sétáltunk, habár megáztunk kicsit, de az már nem volt vészes. És itt kitérnék egy nagy hibára, amit elkövettem, mégpedig, hogy magassarkúban mentem. Soha többet!!! Nem tudtam ugyanis, hogy gyalog fogunk a lányok lakásából az anyakönyvvezetőig, illetve vissza sétálni, és a lábaim azóta is gyakorlatilag teljesen kész vannak. Az egész napos tűsarkúzás nem csak hogy puszta kín volt, hanem két akkora seb is lett a lábaimon, hogy strandolni tuti nem tudok menni egy darabig, pedig tegnap hívtak. :( A sétának a városban azért volt egy kedves mozzanata is. Kölnben az egyik híd tele van aggatva lakatokkal, ugyanis az a tradíció, hogy a szerelmesek a híd rácsozatára zárnak egy lakatot, a kulcsot a Rajnába dobják, és így a szerelmük örökké fog tartani. A csajok is csináltattak egy lakatot a nevükkel és felhelyezték a többi közé, majd a világoszöld folyamba hajították a kulcsot. Volt kacarászás, mikor valaki elkiáltotta magát, hogy 'nem baj, van pótkulcs!' :D Mivel Mary kenyai, volt ott sok afrikai hölgy, akik nagyon szép szuahéli dalokat kezdtek énekelni, a tömegben pedig eszméletlenül cuki csokigyerekek rohangásztak. :) A party utána klassz volt, sok finom étellel, tánccal, jókedvvel. 

Most rohannom kell, de még írok pár sort az útról, meg teszek fel képeket. Ciao!

Hello,

Köszönöm, jól vagyok, épp egy rövid szabin, úgyhogy az élet annyira nem borzasztó. :) Tavaly többször is említettem, hogy néha elmentem egy pesti állatmenhelyre segíteni, pár hete pedig néhány kollégával voltam egy másik animal shelterben is kutyát sétáltatni. Pozitív érzésekkel távoztam, a másik helyet is szeretem, de itt valahogy kiegyensúlyozottabbak voltak a kutyák. Ennek valszeg az egyik oka, hogy itt egy ketrecben csak egy állat van, ami azért jó, mert nem kezdik ki annyira egymás idegrendszerét, viszont így kevesebb kutyát tudnak befogadni. Ja, és az egész placcon csak egyetlen macskát láttam, a másik helyen van egy külön macskaház is. Szóval mozogtam egy nagyot, direkt olyan kutyákat kértem, akiknek nagy a mozgásigénye, hogy megdolgoztassam magam. A nap csúcspontja egy gigantikus dán dog volt, aki elképesztő mérete ellenére a legfigyelmesebb és kooperatívabb sétapartnerem volt. :) Viszont az igazi főhajtást azok a munkatársak érdemlik, akik bevállalták, hogy míg mi kivisszük a kutyeszeket, addig ők kipucolják a ketreceket. Finoman szólva nem egy teadélután azt a mocskot eltüntetni! Nem tudom, voltatok-e már ilyen helyen, de nem olyan, mint ahogy mondjuk egy filmben mutatják, hogy a kutyák szépen, fegyelmezetten üldögélnek, és csak be kell nekik adni a kaját, meg néha kisöpörni. A valóságban büdös van és hangzavar, és az ott dolgozóknak folyamatos kemény meló, hogy fenntartsák a rendet. Nem szűnök meg tisztelettel adózni azok előtt a megszállott emberek előtt, akik erre áldozzák az életüket. Egyébként azt tudni kell, hogy ilyen helyen általában olyan különcök dolgoznak, akik gyakran jobban kedvelik az állatokat, mint az embereket. :) Vicces velük beszélgetni, azt hiszem néhányuk egy kicsit szociopata, és mivel nem ért szót embertársaival, inkább az állatok által közvetített feltétlen szeretet felé fordul. Ezt kaptuk:

 Voltam a legutóbbi meleg gyermekvállalás workshopon is, ahol most a transzszexuálisok gyermekvállalása volt a téma. Ez volt az eddigi egyetlen alkalom, ami nem igazán adott plusz infót, inkább csak beszélgettünk egymással. Egy középkorú férfiból nő transzszexuális volt ott, akinek még a hetero házasságából van egy kisfia, illetve egy fiatalabb lányból fiú tranzi a párjával, aki szeretne majd gyereket. Mivel a pasi/nő fia még egy szokványos házasságban született, és a hölgy ahol tudja titkolja a másságát, nem igazán tudott tanácsot adni, hogyan kezdjen hozzá egy hasonszőrű ehhez a dologhoz. Mikor a végén mindenkit menetrendszerűen megkértek a beszélgetés vezetői, hogy mondjuk el, mi pluszt kaptunk ettől az összejöveteltől, azt mondtam, hogy nekem azért tett jót ez a társalgás, mert mindig aktívan sajnálni szoktam magamat, hogy nekem mennyivel nehezebb és komplikáltabb az életem, mint a heteroknak, és ilyenkor rájövök, hogy azért van, akinek nálam is nehezebb. :)

És mielőtt elfelejtem, közérdekű info, közeledik a Pride! Júli első hete, hurrá! Én már túl vagyok a szokásos filmfordításon. Egy csajos dokufilmet kaptam, a címe Jan's Coming Out. A film egy ötvenéves nő coming out-ja, aki egy házasság és két gyerek felnevelése után jött rá nemrég, hogy mi a pálya. Egy kicsit oktató jellegű film, ahol befolyásos leszbikusokkal beszélget. Üzletasszonyok, művészek, sok közülük korabeli, mesél a coming outjáról és az életéről. Nekem a kedvencem egy fiatal, veszettül szexi softbutch humorista lány volt, aki elmesélte, hogy az anyukája spanyol, nagyon katolikus, úgyhogy eléggé be volt rosálva, mikor elé állt és közölte vele, valami fontosat kell mondania neki.- Jesszus, tudom, mit akarsz mondani, és nem akarom tudni! -De Anyu, fontos lenne... -Nem akarom tudni!  -Nézd, csak azt szeretném mondani, hogy leszbikus vagyok. -Hál' Istennek, már azt hittem, azt fogod mondani, vegetáriánus lettél. :D... Mikor megtudtam, hogy dokumentumfilmet kapok, először megörültem, mert gondoltam annak a tényszerű nyelvezete könnyebb, mint mondjuk egy elvont művészfilm, csak azt nem kalkuláltam bele, hogy egy ilyen filmben nincsenek zenei betétek, tájképek, az elejétől a végéig nyomták a sódert, úgyhogy nagyot nyeltem, mikor kaptam egy negyvenvalahány oldalas szövegkönyvet. Azt hiszem, ennek ellenére jól jártam vele. :) 

A hét filmje: Kinsey, let's talk about sex. Egy életrajzi film Alfred Kinsey szexológusról aki a legtöbbünk által ismert Kinsey Skálát alkotta meg, en.wikipedia.org/wiki/Kinsey_scale, aminek a lényege, hogy gyakorlatilag nincs kizárólag hetero vagy homoszexuális ember, mindannyian valahol a skála két vége között foglalunk helyet. Neki magának is volt homoszexuális kapcsolata, illetve a filmből azt szűrtem le, hogy egy ideig egyfajta nyitott házasságban éltek a feleségével. Liam Neeson játssza a főszerepet. Ami nekem nagy durranás volt a filmben, hogy eddig azt hittem, Kinsey munkássága a hatvanas évek környékére tehető, most tudtam meg, hogy a csávó 1894!-ben született, vagyis forradalmi nézetit a szexológiáról még bőven a szexuális forradalom előtt terjesztette, akkoriban, mikor ilyesmiről még abszolút botrányos volt beszélni. És hát a női orgazmusnál felháborítóbb dolog nem is igen létezik! :)) Vicces jelenet volt, mikor a szülők vacsora közben lazán a szexről beszélgettek, az fiúk pedig kivonult a szobából, mert megbotránkozott az obszcén témán. :) A film legmegkapóbb jelenete, mikor Kinsey, akit minden irányból támadnak és meg van zuhanva találkozik egy idősebb meleg hölggyel, aki elmondja neki, úgy élte le az életét, hogy azt hitte beteg, amiért házas nő létére a nőkhöz vonzódik, boldogtalan és alkoholista volt mindaddig, míg el nem olvasta  az ő tanulmányát. Akkor rájött, hogy ez normális, és most boldogan él a barátnőjével. Megmentette az életét, azzal, hogy irányt mutatott neki.

A szülők egyébként manapság sem nagyon szeretnek erről a témáról beszélgetni a csemetéikkel. Az én szubjektív véleményem az, hogy egy jó szülőnek meg kell próbálnia felkészíteni a gyerekét a teljes életre tanácsokkal, útmutatással, és ahhoz, hogy valaki egy kerek egész személy legyen, hozzátartozik a kiegyensúlyozott szexualitás is, úgyhogy szükségszerűen érinteni kell ezt a témát is. Ja, és ha valaki életvezetési tanácsokkal nem is szolgál a gyerekének, az alapvető felvilágosítás minden szülőnek kutya kötelessége, ha nem akarja, hogy a lánya/fia élete tönkremenjen. Láttam én már 11 éves terhes lányt, az ő anyja is azt hitte, ráér még ezzel...

A hét sorozata: How I met your mother. Engem emlékeztet a Friends-re, könnyed kis sorozat egy baráti társaságról, csak szerintem jóképűbbek benne a színészek. :) Neil Patrick Harris, egyik kedvenc nyunyó színészem miatt kezdtem el nézni, aztán megtetszett az egész hangulata. Ja, és teljesen belezúgtam Cobie Smulders kanadai színésznőbe, aki Robin Scherbatzky-t játssza. Hát nem gyönyörű?!                                                  

És akiért a csajok hiába sikoltoznak,  N. P. Harris, a férje a sorozatban is kapott egy rövid mellékszerepet.

A fiúk egy kis szöszi ikerpár szülei. :)

Hahó :)

Most, hogy megjött a jó idő nem nagyon akaródzik a gép előtt ülnöm, de pár perce hívott fel egy rokonom, akinek valamilyen általam érthetetlen oknál fogva úgy tűnik lövése sincs, hogyan kell bármire is rákeresni a neten, hogy nézzek már meg neki pár repülőjegy árat, és ha már itt vagyok mesélek kicsit.

Kezdek törzsvendég lenni a Krisztina téren, ahol a Szimpozion Klubot meg a gyermekvállalásos műhelybeszélgetést szokták tartani, ugyanis az elmúlt hetekben ismét jártam kétszer is arrafelé. Valamikor május elején beszélt a tapasztalatairól egy harmincöt fölötti hölgypár, akiknek van egy négyéves kisfiuk donortól. Meséltek arról, hogy akkoriban még elég friss volt az, hogy egyedülálló nő is mehet a bankba, úgyhogy volt olyan hely, ahonnan elutasították, pedig akkor már abszolút legális volt a dolog! Végül pont abban a kórházban fogadták tárt karokkal, ami itt van tőlem kb. 300 méterre. :) Egyébként a nőgyógyászom is ezt a helyet említette, mikor tavaly kíváncsiságból kérdeztem, és mondta, hogy volt olyan páciense akinek itt segítettek ilyen ügyben. Én mindig is mondtam, hogy a 13 ker. rulez! :) Remélem nem vagyok túl unalmas, hogy mindig ezzel a témával jövök, de ezeken az előadásokon tényleg minden alkalommal kicsit új megvilágításban kerül terítékre a családalapítás. Itt például nagyon őszinték voltak a lányok és mesélték, hogy tavaly majdnem szétmentek, kizárólag a párterápiának köszönhető, hogy még együtt vannak. Az ok pedig az, hogy a hölgy aki szült nagyon szeretne egy kistesót a fiuknak, a másikuk viszont nem nagyon. Mármint ő is örülne még egy purdénak, a baj csak az, hogy neki egészségügyi okokból egyáltalán nem biztos, hogy összejönne egy terhesség, illetve ha össze is jönne neki, nem lenne egy teadélután kihordania. A logikus kérdés persze az ilyenkor, miért nem szül ismét ugyanaz a lány és csinálnak egy biológiai testvért e gyermeküknek, de azt a másik lány nem akarja, és nem azért, mert nem szeretné úgy a kiskölyköt, mintha a sajátja lenne, hanem mert mivel itthon a nem szülőanyának szinte zéró joga van a gyermekhez, végtelenül kiszolgáltatottnak érezné magát két olyan baba szülőjeként, akikhez hivatalosan semmi köze sincsen. Sosem szűnök meg azon csodálkozni, hogy ebben az országban egy azonos neművel családot alapítani mennyivel bonyolultabb, szövevényesebb! Mondták, hogy jelenleg is aktívan azon dolgoznak, hogy ezt a közöttük felmerült problémát megoldják valahogyan. Magyarország még mindig nem olyan nyitott az örökbefogadásra, mint tőlünk nyugatabbra, de mint egyre több magyar melegben, bennük is felmerült az örökbefogadás, ami megoldás lehetne a gondjukra, hiszen annak a gyerkőcnek ő kerülne a születési anyakönyvi kivonatába. És technikailag is megoldható lenne egyedülállóként, hiszen ők eddig még nem kötöttek bejegyzett élettársi kapcsolatot. És itt jön a képbe az a rendkívül számítónak és szívtelennek tűnő dolog, amit mindig mondani szoktam homó ismerőseimnek. Itthon kizárólag akkor szerezz papírt a kapcsolatodról, ha már biztos vagy benne, hogy nem akarsz több gyereket! (Már amennyire biztos lehet ilyesmiben az ember.) BEKÁ-val minden ilyesmi jóval bonyolultabb!... Szimpatikus két csaj volt, meséltek az Anyacsavarról, ami egy leszbikus anyákat tömörítő kis csapat, ami nem is olyan kicsi, mert állítólag már legalább tíz lánypár van benne. Ami szerintem nagyon szép szám azt tekintve, hogy itt csupa olyan lány van, aki az elmúlt öt évben szült és eljár közösségbe. És akkor hány olyan pár van még akik nem járnak ilyen csoportba. Szóval nagy ám a baby boom! :) A beszélgetés alatt egyébként volt egy olyan pillanat, amikor tátva maradt a szám. Megkérdezte valaki, tudja-e a fiúcska melyikük a vérszerinti anyja, mire az volt a válasz, hogy még jó, ezt tisztázták vele, meg a kedves mama amúgy is két éves koráig szoptatta a kisfiút, úgyhogy elég egyértelmű neki. Wow, ez aztán  a teljesítmény! És még az én anyám volt büszke, hogy egy éves koráig tudta szoptatni a húgomat. :)

Tegnap pedig a Szimpozionban Gálvölgyi János volt a vendég. Meleg téma nemigen merült fel azon kívül, hogy homofóbként elég nehéz lenne jól éreznie magát az embernek a művész világban, mert arrafelé nem tudsz úgy elhajítani egy követ, hogy az ne egy meleget találjon el. :) Sztorizgatott a régi szép időkről, érdekes volt. Antal Imre homoszexualitásáról pl. tényként beszélt. Mesélt olyan meleg művészekről, akik egyedül, gyanús körülmények között haltak meg. Gondolom, hogy mint a legtöbb idősebb emberben, benne is ezért él még az a kép, hogy a homók magányos, boldogtalan emberek, mert akkoriban a homoszexuálisok még nemigen élhettek úgy, ahogyan szerettek volna, és amikor megkérdezték tőle, hogyan reagálna, ha valamelyik unokájáról kiderülne, hogy meleg, azt mondta hogy természetesen ugyanúgy szeretné, mint előtte, csak nagyon féltené, hogy nem lesz teljes élete.

Mivel már régen politizáltam, Barack Obama múlt heti kijelentése remek alkalom arra, hogy ismét megtegyem, a Nagy Fekete Főnök ugyanis végre előbújt :D, és azok után, hogy mindeddig diplomatikusan kerülgette a témát, most végre kijelentette, hogy támogatja a melegek házasságát! Végre!!!

 És egy szomorú hírrel zárnám a mai posztot; az idei, nyolcadik volt az utolsó Dr. House évad. :( Ezzel a kis neten talált videóval búcsúznék a doktor úrtól. :)))

Annyira a fülembe mászott ez az idiótaság, hogy egész hétvégén azt dúdolgattam, hogy gay boyfriend, lalala. :D

Üdv, remélem mindenki jól van. :) Én per pillanat végtelenül elégedett vagyok magammal, ugyanis végre átültettem két növényemet, amik már nem fértek a régi cserepükbe. Az aloe vera úgy tűnik baromi jól érzi magát a tágasabb helyen, már most látom, hogy megteltek a levelei és peckesen nyújtózik az ég felé, a másik növénykének viszont ültetés közben véletlenül megsértettem az egyik hajszálgyökerét, és most nem tudom, azért néz-e ki megviseltebben, mint a másik. Néhány levele ugyanis pár órával átültetés után hirtelen lefittyedt. Kérek mindenkit hogy reikizzen, hogy ez a kis zöld, recés levelű izé maradjon életben. Azt sem tudom pontosan, melyik növényfajtához tartozik, csak hogy nem szereti a közvetlen napfényt és jó sokat kell öntözni. Egyébként eszméletlen fészekrakási roham jött rám az utóbbi időben. Nekiálltam takarítani, ma pl. pillanatok alatt összekaptam és levittem a téli ruháimat a tárolóba, pedig ezt minden évben csomó ideig szoktam húzni-halasztani. Meg egy nagy rakás apróságot vásároltam a lakásba... mondjuk védelmemre legyen mondva, hogy mindre szükségem is van! De az ugye nem normális, hogy az elmúlt két hétvégén a fő célpont ahova kimozdultam, az a bútorbolt volt?!

Na persze azért a szokásos hétvégi szocializáció is megvolt, tegnap elmentem a Szimpozion Klubba, ahol most a rendszerváltás előtti, illetve jelenlegi LMBT filmgyártásról volt szó. A témáról semmi eget rengető újdonságot nem tudtam meg, az ok amiért itt említést akartam tenni a dologról, hogy volt ott egy veszettül jóképű negyvenes soft butch csaj. :))) Ez egyébként egy egészen új dolog nálam, általában a korombeliek vagy picit fiatalabbak szoktak megtetszeni, de ez a lány hölgy nagyon ott van! Már láttam máskor is és fel is tűnt nekem, de most hallottam beszélni is, az fogott meg igazán. Esküszöm, nincs szexisebb a Földön egy okos nőnél! Abból amit mondott úgy sejtem, hogy egy tízes simán van köztünk, de határozottan fiatalabbnak néz ki. Annnyira nagyon meg akartam tudni, van-e barátnője, de sajna nem derült ki... sebaj, majd facebook-on kiderítem. :))

Az elmúlt hetekben két sorozatot néztem ezerrel. Először is mindenkit tisztelettel kérnék, hogy NE röhögjön ki!... Az egyikről én sem gondoltam volna soha, hogy érdekelni fog, ez pedig a Walking Dead, ami ez zombie sorozat. :) Soha nem néztem még ilyet, de több embertől is hallottam twitteren, hogy jó, úgyhogy próbaképp letöltöttem két részt, és a végén megnéztem mindkét évadot.

*****************SPOILERSPACE************************************** A sztori az amit az ember vár ebben a témában. Kitör az apokalipszis, a népesség nagyrésze emberevő zombie-vá válik. A főhős, egy sheriff pont a vírus kitörése előtt megsérül és eszméletlenül fekszik jó ideig egy kórházban. Mire legyengülve és elhanyagoltan felébred, már élő halottak mászkálnak mindenütt. A férfi nekiáll túlélőket, legfőképp a feleségét és a kisfiát keresni, mert ahogy az az ilyen filmekben lenni szokott, a keménymag csapatokba tömörül és megpróbál biztonságos helyre jutni. A pasi meg is találja az asszonyt meg a kölyköt a városszéli erdőben egy csoporttal, nagy az apa és fia öröme, ám anyuci kicsit kiakad, neki ugyanis már van egy új szeretője, mégpedig a férje kollégája, aki azt mondta neki mikor menekülniük kellett, hogy a férje meghalt a kórházban. Azt ne kérdezzétek, hogy milyen ember kezd el kamatyolni a férje volt munkatársával pár héttel azután, hogy elvesztette a fent említett házastársat... de mindegy, valami drámának lennie kell, ugye. A férfi akivel a nőnek viszonya van tulajdonképpen a másik főszereplője a sorozatnak, elég ellentmondásos karakter. Az ember drukkol neki valahol, de mégsem állhatunk teljesen mellé, mert folytonos összetűzésben van a sheriffel... azt hiszem az ilyet hívják antihősnek. Szóval az egész sorozat arról szól, hogy úton vannak, próbálnak biztonságba jutni. A csapatból sorra morzsolódnak le az emberek, mert vagy megkajálják őket a zombie-k, vagy valamilyen baleset történik velük. Tulajdonképpen izgalmasak a kalandjaik! Mondjuk elég hímsoviniszta alkotás, a főszereplő végig a farkát felcsapva vonul a csoport előtt, és ellentmondást nem tűrve vezeti őket arra, amerre neki tetszik. Az sem tetszett, hogy az egyetlen fekete női karaktert már az elején kiiktatták. Arra azért vigyáztak, hogy ne ő legyen a legelső aki kipurcan, de nem sokáig hagyták élni. A film mondanivalója, már ha rá lehet fogni, hogy van neki, az, hogy vajon meg lehet-e, illetve van-e értelme menekülni egy ilyen globális végzet elől. A sorozat egyik legfeszültebb momentuma szerintem, amikor feltűnik nekik, hogy egyre több az olyan zombie akin nincsen harapásnyom, és kiderül, hogy a vírus MINDENKIBEN benne van. Tehát tök mindegy, hogy elkap-e most az élőhalott, vagy később pusztulsz el végelgyengülésben, mindenkire az a sors vár, hogy halála után zombie lesz. Nincs menekvés! Szóval ismét a kérdés; megéri menekülni?!

Egy kis info a sorozatról: www.imdb.com/title/tt1520211/ 

 Ez pedig a trailer: www.imdb.com/video/imdb/vi2445478169

Vicces, hogy a legelső részt odakint Halloween-kor adták le. :) Mellékhatása mindenképp van a sorozatnak, amikor egyik este három részt lenyomtam egyhuzamban lefekvés előtt, utána zombie-val álmodtam. :O

A másik sorozatot melegen ajánlom mindenkinek, mert állati jó! a címe: Breaking bad. Egy negyvenes évei végén járó középiskolai kémiatanár csöndes frusztráltságban éldegél a családjával. A férfi zseniális kémikus, a szakmában hatalmas csúcsokra törhetett volna, de feladta álmait és most pedagógusi fizetésből él és a mindennapjai azzal telnek, hogy  motiválatlan kamaszokat próbál kémiára oktatni. Az apátiából az rántja ki, hogy megtudja, hármas stádiumú tüdőrákja van, nem sok esélyt adnak neki a túlélésre. A férfi mindenképp szeretne anyagilag gondoskodni a családjáról mielőtt elmegy, van egy kamasz fia, a kislánya pedig bármikor megszülethet, úgyhogy elkeseredett lépésre szánja el magát. Társul egy volt diákjával, akiről megtudja hogy droggal kereskedik, és előállítja a piacon elérhető legtisztább, legjobb minőségű metamfetamint. Innentől beindulnak az események, nagyon kalandos a sorozat. Menekülnek, üzletelnek, folyamatosan próbálnak kimászni a csávából. Olyan, mintha fogták volna a Weeds sorozatot, aminek picit hasonló a témája, és feltúrbózták volna sokkal több action-nel. Morális szempontból kicsit emlékeztet a Dexter-re, ahol a főszereplő egy sorozatgyilkos. Tudod, hogy amit a karakter csinál az nagyon-nagyon helytelen és mindenképp elítélendő, de nem tudod gyűlölni, mert annyira emberi és esendő. Azért kezdtem el nézni, mert a főszereplőt még régen láttam egy másik sorozatban, aminek totálisan más témája volt, és kíváncsi lettem képes-e egy ilyen hatalmas váltásra. A Malcolm in the Middle egy könnyed komédia volt, ő pedig egy bohókás családapát játszott. Nézzétek meg hogy nézett ki a kilencvenes évek végén a vígjátékban:

És ilyen a feje egy tízessel később mint drogkészítő:

Kemény, nem?!

Természetesen végigvonul az erkölcsi dilemma a sorozaton, elfogadható-e bármilyen szempontból is a metamfetamin előállítás. Elhangzik a klisé: 'ha én nem teszem meg, megteszi valaki más', de én úgy érzem a film érzékelteti, hogy ez nem egy kívánatos út. A fiatal sráctól elfordul a családja, a pasit is elhagyja egy időre a felesége mikor rájön mit művel, aztán visszatér hozzá, de soha többé nem lesz olyan a viszonyuk, mint volt. Szerintem egyértelmű, és nagyon helyes üzenete a sorozatnak, hogy egyikük sem boldog! Nekem annyira izgalmas, hogy ha leülök nézni, a szó szoros értelmében képtelen vagyok egy rész után abbahagyni, minimum két epit meg kell néznem együltő helyemben. :) Nem hiába kapott az imdb-n 9.3-as értékelést! Ilyen magas értékelést még semminél nem láttam ezen az oldalon! Én már a negyedik évadot fogyasztom. :)

 Info: www.imdb.com/title/tt0903747/

Ez pedig a trailer:

Zöld erdőben jártam, piros tojás láttam... :)) Remélem mindenki élvezi a jó időt, annak ellenére, hogy a mai napra hideget mondtak és esőt, itt egyenlőre hét ágra süt a nap és klassz idő van. És ez így is illik húsvétkor.:)

Azért jelentkeztem be, mert voltam a héten egy műhelybeszélgetésen, ami eléggé felkavart, még mindig a hatása alatt vagyok. Van egy gyermekvállalásos beszélgetéssorozat, egy meleg szociológussrác és egy hetero szociológuslány szokta tartani, nem is tudom milyen időközönként. Ez volt az ötödik alkalom, én már többször is készültem elmenni, de most voltam először. Egy ismerős szólt rám, hogy most is lesz, egy fiúpárt hívtak meg akik béranyával vállaltak gyereket. Mivel nem tipikusan lányos a téma gondolkoztam, hogy elmenjek-e egyáltalán, végül is odamentem és nagyon nem bántam meg, eszméletlenül érdekes volt. Mindig is tudtam, hogy a fiúknak nehezebb dolguk van, mint nekünk, de eléggé megrázó volt első kézből hallani, mi mindenen kellett keresztülmenniük. 

A férfi aki a biológiai apa lett 41 éves, a párja egy tizessel fiatalabb. A pasi először örökbe szeretett volna fogadni, erre elméletben egyedülállóként joga is van, elment hát szépen a a Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz, beadta a kérvényt, majd jött az alkalmassági felmérés a pszichológussal. Azonnal elkezdte feszegetni, miért akar egyedülállóként gyereket vállalni, és annak ellenére, hogy a férfin sztem egyáltalán nem látszik a szexuális beállítottsága, a dörzsölt hölgy rákérdezett, van-e párja és a párjának mi a neme. Ő pedig úgy döntött nem hazudik és megmondta, hogy egy fiúval él együtt. Innentől kezdve homokszem került a gépezetbe, nagyon nem akaródzott nekik tovább foglalkozni vele. Pl. a pszichológusi elbeszélgetés úgy van meghatározva, hogy ha egyértelműen alkalmas vagy, akkor csak egyszer kell elmenned, de ha valami nem tetszik nekik, akkor még max. háromszor visszahívhatnak, aztán dönteniük kell. Na hát őt be is hívták négyszer, utoljára még a párjának is be kellett mennie. A másik lépcső egy környezettanulmány lett volna, mikor megnézik, hova fog kerülni a baba, és annak ellenére, hogy a hapsi még azt is felajánlotta, autóval hozza és viszi az illetőt, nem nagyon akaródzott nekik kimenni hozzájuk. Miután végül keresztülvánszorgott az összes lépcsőn, annak ellenére hogy megvoltak a papírjai, a gyámügy csak hosszú hónapok után és nyomás hatására adta meg neki a végső határozatot, hogy kaphat gyereket. Annyira lassan ment az egész és úgy érezték annyi akadályt gördítenek az útjukba, hogy végül letettek az adoptációról.

Erről az örökbefogadás témáról egyszer majd szeretnék bővebben írni, most csak annyit, hogy ez az egész nagy valószínűséggel azért történt, mert egy férfiról van szó, illetve mert bevállalta előttük, hogy homó. Én jópár egyedülállóról hallottam aki kapott gyönyörű, egészséges babát, és habár tény, hogy ők hölgyek, de minden kedves olvasómnak akinek ilyen tervei vannak, nemtől függetlenül azt tanácsolom, hogy ettől a sztoritól ne ijedjen meg, én már rengeteg sikertörténetet hallottam, van értelme belevágni.

De vissza a fiúkhoz. Szóval ezután elkezdtek keresni egy lánypárt, akivel esetleg együtt vállalhatnának babát, és találtak is egy párocskát akik szimpatikusak voltak nekik, de kicsit naívan úgy képzelték mint az amcsi filmekben, hogy majd egy nagy ikerházban együtt fog lakni a két pár és majd boldogan együtt nevelgetik a purdét. A férfiak viszont tudták, hogy ez a valóságban nemigen szokott működni. Illetve a lányokkal úgy általában még az is volt a gond, hogy mindegyikük vasárnapi apukát keresett, ők pedig szerették volna maguk felnevelni a gyereket.

Ekkor döntöttek úgy, hogy keresnek egy béranyát. Először is le kell szögezni, hogy a béranyaság Magyarországon nem legális, gyerekkereskedelemnek minősül! Emiatt a beszélgetés során volt több olyan pont is amit nem szerettek volna részletekbe menően kifejteni, nehogy bajuk származzon belőle. A pasi már volt pár éve egy olyan weboldalon, ahol meddő párok kerestek béranyát, de mikor feltette a hirdetését, hogy meleg pár is looking for a surrogate, a heterók közölték vele, hogy takarodjon a sunyiba. Most is megpróbálkozott, és valószínűleg a gazdasági válság hatására rögtön kapott is öt ajánlatot az ország különböző pontjairól. Mindegyik hölggyel találkoztak. Képzeljétek, volt olyan nő aki gyakorlatilag abból él, hogy jó pénzért már többször is szült gyereket olyan pároknak akiknek nem lehetett saját. Végül egy fiatal lány mellett döntöttek aki rögtön teherbe is esett. A terhesség messze nem volt kellemes, a csaj újabb és újabb dolgokat követelt tőlük azon felül, amiben eredetileg megegyeztek. Amerikával ellentétben, ahol egy béranya ha akarja használhat donor petesejtet, így ő tényleg csak az a személy aki kihordja a babát, hazánkban gyakorlatilag lehetetlen petesejtet szerezni, úgyhogy a gyerkőc az ő gyermeke is volt, ezért végig azon aggódtak, hogy megkapják-e tőle miután megszülte. A lány hazudott is nekik pár dologban, pl. a korát illetően, ugyanis idősebbnek mondta magát mint amennyi. Kiderült, hogy mikor teherbe esett mindössze 19 éves volt! Aztán azt is állította, hogy szingli, pedig volt pasija, úgyhogy valszeg csak a szerencsének köszönhető, hogy a gyerkőc ténylegesen a meleg férfi gyermeke lett. Néha ugráltatta őket, néha pedig eltűnedezett napokra, amitől a frász törte ki őket. Azt hiszem a sztori csúcspontja, hogy mikor elmentek az első ultrahangra, a doki első mondata ez volt: 'Bakker, ez a héten már a harmadik ikerterhességem!' :O A kiscsaj akkor szólt, hogy az ő családja tulajdonképpen tele van ikrekkel, úgyhogy nem csodálkozik. Mivel a fiúk egy babára készültek, kérték hogy vesse alá magát egy úgynevezett szelektív abortusznak, ahol az egyik magzatot biztonságosan eltávolítják a másik mellől. A lány addig húzta az időt, hogy kicsúsztak ennek a lehetőségéből, aztán pedig közölte velük, hogy ha két baba lesz, akkor a megbeszélt összeg is X2! Ezzel persze a pasik nem értettek egyet.

A történetet lezárva; a fiúknak most van egy egészséges kisfiúk és kislányuk. :) A biológiai apa alapból bekerült a babák születési anyakönyvi kivonatába, már ők vitték haza őket a kórházból, később pedig apasági pert indított, ahol neki ítélték a srácokat azzal a feltétellel, hogy valami minimális időt biztosítson az anyának a láthatásra, de ez csak  formaság volt, mert a nő azóta sem kereste őket, annak ellenére hogy nekik nem lenne ellenükre, ha tartaná a kapcsolatot velük. Vicces volt, hogy a két pasi, akinek még az életben nem volt újszülött a kezében hazaért a kórházból a két alvó csecsemővel, és pánikszerűen elkezdték hívogatni az ismerősöket, hogy Jesszus! ezek mindjárt felébrednek, mit kell velük csinálni! :D Mindenesetre azt mondták sok a támogató barátjuk és a fiatalabb srác anyukája is sokat segít, ott van a gyerekeknek mint anyakép.

Összegezve szerintem ez egy sikertörténet, hiszen megkapták a gyerkőcöket, de a férfi elég frusztráltnak tűnt Magyarországgal kapcsolatban, azt mondta, ebben az országban nem valószínű, hogy még egyszer belevágna ilyesmibe, hatalmas volt a stressz hogy övék lesz-e a két baba, keveredtek megalázó helyzetbe is. Képzeljétek, majdnem elsírta magát a hapsi mikor arról beszélt, hogy buzizták már le többször is... Amerikába szeretnének kimenni, mert a srác volt kint látogatóban San Francisco-ban és látta azt a kánaánt ami kint van. Ehhez nekem annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy azért ha az ember hideg fejjel végiggondolja a dolgot, rá fog jönni, hogy itthon mindenképp olcsóbb gyerekhez jutni. Az lehet, hogy a surrogate megkopasztotta őket, de odakint még többet kellene leperkálniuk a hölgynek. Az összes orvosi eljárás is összehasonlíthatatlanul drágább nyugaton. A srác mondta, ő még nem tett le az örökbefogadásról, nos odakint azt is olyan ügynökségek intézik, akik valószínűleg legalább annyira meg fogják sápolni őket, mint a béranya. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy külföldi állampolgárként minden adminisztratív dolog mennyivel nehezebben megy! Szóval én laikusként minden olyan olvasómnak aki szülővé szeretne válni azt tanácsolnám, először próbálkozzon itthon, elvileg olcsóbb/egyszerűbb, aztán ha nem megy még mindig el lehet innen menekülni...

A srácok mondták, hogy a sok barát ellenére hiányzik nekik egy kör meleg szülőkkel, ahova eljárhatnának. Nemigen ismernek hasonszőrűeket, pedig nem csak fiúkkal, meleg anyukákkal is próbáltak kapcsolatot felvenni, úgyhogy ha van olyan gyerekes olvasóm aki szeretne megismerkedni velük, esetleg megejteni egy play date-et az ari gyerkőceikkel, az írjon nekem priviben és megadom a nevüket.

Nagyon kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek fincsi sonkával és kevés locsolkodóval! :))

Két esemény foglalkoztat mostanában. Mivel ahogy nemrég írtam, azon gondolkodom, hogy ne ruccanjak-e vissza kicsit Kölnbe, írtam pár kinti ismerősnek, többek között Olivernek és Avinak is, annak a nyunyó párnak, akiknek még annó az esküvőjén voltam. Aki volt már nálam láthatta a fotójukat a vendégszobában, és azon a képen is feltűnik, hogy a párosból az indiai srác mennyire feminin. Én mindig is éreztem benne transszexuális hajlamot. Nem csak szimplán nőiesen viselkedett, hanem rendszeresen csinált olyat, mikor péntekenként beültünk páran meginni valamit, hogy csatlakozott hozzánk a férjével együtt, aztán egy idő után felpattant, közölte, hogy ő most megy egy buliba, majd kiment a mosdóba, és aztán láttuk sminkben, női ruhában kimenni az épületből.  Szóval nem lepett meg túlságosan, mikor tavaly jött a hír, hogy úgy döntött belevág a nem átalakításba. A párjával szét is mentek, érthető módon, hisz' egy meleg férfi nem igazán arra vágyik, amivé ő válni fog. Részleteibe menően nem ismerem az eseményeket, de ezt követően mégis visszaköltözött a férjéhez egy időre, azt hittem esetleg letett erről a tervéről. Pár napja viszont jött az üzenet, hogy habár próbálta magában elnyomni ezt a dolgot, hogy együtt maradhasson Oliverrel, nem szeretne tovább így élni, úgyhogy végleg úgy döntött, nővé válik, és ahhoz hogy a szükséges műtéteken áteshessen, előírás szerűen már most el is kell kezdenie nőként élni. Mostantól lányként fog munkába, bevásárolni, szórakozni, stb. járni. (Ez szinte minden nyugati országban kötelező, még mielőtt megkaphatná az engedélyt hogy maradandó orvosi beavatkozást végezzenek el rajta.) Szóval good bye Avi, welcome Avina. :) Per pillanat elég elszántnak tűnik, én biztosítottam a maximális támogatásomról. :) Írtam a férjének is, hogy igazán sajnálom, hogy úgy alakult, hogy vége a házasságuknak, remélem hogy van valaki mellette ezekben a nehéz időkben. Megkönnyebbülésemre egy viszonylag vidám hangvételű levelet kaptam, amiben megnyugtatott, hogy nem dőlt össze a világ, ő továbbra is nagyon szereti azt a személyt akit annak idején elvett, csakhát ő egy férfival szeretné leélni az életét, nem egy lánnyal. Továbbra is jó viszonyban maradnak -a költözésben is segített neki- de nem fognak tovább együtt élni. Sebaj, fiatal és jóképű, tuti talál magának egy kedves meleg srácot. És remélem Avinak is lesz elég lelkiereje végigcsinálni ezt az egészet! Nem lesz egy sétagalopp gyógyszerekkel és ítélkező tekintetekkel övezve...  Néha mikor már teljesen belesüppednék a mindennapok unalmába, mindig kapok valami olyan hírt, ami kizökkent a fásultságból! Már van egy távolabbi ismerősöm, aki lányból lett fiú, úgy tűnik, most lesz egy olyan is aki fiúból lesz lány.

A másik dolog amin sokat jár az agyam, hogy néhanapján megtalál skype-on az algériai húgom, ami mindig felér egy agymosással, ugyanis csak franciául tudunk kommunikálni, ami nekem végtelenül fárasztó, mert alig pötyögöm a nyelvet, úgyhogy vadul online szótárazok és próbálok kiizzadni érthető mondatokat. Ezért nagyon megörültem, mikor nemrég közölte, hogy szeretne megtanulni angolul, úgyhogy kommunikáljunk angolul. Hurrá, az nekem sokkal pihentetőbb! Néha megkérdezi, mit csinálok a hétvégén, és olyankor megemlítem neki, hogy meglátogatom XY barátnőmet, ilyesmi. Többször is alakult úgy, hogy ugyanazt a nőnemű ismerősömet említettem neki, legutóbb pedig lazán bedobta a kérdést, hogy: 'Are you a couple?' Amin azóta is gondolkozom, hogy pontosan hogyan értette. Az online szótárak elég szarok, ez a mondat lehetett egy félrefordítás is, úgyhogy visszaírtam neki, hogy nem értem a kérdést, nekem jelenleg nincsen társam. Megkérdezte, hogy miért, amire azt a gyenge választ adtam, hogy azért, mert nem olyan egyszerű megtalálni azt a személyt, akivel le szeretném élni az életemet. Ezzel a témát le is zártuk, eddig soha eszembe sem jutott coming out-olni nekik, mert ők egy annyira más világ, hogy azt hittem, fel sem fognák ha megpróbálnám elmagyarázni nekik, de ha ez a kérdés esetleg mégsem félrefordítás volt, akkor úgy tűnik, még sincsenek ők ott annyira elzárva a világtól, mint gondoltam. :)

A hét filmje: Valamilyen oknál fogva az utóbbi egy-két hétben láncban nézem a nyálas romantikus komédiákat, mind kb. annyit is ér mint amire számít az ember, de egyet kiemelnék a többi közül:

Valentine's Day: nem tudom pontosan kifejteni, mi fogott meg benne, hiszem ez is csak egy romkom, se több, se kevesebb, de állati jó a szereplőgárda, és a filmnek számomra végtelenül bájos hangulata van. A szereplők többek között: Julia Roberts, Jennifer Garner, Anne Hathaway és a két Grey's Anatomy-s szépfiú Patrick Dempsey és Eric Dane.

*********************************SPOILERSPACE***********************

A film rendkívül meglepő módon Valentin napon játszódik, vagy féltucat, egymáshoz többé-kevésbe kapcsolódó pár története fut párhuzamosan. A nem a legeredetibb sztorit a színészek minőségi játéka teszi különlegessé, és ami a legviccesebb, hogy a Grey's Anatomy-s szívtipró Eric Dane egy meleg focistát játszik!

Mikor leültem megnézni a filmet még fogalmam sem volt, hogy a történetben van homó szál is, és habár elég jó radarom van hozzá, hogy megérezzem, ha a sztori ilyen irányt vesz, engem mégis meglepett, mikor a csávó, aki elvileg azért hívott össze egy sajtótájékoztatót, hogy az emberek megtudják visszavonul-e a focitól, vagy sem, hirtelen bejelenti, hogy meleg. :) Egyébként a végére kiderül, hogy van pasija is! Az elején csak annyit látunk, hogy két fogkefe van a fürdőben, ő pedig kidobja az egyiket, szóval valami bibi van a kapcsolatban. Azt még itt a spoilerspace után sem árulom el, ki a párja, a végén kiderül. :) Szóval ez a movie egész jó a maga kategóriájában. Hál' Istennek nincs benne semmilyen vulgáris altesti humor, ami olyan gyakran van az amcsi vígjátékokban, és amitől én annyira ki szoktam akadni. Taylor Lautner, a Twilightból ismert vérfarkas és Taylor Swift countryénekesnő (aki a valóságban az exbarátnője) duója ad egy kis burlesque beütést a filmnek, de ez nem baj. Anne Hathaway pedig hillarious az adult entertainment phoneline-t, vagyis szextelefont üzemeltető lány szerepében, akinek mindig a legváratlanabb pillanatokban csörren meg a munkahelyi telefonja. :D

 A trailer:

Halihó :)

Remélem mindenki jól van, én elmondhatatlanul élvezem ezt az enyhe időt! Mondjuk ettől a hirtelen változástól kicsit fájogat a fejem, ami nem jellemző rám, de sebaj. Én mondtam már napokkal ezelőtt is, mikor az a ' kutyát sem tenném ki' idő volt, hogy nemsokára lehet lecserélni a nagykabátot kisebbre... és ha már a kutyáknál tartunk, most először mióta itt lakom volt négylábú látogatóm. :) Áthívtam egy ismerősömet, aki elhozta magával a kutyeszét, akit még tavaly arról a menhelyről hozott el, ahova néha én is szoktam menni sétáltatni. Nagyon jól viselkedett a kis hölgy, semmiben nem tett kárt, egyedül az ágyra szeretett volna feljönni, ki is készítettem neki egy plédet erre az esetre, de az anyja nem engedte, hogy mellénk üljön. :)

Ugye milyen szép? :) Elmondhatatlanul jó látni, hogy egy meggyötört, boldogtalan állat mennyire kiegyensúlyozottá és boldoggá tud válni ha stabil, szerető környezetbe kerül. Tényleg nem sokra van szükség, csak hogy biztonságban érezze magát... pont, mint egy embergyereknél. :)

Média terén most nem tudok sok újat mondani. Láttam pár filmet az utóbbi időben, de mind vagy túl szomorúak, vagy túl ijesztőek/nyomasztóak voltak ahhoz, hogy itt beszámoljak róluk. Ami viszont vicces, hogy elkezdtem újra nézni a You Rang M'Lord c. sorozatot, és sokadjára is eszméletlenül tetszik. :D Cissy Meldrum természetesen rulez, és nem csak azért, mert egy csapatban játszunk, hanem mert az egész családban ő a legrátermettebb. Azt tudjátok, hogy a sorozat legvégén ő veszi át a gyár vezetését? Simán alkalmasabb, mint az üresfejű húga, vagy a szobalány fétissel küszködő nagybátyja. :) És szociálisan is messze ő a legérzékenyebb karakter.                                        Ilyen femi külsővel megismeritek? :)

 Ez pedig egy nagyon érdekes video több szempontból is. Először is azt mutatja, mennyire különböző tud lenni egy ikerpár, akár még az egypetéjű is, másodsorban pedig gyakran szoktam azon gondolkodni, hogy én, aki arról papolok, hogy élhessen mindenki úgy, ahogy akar, vajon a gyakorlatban mit tennék, ha a kisiskolás fiam elkezdene babázni és festeni a körmét. Azt hiszem a legjobb amit tehetnék, hogy kitaníttatom divattervezőnek. :D Imádom, hogy az anyukájuk mennyire elfogadó, amivel megspórol a gyerekének egy életre szóló traumát. A két felnőtt srác sztorijánál velük nevettem, mikor elmesélték, hogyan bújt elő a meleg iker.                                                                                                  

- If you're gay, it's ok.                                                                                          - I love the soul of a person and not the physical being.                                             - Yep, you are gay. :D

Végül pedig egy közérdekű dolog. Azon agyalok egy ideje, hogy visszalátogassak-e Németországba az idén. Lehet, hogy a tél miatt van, de per pillanat baromira nem érzek kedvet utazgatni. Mindenesetre van egy német könyvvásárlási utalványom, amit kb. egy éven belül be kellene váltanom, különben lejár. Még búcsúajándékként kaptam a Baraka csapattól, de mivel akkor finoman fogalmazva tele voltam csomagokkal, és tudtam, hogy még van időm rá, nem váltottam be. Ha valakinek van ismerőse aki az idén megy Germánföldre, és lenne olyan drága, hogy beváltja nekem, az legyen kedves szólni, végtelenül hálás lennék. Egy 30 eurós utalványról lenne szó, úgyhogy mindössze két könyvet kellene hazahozni, és a Thalia üzlethálózatból, aminek nagyjából minden második sarkon van üzlete, nem valószínű, hogy messze kéne bumlizni miatta. Köszi !!! :))

Sziasztok,

Ez a bazihideg nem sok kültéri időtöltési lehetőséget hagy, és ha már be vagyok zárva a lakásba, írok egy kicsit a blogba, hogy mindenki lássa, még élek. :)

Ha az elmúlt hónapot nézem, történt pár kellemes dolog. Többek között most először voltam egy lelkes hároméves társaságában az Elevenparkban, a főváros legnagyobb beltéri játszóterén. Ha értékelnem kellene a helyet, maga az ötlet csillagos ötös. A gyerekek egyszerűen imádják, hogy van egy hely, ahol ilyen időben is tombolhatnak és levezethetik fölös energiáikat színes, ötletes játékok között. Már az öltöző is tele volt önkívületben fetrengő óvodásokkal, hogy mennnyünk már beee! :))) A játékok klasszak voltak, a tipegőktől kezdve a felnőttekig minden korosztály számára van megfelelő. A személyzet is kedves volt, csak nagyon kevés. Egy rakás olyan balesetveszélyes játék volt- trambulin, mászókák- ahova én legalább egy ide-oda cirkáló munkaerőt betettem volna, aki figyel, hogy ne történjen baj, de egy lélek sem felügyelte a rendet. Gyakorlatilag mindenki azt csinált, amit akart. Azt bezzeg észrevette a biztonsági őr, hogy megpróbáltam bevinni egy kis zacskóban szendvicset. Csak azután engedett be, hogy közöltem vele, én nem vehetek a benti büfében semmit, és csak azért mert ételallergiám van, nem vagyok hajlandó a lábszagú öltözőben ebédelni. Odahívta a max. 25 éves főnököt, aki megengedte, hogy bevonuljak a kajámmal egyetemben. Még egy vicces mozzanat, hogy egy rikító kék Superman jellel ellátott pólóban voltam ott, ami miatt mindenki azt hitte, ott dolgozom, és tőlem kérdezgették, hányan mehetnek fel a csúszdára, meg ilyesmi. :D Illetve amit még megemlítenék, hogy takarítva szemmel láthatólag csak ott volt, ahol a pap táncol. A játszóeszközökön ugyan nem volt mocsok, de mindegyik alatt vastagon állt a por meg a kosz, pedig nem hiszem, hogy olyan emberfeletti teljesítmény lenne mondjuk a trambulin alatt egyszer-egyszer végigmenni egy porszívóval, feltörlővel. A legdurvább viszont az a leírhatatlan hangerő volt, amit az a gyerekhorda produkált. Mikor este kijöttünk, úgy zúgott a fülem, mintha valami diszkóban töltöttem volna az elmúlt pár órát.

A múlt hétvégét, pont mikor legszebben esett a hó, a Pilisben töltöttem... jhaj, mindig újra és újra megdöbbenek, milyen gyönyörű az a környék! Imádom a fővárost, de emellett nagyon hiányzik életemnek az az időszaka, amikor ott laktam... a hegyek, a táj, a nyugalom... Annyira jól éreztem magam!

Szintén múlt héten láttam a Vagina Monológokat egy kis kamaraszínházban. Nagyon tetszett!!! A darab ugye arról szól, hogy különböző korú lányok/asszonyok három színésznő tolmácsolásában a vaginájukról mesélnek történeteket, de a sztorik természetesen túlmutatnak ezen, betekintést nyerhetünk ezeknek a nőknek az egymástól oly eltérő életkörülményeibe. Mi itt 2012-ben folyamatos panaszáradatunk ellenére rádöbbenhetünk, hogy évtizedekkel ezelőtt mennyivel elkeserítőbb volt a nők helyzete a mainál. A színésznők remekül játszottak, nagyon jó hangulatot teremtettek, a sztorik pedig egyszerre voltak szívszorítóak és végtelenül humorosak. A legmurisabb az volt, hogy már annyi részletet láttam belőle youtube-on, hogy szinte az egész darabot láttam még mielőtt elmentem volna a színházba. :)

És az elmúlt hónap mozitermése:

50/50 (Fifty/Fifty):

Nagyon kellemesen csalódtam ebben a vígdrámában. Egy valós történetet dolgoz fel, a főszereplő ma is él. Egy 27 éves srácnál a rák egy igen ritka fajtáját diagnosztizálják. Ötven-ötven százalék esélyt adnak neki, hogy túléli vagy fűbe harap. A filmet azért találtam különlegesnek, mert habár természetesen drámai film, egy ilyen témát nem is lehetne érzelemmentesen filmre vinni, de nem azon az unalomig elcsépelt módon, ahogy a 'rákos' filmek legtöbbje szokta. Van benne valami természetes optimizmus, aminek szerintem minden huszonévesben meg kellene lennie, aki erős, fiatal és minden esélye megvan arra, hogy leküzdje a kórt. Van benne valami együgyűen bájos, ahogy a 'rákos' kártyát kijátszva próbál csajozni. :D Lehet könnyezni és nevetni egyszerre!

The Help:

Nálunk érdemtelenül kevés figyelmet kapott, de az USA-ban tarolt ez az elsőrendű polgárjogi dráma. A sztori még a polgárjogi harcok előtti időkben kezdődik, egy fiatal újságíró hazatér New Yorkból a Mississippi állam béli otthonába, ahol sokkolja az, ahogyan a déli államokban bánnak még mindig a fekete szolgálókkal, és úgy dönt ír erről egy könyvet . A film annak a története, hogyan sikerül rávennie a szolgálókat, hogy elmondják neki élettörténetüket, ezzel hozzájárulva egy sikerkönyv elkészültéhez. Megjegyzem, én hasonló témában írtam a  szakdogámat, mert mindig is lenyűgözött az a kettősség, ami a déli államokat jellemezte. El tudjátok képzelni, hogy külön WC-t építettek a feketéknek azzal a címszóval, hogy ők a fehérekre veszélyes bacilusokat hordoznak, de az nem zavarta őket, hogy ugyanezek a feketék készítik az ételüket, mossák ki a ruháikat, és ami a legdurvább, hogy a felsőbb osztálybeli családok gyerekeit is színesbőrű dadák nevelték fel. Gyakran többet voltak velük, mint a szüleikkel. És ahogy a kelta mondás tartja: Amelyik kéz a bölcsőt ringatja, az országot irányítja.

Kiemelkedő színészi teljesítmény sok humorral. :)

És hogy legyen miért röhögni rajtam, elárulom egy sötét titkomat. Miután megtekintettem az összes Twilight részt, levadásztam még pár Kristen Stewart mozit, és bevallom hogy egyre jobban bejön a csaj! Nem tehetek róla, tudom, hogy rengeteg embernek nagyon irritáló a csaj, és az interjúk amiket láttam vele bennem is hasonló benyomást tettek, de nézzétek meg ezeket a képeket és csak aztán vessétek rám az első követ. :)

Kicsit nagyon megkésve, de mindenkinek nagyon boldog és sikeres új évet kívánok. :) Az ünnepek elteltek csendesen... végülis nem volt olyan rossz. Ilyenkor a szüleim megfőzik az összes kaját amit kérek, karira pedig kaptam egy botmixert aminek nagyon örülök. Innentől kezdve lesz finom krumplipüré meg krémleves itthon. :) A szilvesztert itt töltöttem a fővárosban, de nem voltam túlságosan partizós hangulatban.

Viszont az ünnepek alatt, mivel a karácsonyi tévéműsornak már a gondolatától is rosszul voltam, megnéztem inkább egy szekérderék LMBT filmet, szemezgetek belőle kicsit.

*************************SPOILER***********************************

Drool:

Egy tipikus amcsi háziasszony akivel pocsékul bánik a tahó férje, összejön a szomszéd fekete csajjal. Amikor a férj erre rájön és megtámadja, az asszony önvédelemből megöli, majd lelép a barátnőjével és a két gyerekével. A nagylány szemszögéből mesélik el a történetet, úgyhogy a két nő közötti érzelem kibontakozása nincs túlzottan kifejtve, de vicces film, én jót rötyögtem rajta, egyszer meg lehet nézni. :)

If these walls could talk 2

Három különböző korban élő leszbikus pár történetét írja le. Az első a hatvanas évek elején mutat be egy idős párt akikről természetesen senki nem tudja, csak a négy fal között lehetnek önmaguk. Egyikük hirtelen meghal, ezután pedig következik a tipikus sztori; a másikuk nem lehet ott a társa halálos ágyánál, az elhalálozott unokaöccse pedig el akarja adni az életben maradt feje felől a házat. Nem homofób, csak nem igazán tudja, mit keres az a másik hölgy abban a házban ami hivatalosan a nagynénje nevén van. Ez a szomorú történet még a nők jogaiért való harcok előtti időből való, nem is igazán végződhetett másképp.

A második már a hetvenes évekből, a szexuális forradalom utánról való. Egy fiatal leszbikus-feminista baráti társaságot mutat be, akiket először ki akarnak tenni az egyetemi feminista körből, mert a vezető attól fél, hogy leszbi szakkörnek bélyegzik az egész szervezetét. :) Aztán eljutnak egy városszéli leszbikus bárba, ahol az egyik femi lány összejön egy butch csajjal, ami miatt összebalhézik a barátaival, mert szerintük ezzel meleg nő létére beskatulyázza magát egy heteronormatív szerepbe. (Ez mondjuk nekem fura volt, nem igazán értem miért kellett kiakadni ezen, ezeknek a nőknek pont azért kellene harcolniuk, hogy mindenki szabadon tehesse amit akar... akár fiús vagy nőies lánnyal, akár pasival, tökmindegy.) Ennek a sztorinak már pozitív a kicsengése. A társaságot végül elnézést kérve visszafogadja a feminista kör, és a nőies csaj is együtt marad a fiús lánnyal, nem zavartatja magát, ki mit gondol.

A harmadik történet 2000-ből való. Ellen DeGeneres és Sharon Stone alkotnak egy párt akik babát akarnak. Itt már abszolút könnyed a hangulat, donorok  között válogatnak, rohangásznak baby juice-ért a bankba, Ellen hozza a szokott formáját. :)

 Itty Bitty Titty Committee:

Az egyszer nézhető kategóriába sorolnám. Egy meleg lányról szól, aki épp szakított, ezért elég depis, fásult hangulatban van. Ekkor akad össze a CIA, vagyis Clits In Action :) nevű feminista gerilla csapattal, akik a maguk kisstílű módján lázadnak a mind a mai napig létező szexista társadalmi jelenségek ellen. Azt mutatja be, hogyan vált az 'i don't care' hozzáállásból ő is aktivistává.(Vicces, hogy az elején egy szépészeti klinikán dolgozik, ahol mellmegnagyobbításokra specializálódtak.) Az L Word-ben transznemű (csajból fiút) játszó Daniela Sea is megjelenik benne.

A fiús filmek közül pl. láttam:

Maurice:

Még a régi idők Angliájában két egyetemista srác egymásba habarodik. Egyikük úgy dönt megnősül és rálép a könnyebb útra, a másikuk mélységes szerelmi bánatba esik. Kettejük életét mutatja be. Az egyik főszereplő Hugh Grant!

Azt hiszem a kedvencem a Beautiful Thing volt. Ennek a színdarab változatát láttam még Németországban. Brit mű, két 15 éves kamaszsrác szerelméről szól. Összejönnek, előbújnak, ennyi. Nagyon egyszerű sztori, de nekem valahogy olyan bájos. Talán azért, mert valóban kamaszok játszották, nem pedig harmincévesek, mint ahogy az gyakran megesik. Az egyik fiú anyját a Bad Girls sorozatból is ismert egyik színésznő játssza!

És hogy csajos alkotással fejezzem be, itt a következő része a Társas Játéknak... legalábbis az, amelyikben benne van együtt a két lány. Nagyjából ennyi a történet, mert már csak egy rész van hátra, nem hiszem, hogy túl sok újdonság fog történni ezután... legalább normálisan lezárták.

És íme az elmúlt hónapok legcukibb home videója. Egy srác felvette, amint közli a két középkorú apukájával, hogy nagypapák lesznek. Az az öröm! :)))

Most mennem, kell nemsokára megérkezik a vacsoravendégem és még rendbe kell raknom pár dolgot a lakásban. :) Legyetek jók!

Very-very merry christmas everyone! Nálam kb két napja van karácsony. Tegnap megvolt a kötelező secret santa a melóhelyen, vagyis odaadtuk az ajándékot annak akinek a nevét múlt héten húztunk nagy titokban... de tényleg, olyan pókerarccal olvasta el mindenki a cetlit és annyira észnél voltak az emberek a csapat kollektív lebuktatási kísérletei ellenére, hogy valóban csak tegnap derült ki, ki kit húzott. Egy lányt húztam aki szerintem ki nem állhatja a fejemet, minek okán kissé túlkompenzáltam és jó drága ajándékot vettem neki. :) Ma még tettem egy kört hogy beszerezzek pár apróságot, innentől aki bújt, aki nem... vagyis akinek ma nem vettem semmit, az nem is kap semmit. :D Tegnap óta szabin vagyok, évek óta először tudtam kivenni szabadságot karácsonykor, aminek úgy örülök, hogy el sem tudom mondani! Általában nem szoktam szezonális kajákat megkívánni, de nemrég ráeszméltem, hogy amióta a gluténmentes diétát csinálom nem ettem bejglit, úgyhogy rendeltem egy rúd diósat a táplálékallergia centrumban, és zaba lesz. :) Most kicsit ideges vagyok, mert azt ígértem ma megyek érte, de a karácsonyi készülődésben elfelejtettem, remélem holnapig nem adják el az enyémet!

Mostanában annyi történt, hogy pár hete ismét voltam a Szimpozion Klubban, abban a meleg beszélgetős körben, ahova mindig valamilyen vendéget hívnak meg. Ez alkalommal Gyurcsány Ferencet hívták meg. Ne ijedjetek meg, nem állok neki politizálni, eszem ágában sincs itt állást foglalni bárki vagy bármi mellett, egyszerűen csak érdekelt mit tud/akar mondani a melegek helyzetéről, ezért elmentem. Igyekszem olyan tényszerűen mesélni az eseményről, amennyire tudok. Jó korán odamentünk, még szerencse, mert csomóan jöttek. Azt hittem lesz valami biztonsági ellenőrzés is, de simán csak besétált. Háth, meg kell hagyni, nem hiába politikus, elő tudja adni magát, az biztos. Sajátos stílusában mesélt arról az időszakról, mikor a kormányzásuk alatt bevezették a BEKÁ-t, az általunk köthető bejegyzett élettársi kapcsolatot, elmondta a véleményét a helyzetünkről a mai Magyarországon, és hogy szerinte mit hoz a jövő. Ott volt a csapatának az egyik meleg tagja is, szerintem ő szervezte ezt a találkozót. Mondta, hogy továbbra is támogató lesz a közösségünk irányába, de hát ki nem mondaná ezt, ha szavazatokat akar. :)  Annyira azért nem festett rózsás képet... mondta, hogy ha mázlink van maradnak az eddig elért jogok, apró fejlődés is lehet, de a párként történő inszemináció vagy örökbefogadás még szuperszónikus messzeségekben van. (Mondjuk ehhez sajna nem kell szakembernek lenni, ezt még anyám is megmondta évekkel ezelőtt.) Valaki feltette a kérdést, hogy létezik-e lista a melegekről... merthogy a rendszerváltás előtt még volt. Feri bá' közölte, hogy ő nem tud ilyenről, majd akkor kezdjünk aggódni, ha ne adj' Isten a Jobbik kerül hatalomra, mert ők majd csinálnak, az tuti.

A hét sorozata: Társas játék! Egy új magyar sorozat, HBO végjeggyel ellátva, és van benne egy leszbikus szál. Tulajdonképpen egy izraeli sorozat adaptációja, ott nem lett jó vége a storyline-nak, úgyhogy itt sem jósolnak sok jót neki, de én azért rácuppantam! A történet eléggé klisészerű, a fiatal meleg masszőrcsaj belehabarodik és viszonyt kezd egy férjezett nővel, akinek nem igazán akaródzik elhagyni egy heteró kapcsolat biztonságát. Aztán jön a drámázás, ugyebár. De tekintve hogy még a mai magyar tévében is csak elvétve lát az ember ilyet, egy éhezőnek minden falat jól esik. :) Ja és a straight  színésznő aki a leszbikus lányt játssza tök jó nő!

Most mennem kell, keresztanyám az imént csörgött rám, hogy fordítsak már le neki valamit gyorsanhirtelen így este tíz után... Még egyszer kívánok kellemes, szeretetteljes ünnepet, sok ajándékot és jó ételeket mindenkinek. :) Ja, a Társas játék videókat ide csatolom, eddig 10 rész ment le. Indzsoj! :)

Hello :)

Ahogy ígértem, mesélek még kicsit Angliáról. Szóval a convention-ről még csak annyit, hogy sokkal többen és sokkal többféle ember jött el, mint tavaly a párizsi rendezvényre. Párizsban a közönség zöme huszas éveiben járó lány volt, A Queer As Folkos fiúka miatt ráadásul sok hetero is jött, itt viszont a kamaszlányoktól kezdve az idősebb korosztályig mindenki képviseltette magát. Voltak ott kisgyerekkel, nagy hassal... minden volt. :) Egyébként örülök, hogy nem egy korábbi itt megrendezett convention-re mentem el, mert állítólag amikor még ment az L Word és igazán felkapott volt ez az egész, hatalmas tömeget vonzott az összejövetel jópár crazy arccal az élen. :) Hál' Istennek idén nem volt olyan retardált aki megkérdezte volna Kate-től, (aki hivatalosan nem out), hogy 'Are you gay?' Annak biztos belemásztam volna az arcába! :)

Birminghamben persze nem csak a conventiont néztem meg, hanem a városban is bóklásztam kicsit. Még hónapokkal az út előtt találtam egy magyar lányt aki ott lakik és írta pride-on, hogy ha valaki itthonról arra jár, látogassa meg nyugodtan, úgyhogy írtam neki. Nagyon kedves volt, rögtön felajánlotta, hogy fussunk össze, így hát nem éreztem magam egyedül, körbekalauzolt kicsit a cityben. Az az igazság, hogy a hely tulajdonképpen egy nagy iparváros, nincs benne semmilyen különösebb műemlék vagy látnivaló, de a belváros szép tiszta és van egy kedves kis melegnegyede bárokkal meg szórakozóhelyekkel, ahova beültünk egy italra és dumáltunk egy nagyot. Mikor Németországban voltam kismillió sztorit hallottam külföldiektől arról, miért és hogyan indultak neki annó a nagyvilágnak, érdekes volt mindezt most egy Angliába szakadt hazánk lányától hallani.

A convention befejeztével fájó szívvel búcsút vettem Birminghamtől és még két napot Londonban töltöttem, ezt semmiképpen nem akartam kihagyni, ha már ott vagyok. Nem hiszem, hogy újat mondok azzal, hogy a brit főváros gyönyörű! Egész idő alatt az utcákon sétáltam és egyszerűen nem tudtam betelni vele. Megnéztem a szokásos turista látványosságokat, A Big Bent, A Piccadilly Circust, voltam a Tower Bridge-en lévő múzeumban, amit nagyon érdekesnek találtam. Ennek a hídnak az a különlegessége, hogy régen középen felnyitható volt, hogy a nagyobb hajók áthaladhassanak alatta. Régebben rendszeresen fel is nyitották, egész modernnek tűnő felvételeket mutattak arról, hogyan működött a dolog, de azt nem fejtették ki, hogy ezt manapság már miért nem teszik.

A Temze nagyon különleges folyó ám!

Elmentem megnézni a London Eye-t is, végtelenül impozáns, de itt töredelmesen bevallom, hogy orbitális tériszonyom van, és ahogy ott álltam a hatalmas szerkentyű alatt, rájöttem, nem biztos, hogy nekem több, mint száz méterrel a föld fölött kéne egy műanyag gömbben lebegnem. :) Még mielőtt kiröhögnétek sietek közölni, hogy végülis azért nem ültem fel, mert akkora köd volt aznap, hogy maga a jegyárus srác mondta, hogy per pillanat pénzkidobás lenne megvenni a több, mint hatezer forintos jegyet, mert úgysem látnám a szépséges panorámát.

 Angliában egyébként a magyar ember még ha akar sem tud egyedül maradni. Képzeljétek, mind a két hostelban mikor elővettem a személyimet a becsekkoláskor, magyarul szóltak hozzám. :) Kiderült, hogy a birminghami hostelt két magyar srác vezeti, a londoniban pedig egy Somogy megyei lány dolgozik olyan fél éve. Őket, meg a pride-os lányt is kérdeztem, hogy érzik magukat odakint, és az az igazság, hogy ha elég pénzt kapnának itthon, mind  húznának vissza haza! Amit én turistaként mondani tudok, hogy remekül éreztem magam, de szinte biztos, hogy ha odaköltöznék, pár héten belül kedélybeteg lennék az időjárástól. Bonnban is mindig panaszkodtam, hogy nincs elég napsütés, de ez a folyamatos köd még durvább volt. A majd' egy hét alatt nem láttam a napot!

Beszabadultam egy túlárazott turistacuccokat árusító üzletbe a Piccadillyn, és szokásomhoz egyáltalán nem híven betegre vásároltam magam. :) Vettem brit zászlós bögrét meg boxer alsót, az egyik sarokban pedig találtam egy fekete pólót nagy fehér 'Nobody knows I am a lesbian' felirattal, amit egyszerűen nem hagyhattam ott. :D

Visszafelé a repülőn láttam felülről azokat a hófelhőket, melyek már hetek óta itt pihennek Európa felett. Olyan volt, mintha apró rovarként egy gigantikus tejesibrik felett felett szálldosnék. :)

Kedves olvasóim, tudjátok, mi az a bucket list? Az egy olyan lista, amin az ember felsorol dolgokat amiket még a halála előtt mindenképp szeretne véghezvinni. Lehet az egy ejtőernyős ugrástól kezdve valamilyen egzotikus utazáson keresztül egy extrém szexuális fantázia beteljesítéséig bármi... ki mire vágyik leginkább. :) Nos, egy pontot hivatalosan is kihúzhatok a bucket listemről, mégpedig a drága Kate Moennig-gel való személyes találkozást. A múlt héten ugyanis részt vettem Birminghamben, Angliában egy három napos közönségtalálkozón, ahol ő is ott volt. Már tavaly is miatta mentem el Párizsba egy hasonló jellegű rendezvényre, de akkor sajna pár nappal előtte lemondta. Úgy döntöttem teszek még egy próbát, és most eljött!

A convention főként L Word tematikájú volt, meghívták Leisha Hailey-t és Kate-et; Elizabeth Keenert és Alicia Willist, aki Dawn Denbo-t és a szeretőjét Cindyt játszotta. De ott volt a szintén a Showtime csatorna által fémjelzett The Real L World c. valóságshowból Tracy Ryerson és Stamie Karakasidis is. Akiknek még nagyon-nagyon örültem, az Heather Peace volt a brit leszbikus sorozatból, a Lip Service-ből, ahol egy rendőrnőt, Sam-et játssza; illetve Gabrielle Christian, aki a South of Nowhere c. leszbikus tinisorozatban játszotta Spencert. Állati jó volt az egész!!! De inkább elkezdem mesélni az elejéről.

A rendezvény előtti napon érkeztem London Luton reptérre, ahonnan nagyon kényelmesen, átszállás nélkül érkeztem a National Express busszal Birminghambe. Mindenkinek ajánlom, hogy ha Angliába megy akkor vegye meg a a buszjegyet is előre, mert így az is olcsóbb, nem csak a repülőjegy! Rögtön az első meglepi az volt, hogy Angliában most egy órával korábban van! Voltam már odakint még kamasz koromban, de ez azóta teljesen kiment a fejemből! Akkor esett le, miért állt a visszafele repjegyemen, hogy 14.20-17.45-ig tart az út. Nem értettem, mi a bánatért keringünk több, mint három órát a levegőben, amikor tudtam, hogy az út csak kb. két órán át tart. :)  A szállásom egy zajos, zsúfolt de relatíve olcsó hostelban volt. Első este leültem az aulában lazulni, tévézni kicsit és elkövettem az első hibámat, mégpedig hogy ittam három nagy pohár angol teát lefekvés előtt. Én hozzá vagyok szokva az itthoni gagyi filteres gyümiteához, amiben gyakorlatilag alig van koffein. Ez viszont nagyon ütős cucc volt, ami először fel sem tűnt, csak mikor vízszintesbe tettem magam éreztem, hogy még csukott szemmel is szédelgek és sehogy sem jön álom a szememre. Kellett egy kis idő, míg rájöttem, hogy ez nem infarktus, csak tea. :)

A városközpontban laktam, a convention viszont a város szélén volt a Hiltonban, úgyhogy másnap odamentem, beregisztráltam és a megnyitó ünnepségen rögtön találkoztam is a hölgyekkel. :) Nem tudom átélt-e már bármelyik olvasóm ilyesmit, de végtelenül szürreális érzés, ha valaki akit rendszeresen látsz a tévében, hirtelen ott áll előtted teljes valójában. Persze furcsa, hiszen az ember addig csak egy dobozban nézte őket, de egyszerre mégis természetes, hiszen egy ideig nap mint nap 'megjelentek' az otthonomban... Másnap voltak 'question and answer session'-ök, ahol lehetett nekik kérdéseket feltenni. Elmondom a benyomásaimat.

Először is Tracy Ryerson és Stamie Karakasidist ezelőtt egyáltalán nem ismertem, mert amikor annak idején elkezdődött a Real L Word, olvastam pár nagyon lehúzó kritikát róla, úgyhogy soha nem is néztem meg egy részt sem, de a két hölgy állati jó fej, rendkívül viccesek és szórakoztatóak voltak! Mivel ők nem annyira ismertek mint az L Word-ös lányok, ezért látszott, hogy számukra eseményszámba megy a találkozó, és ők is épp annyira élvezik a velünk való kommunikációt, mint mi. Ők egy pár, és rengeteg érdekes dolgot meséltek magukról. Például, hogy három gyereket nevelnek együtt, akiket Stamie,  a képen a bal oldali az előző barátnőjével vállalt be, úgyhogy a két kisfiúnak és a kislánynak most négy anyukája van. Wow! Annyira elhomályosodott az érzelmektől a hangjuk, mikor a srácaikról meséltek, hogy szerintem ott még lesz több gyerek is... :)  

Gabrielle Christian-ről, aki a South of Nowhere-ben játszott kiderült, hogy félig magyar! Mivel magyar az apukája, egy kicsit ért magyarul. Mikor ezt meghallottam rögtön csápoltam neki, hogy én onnan jövök. :) Nagyon fiatalka, de már férjnél van.

Heather Peace a stílusban az L Word-höz hasonló, de brit leszbikus sorozatban a Lip Service-ben játszik. A hölgy a valóságban is meleg; a mosolya pedig élőben még ragyogóbb, mint a filmben. Közvetlen stílusa van, végtelenül kedves jelenség. :)

Ő alapvetően zenész, játszott nekünk a gitárján, csináltam róla videót. Tehetséges!

 A Lip Service-ből még csak az első évad ment le, azóta nagy szünet van, de megerősítette, hogy 2012-ben folytatódik a második évaddal, és mivel annak a végén függőben maradnak dolgok, ezért nagy valószínűséggel lesz harmadik évad is. Juhéé!

Akikért pedig a legtöbben jöttek az az L Word-ben Alice-t játszó Leisha Hailey és a Shane-t alakító Katherine Moennig volt.

Ők is kedvesek voltak, de rajtuk már egyértelműen érződött, hogy ez a sokadik convention amit végigcsinálnak, és már valszeg kicsit nagyon elegük van belőle. :) Persze azért ők is rendkívül illedelmesek voltak, készségesen válaszoltak a kérdéseinkre. Én rögtön a legfontosabbat érdeklődtem meg, vagyis hogy miben lehet majd látni őket legközelebb, és megtudtuk, hogy Kate az izgalmasnak ígérkező Gone c. thrillerben fog nemsokára szerepelni, egy detektívnőt fog játszani. Van egy nagyon csúnya cuki kutyája, Floyd, megkérdeztem hogy van. A blöki épp sántít mer megcsípte valami pók, és én majdnem beleolvadtam a székbe mikor érzelmektől ellágyult soft butch hangon felsóhajtott, hogy 'Oh, my poor little baby!' :) Kiderült, hogy Leisha segített neki kiválasztani a menhelyről, úgyhogy ő a keresztanyja. :D

Már gyerekkoromban hallottam azt a figyelmeztetést, hogy veszélyes dolog olyan színészekkel, emberekkel személyesen találkozni akiket nagyon kedvelünk a tévéből, mert  az ember könnyen csalódhat. Hát jelentem, mindegyikük pont olyan volt, mintha akkor lépett volna le a képernyőről! Eszméletlen, hogy ugyanúgy néznek ki!

Kate annyira vézna, hogy legszívesebben elétettem volna egy nagy tányér rakott krumplit. :D

Leisha és Kate bejelentették, hogy most jöttek utoljára ilyen találkozóra, és ennek apropójából elárvereztek pár cuccot. Kate hozott pólókat, nadrágokat és ékszereket amiket a sorozatban viselt. Mindegyik 200 font felett ment el. Leisha pedig, akinek van egy bandája, elárverezte egyik gitárját, ami kereken 1000 fontért kelt el!

Egyébként eléggé felkavart ez az esemény. Sokáig hezitáltam, hogy bevállaljam-e, van-e nekem egyáltalán szükségem erre. De tudtam, hogy úgysem fogok nyugodni míg ezt meg nem lépem. Tudjátok kétféle érzelemre számítottam; vagy szar érzés lesz, mert csalódtam és nem éreztem jól magam, vagy magamon kívül leszek a boldogságtól, mer annyira jól éreztem magam... de úgy tűnik ez nem ennyire egyszerű. Persze örülök, hogy átéltem, de mindezek mellett most eléggé szomorú is vagyok, pont azért mert jól éreztem magam és tudom, hogy valószínűleg ilyesmiben nem lesz többet részem... hmmm, fura dolog a melankólia.

Most már elég fáradt vagyok, úgyhogy legközelebb folytatom a beszámolót. Mesélek majd még Birminghamről és Londonról, ott is töltöttem egy kis időt.

Jó éjt mindenkinek!

Végigpörgettem magamban az utóbbi heteket, és úgy értékelem, hogy nagyon kellemes őszöm volt. :) Van sok mozzanat amit eddig még nem is említettem. Sikerült betartanom azt a fogadalmamat, hogy minél többször igyekszem kiszabadulni a nagyvárosból. Hétvégék a szüleimnél, a Budai hegyekben, a Pilisben... nem is tudom, régebben hogyan tudtam feltöltődni ezek nélkül az apró relax weekendek nélkül... azt hiszem leginkább sehogy.  Egyre jobban kedvelem a Kopaszi gátat, már szinte minden napszakban jártam arra. :) Például nemrég ott rollereztem életemben először. Elragadóan gyors, pillanatok alatt elvisz oda, ahova csak hosszú sétával jutnál el, viszont fárasztóbb, mint gondoltam. Bár lehet, hogy csak azért, mert most csináltam először és nem jó arányban használtam a két lábamat.:)

És a kevésbé nyugis események közül; nemrég volt az immár szokásossá váló őszi rendezvény a LIFT, vagyis a Leszbikus Identitások Fesztiválja. Háth nem tudom, miért van, de mostanában nincsenek igazán érdekes témájú workshopok. Azért elmentünk egyre, amelynek a 'Lázadó Leszbikusok-nőies nők vs. férfias nők' volt a címe. Tulajdonképpen csak azt feszegették, hogy maga a leszbikus lét mennyire lázadás, illetve hogy a kinézetünk (fiús cuccok avagy feminin öltözködés) lehet-e lázadás eszköze. Nem hiszem, hogy a beszélgetés végére bármelyikünk is sokkal okosabb lett. :) Ami engem ott leginkább lenyűgözött, az nem is a társalgás volt, hanem hogy ott ült mellettem egy lánypár akik nem hiszem, hogy idősebbek voltak tizenhatnál. Ilyenkor mindig őszintén irigylem a nálam akár csak öt-tíz évvel fiatalabbakat. Mennyit változott itthon az elmúlt pár évben a világ! Természetesen kortól függetlenül mindenki másként éli meg az identitását, de nekem úgy tűnik, egyre több embernek megy egyre könnyebben, természetesebben az előbújás, önmaga elfogadása. Én pl. ha tudtam is volna magamról tizenhat évesen, hogy mi a helyzet, akkor sem biztos, hogy lett volna elég bátorságom közösségbe járni. Jó nekik, hogy egyre több a pozitív példakép. :)

A nem túl informatív műhelybeszélgetés ellenére az a szombat klassz volt, majdnem egész nap ott voltam a Merlin színházban és jópár baráttal, ismerőssel sikerült találkoznom, jól éreztem magam. Ja, a LIFT hét folyamán voltak filmvetítések is... szintén semmi eget rengető, de azért megnéztünk egy török-német mozit 'A Másik Oldalon' címmel. Nem volt rossz, egy török lányról szólt aki politikai okokból Németországba menekül, ott olyannyira összebarátkozik egy germán csajjal, hogy az nem csak próbál neki segíteni, de mikor kitoloncolják és börtönbe vetik, utána is megy. Aki jó sok girl-on girl action-re vágyik az ne ezt a filmet nézze. Egy kis csókolózáson kívül semmi nem utal a lányok szokásosnál különlegesebb kapcsolatára, sőt ők maguk is csak kb. negyven perc után ismerkednek meg. Az ismerősöm akivel néztük a filmet oda is súgta: 'figyu, ugye tudod, hogy már háromnegyed órája megy a film, hol van már a leszbikus storyline? :D Mindenesetre van benne pár szép snitt Isztambulról. És ha valaki nézné, vigyázat, nincs happy end!

És egy mára már gyakori megmozdulásról szeretnék mutatni egy videót: olyan USA béli államokban ahol ez még nem lehetséges meleg párok néha be szoktak menni a polgármesteri hivatalba és megpróbálják beadni a kérvényüket, hogy házasodhassanak... aztán figyelik a hatást. A legnormálisabb a kleopátra frizurás ügyintéző csaj, aki azért eldarálta a mondókáját, hogy 'mi elismerjük az önök kapcsolatát, de sajnos...' Tudom, hogy ezek a videók kezdenek klisészámba menni, de engem még mindig megérint mikor látom a sok fiatal párt, akik szeretnék gyerekeiknek megadni a jogi biztonságot, vagy az időseket, akik szeretnék kapcsolatukat elismertetni még mielőtt meghalnak.

A mai nap jó híre: Egyébként február óta először végre szabin vagyok, hurrá! :) Most megyek pihenni, mert ha minden jól jön össze akkor mozgalmas hétnek nézek elébe. :) Pusssz!

Hello,

Remélem mind jól vagytok. :) Én itt ülök a jó meleg szobámban, ahol egyenlőre még fűtés nélkül is megvan 22 fok, de ez persze nem téveszt meg, odakint így estefelé már csíp a hideg, és én már nem is ősz, hanem inkább tél illatot érzek a levegőben. De ez nem baj! Ezt a két hideg évszakot nem is a hideg miatt nem szeretem, hanem mert túl kevés a fény és eltűnnek a színek, amit végtelenül lehangolónak találok; amit viszont kedvelek, az a levegő illata, ami a hidegtől sokkal markánsabb, frissebb lesz. Olyan, mintha egyenest az agyamba hatolna ... Minden évszaknak megvan a sajátos illata, és én egyikről sem szeretnék lemaradni egy esztendőben. Van most egy főnököm a Banknál, aki Dallasból jött ide B.Pestre, és azt mondta, hogy azért nem akaródzik neki visszamenni, mert arrafelé az év nagyrészében füllesztő meleg van, amiből neki elege van, sokkal inkább élvezi az itteni négy évszakot. :) Bár a környezetszennyezés miatt sajna nálunk is egyre inkább kezd megbomlani ez a körforgás, amely gyerekkoromban még oly szabályos pontossággal teljesedett be minden évben. Ki tudja, a gyerekem fogja-e ismerni az évszakokat abban a formában, ahogyan én megtapasztaltam fiatal koromban. :(   

Múlt héten volt a nemzetközi Coming Out Day, ebből az alkalomból tartottak egy workshopot az előbújásról. Két családterapeuta (egy meleg srác és egy hetero lány) tartotta, egész jó volt. Ők maguk nem sokat szerepeltek, inkább kihívtak egy önként jelentkező srácot, akinek a coming outjáról kellett mesélnie, a többiek pedig kommentálhatták, megbeszélhették a hallottakat, hozzá tehették saját tapasztalataikat. A fiú baromi érdekes és tanulságos sztorikat mesélt az életéről. Három órára teljesen belevesztem ebbe a felnőtteknek tartott mesedélutánba, és habár néhány ember aktívan hozzászólogatott a témához, azon kaptam magam, hogy nekem magamnak eszem ágában sincs belekotyogni az elhangzottakba... Milyen érdekes, gyerekkoromban annyira dumás voltam, hogy gyakorlatilag nem született a fejemben olyan gondolat, melyet ki ne mondtam volna. Emlékszem, szegény anyám aki teljesen kimerült a szófolyamomtól mindig csendkirályt próbált velem játszani, én pedig mindig vesztettem. :D De még akár öt évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt, hogy egy olyan témához, ami ennyire leköt, ne szóljak hozzá. Azt hiszem az elmúlt pár évben sokkal csöndesebb, sokkal befelé fordulóbb lettem... ami nem baj, mert biztos vagyok benne -vagy legalábbis remélem-, hogy ez az érettség jele. Ahogy mondani szokták, beszélni ezüst, hallgatni arany. :) De visszatérve a workshopra, a srác történetei nevetségesen ismerősek voltak, mintha a rejtőzködő homók kézikönyvéből másolták volna ki őket. A hazudozások a családnak, hogy szombat este hol és kivel voltunk, a nekiindulás hatalmas lelkesedéssel a nagy meleg éjszakának, aztán a tanácstalan, szorongó áldogálás a melegbár ajtajától pár méterre, hogy mostbemenjekvagynemenjekbe? És persze a sok eltérő reakció a család részéről mikor kiderül; mely néha jobb, néha rosszabb a vártnál.

Per pillanat egyébként átható hígítószag leng körül, aminek oka, hogy nemrég jöttem haza az egyik belvárosi általános iskolából, ahol a kollégákkal együtt ablakokat festettünk. Tudniilik Bankomnál ma egy globális önkéntes nap volt, ami azt jeleni, hogy az alkalmazottak az összes országban, ahol a cég képviselteti magát egyöntetűleg elmentek valahova önkéntes munkára. Mi pestiek egy hátrányos helyzetű suliba mentünk felújítani az erősen leamortizálódott ablakkereteket. Háth, próbálom helyesen megfogalmazni az ottani állapotokat, és azt hiszem az a legtalálóbb kifejezés, hogy olyan volt, mintha cirka húsz- huszonöt évet visszautaztam volna az időben. Az épület kívül-belül dettó úgy nézett ki, mint amilyen az én általános iskolám volt annó, amivel nem is lenne gond, csakhogy ez az intézmény nem nagyon volt felújítva azóta, mióta én iskolaköpenyt hordtam! Szóval volt dolgunk ezekkel az ősrégi fakeretekkel, főleg, hogy egyikünk sem sűrűn csinált még ilyesmit. Azért egész hősiesen küzdöttünk! Ami baromira zavart, hogy a vékony gumikesztyű amit kaptam pillanatok alatt szétjött, úgyhogy a szó szoros értelmében könyékig festékes lettem. Ez nem az én kezem, de valahogy így néztem ki :)

Aztán pedig vagy fél liter hígítót kellett magamra öntenem hogy lejöjjön, úgyhogy a bőröm most remek állapotban van... Ja, és a festés előtt le is kellett csiszolnunk az előző réteget amennyire tudtuk, amitől sűrű, finom szemcsés por keletkezett a teremben, az a fajta ami alattomosan megüli az ember tüdejét... szóval nem leszek festő, na!... Ráadásul én személy szerint nem is a gyerekek tantermét, hanem az egyik irodát festettem. Tudjátok, lehet, hogy ez most irracionálisan fog hangzani, de azt jutott az eszembe, ahogy ott lógtam a párkányon, hogy tulajdonképpen miért kell kívülről önkénteseket hívni ilyesmire?! Az egy dolog, hogy én a Bankomnak nem állnék neki irodát festeni, mert tele van zsével, ki tud fizetni bármilyen javítást, de ha fogyatékos gyerekekkel foglalkozó iskolában dolgoznék, amiről tudnám, hogy egy büdös fillérje sincsen felújításra, akkor biztosan bemennék megcsinálni munkaidőn kívül, hogy szebb legyen a munkakörnyezetem, vagy beszervezném a szülői munkaközösséget, akik biztosan szívesen tennének azért hogy a gyerekeik szebb helyen töltsék napjuk nagyrészét. Vagy nagyon naív vagyok?!

Két nagyon különböző videót szeretnék megmutatni, amikben egy közös vonás van, ez pedig a tánc. Először, ha már a coming outról volt szó, egy bájos jelenet az 'Ugly Betty' c. sorozatból, ahol az egyik fiatal szereplő egy tánccal bújik elő az anyukája esküvőjén. Ari. :)

A másik vidi pedig az amcsi Dancing with the Stars műsorból való. Ebben a showban ismert emberek mérik össze tánctudásukat. A mostani széria legnagyobb sztárja Chaz Bono, Cher és Sonny Bono lánya, akit még Chastity néven anyakönyveztek, de azóta az hölgy úriember nevet és nemet váltott. Gyakran szokott téma lenni, hogy az LMBT közösségen belül is nagy a diszkrimináció a transzszexuálisokkal szemben, pedig a szivárványos zászló pont azt jelenti, hogy a közösségen belül is sokszínűek és különbözőek vagyunk. Nézzétek meg, hogy táncol a srác! Nekem például az egyetlen problémám vele egyáltalán nem a transzneműsége, sokkal inkább a súlya. A teste a műtét(ek) miatt amúgy is sok mindenen keresztülment, nem szabadna az egészségét még tovább terhelnie túlsúllyal. Chaz, csak táncolj tovább lelkesen, és akkor előbb-utóbb lemennek azok a plusz kilók. :) (A densz a második perc után kezdődik.)

Végül pedig a hét filmje: Egy egyedülálló férfi: szomorú történet egy meleg egyetemi professzorról aki elvesztette élete szerelmét. Van-e esélye az újrakezdésre társa halála után? Colin Firth és Julianne Moore remekel a filmben, több díjat is kapott a mű.

www.port.hu/egy_egyedulallo_ferfi_a_single_man/pls/fi/films.film_page

Speckó pont az official trailer nem tetszik, mert olyan képest fest, mintha valami thriller lenne, nem pedig dráma, de azért ideteszem.

Álmosan telik az ősz, velem pedig az utóbbi időben semmi eget rengető nem történt, amit tulajdonképpen pozitívumként is felfoghatunk. :) Nemrég elmentem egy nosztalgiakirándulásra a Pilisbe. Azért nosztalgia, mert tudniillik ott jártam egyetemre, P.Csabára. Egy ismerősömmel csak úgy random nekiindultunk autóval, először megálltunk hőn szeretett univerzitászomnál és tettünk egy nagy sétát a kampuszon, ami már önmagában egy élmény, ugyanis egy gyönyörű erdő szélén áll, az épületeket pedig a híres építész, Makovecz Imre tervezte. A fura kupolák a specialitása. :) Ez például egyetemem egyik főépülete:

Ez az épület fogad rögtön a főbejáratnál:                                                                 

Így néz ki az egész kampusz madártávlatból:

Ez pedig az egyik épület belülről:

 Beljebb is sétáltunk kicsit a faluban, elmentünk a kolihoz ahol laktam, meg bejártuk a helyeket ahol azt az öt kőkemény évet lehúztam. Nagyon fura, vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Természetesen állati jó volt újra ott járni annyi év után, szerettem ott lakni, mert a faluban nyugalom volt, a táj szépsége mindig feltöltött energiával, azt meg, hogy milyen jó is volt ott a levegő, csak most fogom fel, mióta itt élek a fővárosban. Az egyetem maga sem volt alapvetően rossz, egy neves, karakteres intézményről beszélünk, viszont ha azt azt mondom, hogy túl voltunk terhelve, akkor a finomnál is finomabban fogalmaztam. Két szakot volt kötelező egyszerre csinálni, úgyhogy már szorgalmi időszakban is reggeltől estig bent rohadtunk. És mivel akárhogy is szépítem, nekem sajna egy átlagnál gyengébb idegrendszer jutott, ezért az egy vizsgaidőszak alatt lenyomott tizeniksz vizsga sem tett túl jót számomra. Hogy így utólag megérte-e? Nos, először is azt szokták mondani, hogy az idő mindent megszépít. Azt, hogy van munkám vitathatatlanul ennek az intézménynek is köszönhetem, ezt sosem felejtem el! És hogy újra ide mennék-e ha visszatekerhetném az időt? Hát, engem arra tanítottak, hogy az életben nincsen olyan, hogy 'mi lett volna, ha...'

Pilisi tájkép:

Ezután felkerekedtünk, elmentünk egész Esztergomig, és nem csak a városban barangoltunk egyet, hanem átmentünk a Mária Valéria hídon Párkányba és a szlovák oldalról is megnéztük a Bazilikát.

A híd:

És egy régi kép a Bazilikáról. Most sokkal jobban néz ki!

Emberek, én a sétát ott a párkányi Duna-parton receptre íratnám ki az orvossal! Valami olyan nyugalom és harmónia töltött el ahogy néztem az előttem hömpölygő vizet és a komótosan csordogáló hajókat, mintha kaptam volna egy nagy adag xanaxot. :D Szerintem már mondtam, de ismét arra buzdítok mindenkit, főleg azokat akik a főváros betontengerében élnek, hogy amennyit csak tudnak mozduljanak ki, ha többre nem telik legalább egy-egy ilyen nap erejéig a nagyvárosból. Annyira fel tudja tölteni az embert! Nagyon szerencsés a földrajzi  elhelyezkedésünk, gyönyörű tájegységek vannak közel hozzánk. Nem kell fél napokat utaznunk, hogy kikerüljünk egy metropoliszból, elég csak felszállni egy helyközi járatra és pillanatok alatt már kint is vagyunk erdőn, mezőn. :)

De hogy ne csak magamról dumáljak, hanem meg is osszak veletek valamit, szeretnék mutatni egy videót egy katonáról, aki bátorságát összeszedve a messzi távolból Skype-on közli a szüleivel, hogy meleg. What an inspiration! ( a második perctől kezdődik a konkrét beszélgetés, előtte csak stresszel.) :)

A legviccesebb a video alatti egyik komment youtube-on:

Dear boys, take notes. This is what a real man looks like. Courageous, honest, and loyal. Most of you BOYS will never possess these qualities and I truly feel bad for you.

Sincerely, a pretty girl 

:D

És ha már a meleg katonáknál tartunk, ezen a videon egy katona és azonos nemű párja mesél életükről a militaryban.

http://www.bbc.co.uk/news/world-us-canada-14981248

Végül pedig nemrég beindult Ellen talkshowjának legújabb évada. Ebből az alkalomból csináltak egy kis összeállítást az előző részekből.  :)